Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Uram, egyedül te vagy a föld minden országának Istene, te alkottad a mennyet és a földet! 2Kir 19,15 (Kol 2,9–10; Mk 10,2–9/10–16/; 1Thessz 4,1–8; Zsolt 19) Ezékiás, Júda királya imádkozott így, amikor az asszír veszedelem fenyegette országát. „Azt tette, amit helyesnek lát az Úr…” – olvassuk Ezékiás bemutatásakor. Bízott Istenében, ragaszkodott hozzá. Amikor úgy látta, összeomlani készül minden, ahhoz fordult, aki hatalmasabb, mint bármely földi uralkodó, katonai vagy politikai világhatalom. Nem csalódott Istenben hű szolgája, meghallgattatott imádsága. Jeruzsálem megszabadult (19,32 kk.). A hit embere a legkisebb hétköznapi dolgokban és a legnagyobb, országot-világot érintő helyzetekben is Istenhez fordul. Nincs olyan kicsi vagy nagy ügy, amelyet ne vihetnénk a földet teremtő Isten elé. A mai napunk gondját, de örömét is…

Jézus így szólt: „Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?” Lk 17,17–18 (Ám 4,11b; 2Móz 23,10–16; Jób 5,17–27) Aki visszament köszönetet mondani, egy samáriai volt, a többi kilenc leprás pedig Izrael népéből való. Hogyan valósul meg Isten dicsőítése közöttünk, akik a megtisztulást, a lepránál is súlyosabb és végzetesebb bajból való megszabadítást köszönhetjük neki? Jézus a bűnből és a halálból ment meg minket, keresztségünk és az úrvacsora szentsége által tisztává tesz. Ennek örvendezni, ezért hálát adni úgy, hogy hozzá nem „megyünk oda”, vele erről nem „beszélünk”, csak élvezzük a meg nem érdemelt ajándékot az Ajándékozó dicsőítése nélkül – nem lehetséges.

Ne szégyenüljek meg, mert hozzád menekültem! Zsolt 25,20 (Mt 8,13; 2Móz 18,13–27; Jób 6,1–10.24–30) Sokan emlékeznek ma az ötvenegy évvel ezelőtti eseményekre. Bárcsak megadná Isten azt, hogy végre békességben éljünk együtt, és ne haraggal, bosszúvággyal, gyűlölettel forduljunk egymás felé! Hogy ahhoz meneküljünk, akinél nem szégyenülünk meg, akitől bűneinkre bocsánatot, sebeinkre gyógyulást kapunk, akinél a múlt elhordozásához és a jelen megéléséhez is van erő! Mi, akik Jézus békességét megtapasztaltuk, legyünk a béke hirdetői, és tudjuk: igen nagy és fontos küldetésünk van! Hiszem, hogy Istenben bízva, szeretettel és megbocsátással tehetünk a legtöbbet nemzetünkért is.

A ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr. Ézs 55,8 (1Kor 2,6–7; 1Móz 24,54b–67; Jób 8,1–22) Az Úr hazautat mutatott a népnek a babiloni fogságból. Minden messiási várakozást felülmúló módon jászolban, kisgyermek személyében földre született az Isten Fia. Bűnösökkel ült egy asztalhoz. Zákeust lehívta a fáról. Vámszedőt fogadott tanítványául. Ötezret megvendégelt. Üldözőjét a damaszkuszi úton megszólította és apostolává tette. Semmije sem volt a földön, ami szerintünk „számít”, ami megfogható, mégis megmutatta, mi az igazi gazdagság, amelyből mindenkinek mindig adott. Gondolatok, utak. Istennek van útja hozzánk, a mi életünkben is – csodálatosak, egyediek, ránk szabottak.

Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben. Róm 12,18 (2Kir 6,16; 2Móz 19,3–9; Jób 9,1–3.21–35) A II. világháború befejezése óta négy nap telt el háború nélkül a világban. Négy nap, azaz kilencvenhat óra. A tiszteletet érdemlő, jó szándékú erőfeszítések ellenére mindössze ennyi időt sikerült az emberiségnek eltöltenie úgy, hogy valahol fegyvert ne fogjon egyik a másikra. (NB.: a béke nem egyenlő a háború hiányával, ahogyan az egészség is nagyságrendekkel több és más, mint a betegség hiánya.) Van mit átgondolnunk, és van miért imádkoznunk. És hála Istennek, van kihez…

Hitben járunk, nem látásban. 2Kor 5,7 (Ézs 8,17; Jn 18,28–32; Jób 11,1–20) Amíg testben lakunk, mondja Pál, távol lakunk az Úrtól. Hitünk azonban, amelyet naponként megerősítve kaphatunk, ha élő a kapcsolatunk Jézussal, megtart a reménységben, hogy a szemmel látható dolgok dacára, a betegségek, gyengeségek, fájdalmak, sőt a halál ellenére mi már nem vagyunk soha elveszett, magányos, pusztulásra ítélt teremtmények: ígéretünk van rá és reménységünk, hogy mindig vele, Jézussal leszünk.

Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa. Jn 3,17 (Zsolt 111,9; Préd 12,9–14; Jób 12,1–6;14,1–12) Nemrég egy összeállításon dolgoztam, véleményeket kellett gyűjtenem Jézusról. Ki ő a muszlimok, az ateista filozófus, a zsidó rabbi, a buddhisták számára? A válaszok tanulságosak voltak. A legfontosabb következtetés az volt számomra, hogy mindenekelőtt magunknak kell feltennünk a kérdést újra meg újra: ki nekem Jézus? Történelmi személy? Tanító, csodatevő, bölcs vagy valaki, aki talán létezett, talán nem, de az életemet nem befolyásolja? Hitre van szükségünk, és kérhetünk is tőle – minden áldott nap! Ha megértjük az igét, ha a Szentlélek rányitja az értelmünket, akkor békesség és öröm lehet a részünk, felismerjük, megismerjük Jézust, a világ Üdvözítőjét.

Kőháti Dóra

::Nyomtatható változat::