Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Az Evangélikus Országos Levéltárban hosszú hányódás után nemrég ismét napvilágra került két német nyelvű, kéziratos korálkönyv. Mindkettő az evangélikus népénekekhez tartalmaz három-, négy-, sőt egyes helyeken akár ötszólamú orgonakíséretet. Az egyik 1725-ből maradt fenn, s ezzel a legrégebbi magyarországi német nyelvű korálkönyv. A másikat feltehetően 1814-ben állították össze – amint azt a könyv belső, második részhez tartozó címlapján láthatjuk. A korálkönyvek Sopronból, illetve a zenei szempontból a város vonzáskörzetéhez tartozó Kőszegről származnak.

Mivel mindkét könyv a soproni hagyományt tükrözi, alaposabb tanulmányozásukhoz érdemes a városban fellelhető további korálkönyveket felkutatni. A Soproni Evangélikus Levéltárban a 18–19. századból (1814-gyel bezárólag) további német nyelvű kéziratos korálkönyvek találhatóak. Ezek a többféle megnevezéssel fennmaradt (tabulatúra, partitúra) korálkönyvek a korálok hangjegyekkel fennmaradt egyedüli forrásai, mivel a gyülekezet által használt énekeskönyvek – a korabeli szokások szerint – rendszerint csak szöveget tartalmaztak.

Keletkezésük körülményeinek megállapításához némi segítséget ad, ha ismerjük a város múltját, történelmi helyzetét. Sopronban a reformáció kezdete után – az élénk kereskedelemnek és a külföldről hazatérő diákoknak köszönhetően – szinte azonnal elterjedtek a lutheri tanok. A város kulturális életében évszázadokon át jelentős helyet foglalt el az evangélikus egyház, amely nagyrészt a tehetősebb német polgárokból alakult gyülekezetet jelentette.

A város zenei élete mellett a templomban is kiváló zenei munka folyt, s a soproni zenészek közreműködésükkel fellendítették a közeli Kőszeg zenei életét is. A korálkönyvek keletkezése előtt és körül a Sopronban élő németség szoros kapcsolatban állt Németországgal, kiváltképpen Regensburggal. A protestánsüldözések idején sok soproni polgár talált menedéket német városban, a számos külföldön tanuló diák mellett a regensburgi családokkal való házasságok szintén erősítették a kapcsolatot. Ezek hatással voltak az egyházzenei gyakorlatra, ami elengedhetetlenné teszi a gyűjtemények tanulmányozásakor a német tradíció figyelembevételét.

Johannes Zahn a 19. század végén egészen az előreformációtól kezdve a Németországban – kéziratként vagy nyomtatásban – megjelent összes koráldallamot összegyűjtötte, ezért az 1725-ös könyv koráljait Zahn katalógusával vetettük össze. Az összehasonlítás igazolta a feltevést, hogy a soproni repertoár törzsanyagát képező korálkönyv 212 dallamának háromnegyedét a németországi gyakorlatból vette át a könyvet összeállító kántor. Számunkra azonban a maradék egynegyed az érdekes, amely helyi repertoárt képez. Vajon csak Sopront vagy a Magyarországon működő összes német nyelvű gyülekezetet érintő jellegzetességek ezek? Erre a kérdésre további kutatások adhatnak választ, amelyekben az – eddig szintén feldogozatlan – felvidéki nagy evangélikus központok (Pozsony, Lőcse, Bártfa) többszólamú korálkönyveit tanulmányoznánk, s a helyi jellegzetességeiket is megállapítanánk.

A Soproni Evangélikus Levéltárban leltárba vett korálkönyvek egyike a benne fellelhető dallamok, illetve azok többszólamú feldolgozása miatt egyértelműen más magyar városból származik. Hogy melyikből, annak megállapításához ugyancsak hasznosak lennének a felvidéki kutatások.

Végül említésre méltó a magyar nyelvű gyülekezetekkel való kölcsönhatás is. A soproni korálkönyvekben fellelhető – a német gyakorlattól merőben eltérő vagy ott ismeretlen – korálok nagy része megegyezik a ma is használt magyar evangélikus énekeskönyvben található változattal.

(Forrás: Másokért Együtt, 51. évfolyam, 4. szám)

Táborszky Györgyi

::Nyomtatható változat::