Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Kinek az arca jut először eszedbe, ha a gyülekezetedre gondolsz? A lelkészé, a hitoktatóé vagy valamelyik gyülekezeti tagé? – A Finn Evangélikus Egyházban sok jól képzett szolgálattevő van. Talán ebből is fakad, hogy a gyülekezeti tagok gyakran csak mint igehallgatók vesznek részt a gyülekezeti életben. Sok finn szívesen kivenné a részét a közös munkából, ha valaki megszólítaná. A Kuopiói Egyházkerület vezetői – lelkészek és gazdasági vezetők – arról gondolkodtak együtt október elején a balatonszárszói Evangélikus Konferencia- és Missziói Otthonban, hogy mi módon tehetnék gyülekezeteiket a közösség megélésének helyévé.

A szeminárium résztvevői saját gyülekezetükben folyó önkéntes munkájukat felmérve érkeztek a konferenciára. Kiderült, hogy milyen széles körben végeznek önkéntes szolgálatot az egyes gyülekezetek tagjai – például a minden évben megrendezett nagy adománygyűjtő akcióban vagy kórustagként, esetleg az ifjúsági munkában.

A bevezető előadást tartó Henrietta Grönlund kutatómunkájának eredménye azt mutatja, hogy a finnek még ennél is több önkéntes munkát végeznének, ha megszólítanák és kérnék őket. Hasonló képet mutat a fiatal felnőttek csoportja; ők azért is lényeges réteg, mert közülük válnak ki a legtöbben a finn egyházból. Kiderült: ha hívnák őket, nagyobb hajlandóságot mutatnának az aktivitásra. Aki egyszer is átélte, hogy mit ad az önkéntesen végzett munka magának a szolgálattevőnek, az bizonyosan tovább fáradozik a gyülekezet közösségében.

Természetesen a konferencia helyszínének kiválasztásában szerepet játszott, hogy Magyarországon bizonyos dolgok – már csak a kis számokból és a szerényebb gazdasági lehetőségekből adódóan is – természetes módon önkéntes munkával valósulnak meg. Baranyay Csaba kőszegi lelkész előadása révén ismerkedtek a résztvevők a magyar gyülekezetekben folyó önkéntes munkával, személyes élményeket pedig a siófoki hívekkel való találkozásból meríthettek, amelyen az egyes gyülekezeti tagok beszéltek saját feladatukról.

Végh Szabolcs, a balatonszárszói konferencia-központ vezetője a Magyarországi Evangélikus Egyház gazdálkodásáról tartott előadást, Fabiny Tamás püspök pedig az Újszövetségből villantotta fel gyülekezeti modellek képét, és ezek alapján szólt a magyar egyház közelmúltjáról és jelenéről (képünkön). A szekuralizmus kihívásai előtt állva mindkét testvéregyház azonos kérdéssel szembesül: hogyan lehet hitelesen és érdekesen eljuttatni az emberekhez az evangélium üzenetét? Az egyházban mindez stratégiai kérdés. Az egy helyben álló egyház helyett a mobil egyházmodell felé kell elmozdulni. Pál apostol mozgó, missziói munkamódszere működőképesebbnek látszik, mint a statikus egyházkép, vagyis hogy várjuk az emberek önkéntes munkára való jelentkezését a gyülekezetekben…

A szemináriumon hangsúlyosan került elő a testvérgyülekezetek széles körű kapcsolatrendszere, amely rendkívül jó lehetőséget biztosít az egyes tagok önkéntes munkába való bekapcsolódására. Hiszen ha a kapcsolat csak a lelkészek szintjén marad meg, gyakran kihűl, és talán meg is szűnik, legfőképp akkor, amikor a lelkész másik egyházközségbe kerül. De ha a kapcsolat a gyülekezeti tagok szintjén realizálódik, abból hosszú távú és sok áldást hozó együttműködés lehet. Sok helyen éppen a testvér-gyülekezeti összeköttetésen keresztül kapcsolódtak be aktívabban a gyülekezeti tagok a közösség életébe. A finn egyháznak sok magyar, észt és inkeri testvérkapcsolata van.

A másik olyan terület, amelyen a tagok nagyobb aktivitására lehet számítani, a környezetvédelem. Finnországban az egyes gyülekezetek pályázhatnak az ottani egyházi központ által minden évben odaítélt úgynevezett környezettudatos gyülekezet diplomára. A diploma megszerzéséhez a gyülekezeti életben nagy hangsúlyt kell fektetni a környezettudatosságra; ehhez a gazdasági vezetők figyelmén kívül szükség van a gyülekezeti tagok szakértelmére, ötleteire és odafigyelésére is.

A konferencia végén az a vélekedés alakult ki, hogy gyülekezeteinkben sokkal nagyobb hangsúlyt kell helyezni a közösségre. Hiszen egy közösséghez tartozva nem az elvégzendő munkáról van csupán szó, hanem sokkal többről: egymás megajándékozásáról. Ami egyben a „határátlépést”, az előítéletek felszámolását is jelenti. Ha azonban ez megtörténik, akkor az önkéntes munkát végző azt a csodát élheti át, hogy segítőből megajándékozottá lesz.

Kinek az arca jut először eszedbe, ha a gyülekezetedre gondolsz? Bárki legyen is az az ember, az a reménységünk, hogy ez az arc nem más, mint Krisztus arca – irgalmas, szerető, elfogadó és hívó arc. Nekünk őt kell képviselnünk ebben a világban. Krisztus követése pedig nem földi jutalomért, nem a fizetésért történik…

Dr. Sakari Häkkinen, a Kuopiói Egyházkerület dékánja (fordította: Baranyay Csaba)

::Nyomtatható változat::