Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Akár így is kezdhetném: Ingolstadtban jártam, három betűt hoztam, mesterségem címere: A. F. O. – azaz Aktion Fastenopfer, ami – szó szerint – azt jelenti, hogy böjti áldozati akció.

Ez évben böjt első vasárnapján a Münchentől körülbelül nyolcvan kilométerre északra fekvő Ingolstadt volt a bajor evangélikus egyházi élet egyik központja. Innen indult útjára a 2008. évi böjti adománygyűjtő akció, amelyet bajor testvéregyházunk évről évre Kelet- és Közép-Európa egyházainak támogatására hirdet meg.

Mivel az Ingolstadt és környéke életét, gazdasági fejlődését, lakosságának gyarapodását alapvetően meghatározó Audi cég magyarországi bázisa Győrben van, bajor testvéreink kitüntető szerepet szántak egyházkerületünknek és különösen is püspöki székhelyünknek ebben az esztendőben. Ezt nemcsak azzal fejezték ki, hogy egyházunk képviseletében meghívtak az alkalomra, és felkértek az ünnepi istentisztelet igehirdetői szolgálatára, hanem azzal is, hogy – mások mellett – győri és szombathelyi iskoláink szegény diákjainak támogatását tűzték célként adománygyűjtő akciójuk elé.

Német testvéreink, ahogy mondani szokták, ismét megadták a módját. A böjt első vasárnapját megelőző szombaton az egyébként erős katolikus többségű (százharmincezer lakosából „csak” huszonháromezer evangélikus) és az egykor az ellenreformáció egyik bázisát jelentő Ingolstadt főpolgármestere adott fogadást a sokfelől összesereglett vendégeknek. Az egyházunk iránti megbecsülés jele volt az is, hogy nemcsak köszöntő szavakat mondhattam ezen a fogadáson, hanem néhány sort bejegyezhettem a város úgynevezett aranykönyvébe is. Luther Mártonnak a felebaráti szeretetről mondott szép szavait idéztem a bejegyzésben.

Majd az esperesi hivatal fogadása következett az úgynevezett új kastélyban, ahol a bajor fegyvermúzeum nagytermében ismét lehetőséget kaptam a szólásra. Írásom további részében az ott elmondott szavaimat idézem.

A teremben körülöttünk látható lovagi páncélok és kardok markáns kontrasztot mutatnak mai testvéregyházi kapcsolatainkkal szemben. Az igaz, hogy Bajorország és Magyarország egymáshoz való viszonyát egykor hosszú időn keresztül meghatározták a háborús feszültségek. „A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!” – fűzték hozzá minden Miatyánkhoz Bajorországban egykor az első évezredforduló előtt. Ma már mosolygunk ezen, és a magyarok nyilaival legfeljebb a múzeumok tárlóiban találkozunk. Egyébként is megtanultuk itt, Európában – és napról napra tanulgatjuk ma is –, hogy egymásra vagyunk utalva. Partneri kapcsolatok és megélt közösség – ezek együttélésünk új távlatai.

Egyházaink partneri kapcsolata a rendszerváltás után szinte azonnal, tehát hazánknak az EU-hoz való csatlakozása előtt már tizenkét évvel intenzív szakaszba lépett, és azóta számunkra mindenképpen, de talán joggal gondoljuk, hogy bajor testvéregyházunk számára is a legfontosabb partneri kapcsolattá lett. Az alapokat elsősorban az egyéni találkozások teremtették meg, és az egyre szaporodó és mélyülő személyes és testvér-gyülekezeti kapcsolatok jelentették ennek a testvéri viszonynak a meghatározó bázisát. Így jött létre a testvéregyházi kapcsolatainkat hordozó hálózat.

Akár különlegességnek is mondható, hogy a bajor–magyar testvéregyházi kapcsolat egész egyházunkat érinti. A bajor Gusztáv Adolf Segélyszolgálattal és az egyes gyülekezetekkel való kapcsolataink messze visszanyúlnak a rendszerváltás előtti évekre. Sokan érkeztek egykor úgy hozzánk, hogy nyaralásuk közben itt találtak lehetőséget az egykori NDK-ból érkező honfitársaikkal való találkozásra, és eközben keresték és fel is vették lelkészeinkkel és hittestvéreikkel a kapcsolatot.

A jó tizenöt évvel ezelőtt hivatalosan is létrejött testvéregyházi kapcsolat egyházaink szolgálatának majd minden területét érinti. A bajor–magyar óvodai kapcsolatok már 1995 óta meghatározóak. Az oktatás területén pedig különösen 2003 óta tapasztalható a kölcsönös látogatások intenzívvé válása. Az ifjúsági munka és a női misszió területén, de diakóniai szolgálatunkban is új impulzusokat kapunk a szoros együtt munkálkodáshoz. Új és új gyülekezetek és munkaágak kapcsolódnak be ebbe a közös munkába. Miközben az Ingolstadttól nem messze fekvő Schrobenhausen és a budapest-hegyvidéki gyülekezet kapcsolata már több mint húszéves múltra tekint vissza, az ingolstadti diakóniai szolgálat és az óvoda 2005-ben csatlakozott a mind szélesebbé váló partneri kapcsolatokhoz. És az külön is nagyon fontos a számomra, hogy a legutóbbi szokásos évi megbeszélésünkön éppen bajor testvéreink hangsúlyozták, hogy az ő részükről nagy hangsúlyt fektetnek Ingolstadt és Győr partneri kapcsolatára.

Egyházaink kölcsönösen profitálnak ebből a kapcsolatból, annak ellenére, hogy egészen különbözőek vagyunk – vagy talán éppen ezért. Ha egyházaink gazdasági és nagyságbeli különbségeire gondolunk, akkor egészen helyénvaló a nagyobb és a kisebb testvérről beszélni. Mégis napi tapasztalatunk, hogy lehetséges az egyenrangú találkozás közöttünk. Persze ez sosem úgy történik, hogy a nagyobb testvér részvéttel lehajol a kisebbhez, és egy cukorkát dug a szájába. Az egyenrangú kapcsolat ezzel szemben azt jelenti, hogy rendszeres találkozóinkon megbeszéljük, mit tudunk együtt tenni; hogy óvodapedagógusaink közös továbbképzéseken vesznek részt, és a bajor iskolák igazgatói ellátogatnak hozzánk, hogy megismerjék iskoláink munkáját; diakóniai szolgálatunk is számíthat bajor testvéreink segítő, tanácsoló támogatására. Ez a segítség nem alamizsna, hanem elsősorban komoly szakmai támogatást jelent, hogy munkánkat még hatékonyabban végezhessük.

Így mélyül el és nyer új távlatokat testvéregyházi kapcsolatunk, és így telik meg naponta élő tartalommal gyülekezeteink, intézményeink és egész egyházunk életében. Ez teszi most lehetővé számunkra, hogy az ez évi böjti áldozati akció gyümölcseként győri és szombathelyi iskoláinkban támogatást adhassunk a szegény családok gyermekeinek. Köszönjük bajor testvéreink áldozatkész, támogató szeretetét, és Isten áldását kérjük testvéregyházunk életére, szolgálatára.

Ittzés János püspök, Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület

::Nyomtatható változat::