A vasárnap igéje

BÖJT 3. VASÁRNAPJA (OCULI) – 1Kir 19,1–8

Hozzászólás a cikkhez

Tanuló gépkocsivezetõként hallottam az oktatótól: „Ahová nézel, oda tart az autó.” Bárki, aki autót vezet, igazolhatja: lényegében így van. Mennyivel inkább igaz ez a hit útján járásra!

Számomra mindig vigasztaló és bátorító, hogy a nagy bibliai „hõsök” mindegyike olykor nagy mélységeket járt meg életében (1Kir 18,19–39). A Szentírás nem kozmetikáz: Isten emberei sem voltak mindig magas fordulatszámon pörgõ hithõsök. Hitük és életük tele volt küzdelemmel. E küzdelmekben a gyõzelmet soha nem õk maguk aratták, sõt: erõtlenségük és képtelenségük sötét hátterén világít igazán az élõ Isten mentõ, fölépítõ és fölülrõl való erõvel betöltõ szeretete.

Föltûnõ és meglepõ, hogy a Karmel-hegyen történt istenítélet alatt Isten látható erejét tapasztaló Illés éppen a saját életére nézve nem remélte Isten védelmét és erejét, mikor Jezábel – aki az Ószövetségben az istentelen gonoszság egyik megszemélyesítõje – üldözni kezdte õt. Menekülése közben hosszú utat tett meg, hiszen a Karmel hegye és a délvidéki sivatagos pusztában fekvõ Beérseba közt nagy a távolság. A pusztaság egyszersmind a kiszolgáltatottságot is jelképezte Izrael népe számára, a szárazságot, az életveszélyt. Nemcsak fizikai, hanem lelki értelemben is.

Illés elszámolt és leszámolt az életével: „Elég most már, Uram! Vedd el életemet, mert nem vagyok jobb elõdeimnél!” (4. vers) Az Úr Karmel-hegyi gyõzelme nem vált láthatóan és letagadhatatlanul az õ személyes gyõzelmévé is. Megdicsõülés helyett folytatódott üldöztetése, az állandó menekülés útját kellett járnia. Pedig a gyõztes oldalán állt – a gyõztes látható gyõzelmébõl viszont nem részesült.

Az elszámolás korrekt és igaz. Az önmagával való leszámolás mint következmény szintúgy. Lelki szemei elõtt becsületes önarckép rajzolódott ki. Ekkor még nem ismerte Isten igazi természetét.

Isten azonban felfedte elõtte igazi arcát. Õ táplálta Illést, mint egykor Izráel pusztában vándorló népét. A nyilvánvalóan erejét meghaladó úton a Hórebig – az Úrral való közvetlen találkozás hegyéig – Illés az Örökkévalótól kapta az erõt. Negyven napig tartott az út. A negyvenes szám – egyebek mellett – az emberi erõt és lehetõségeket meghaladó élethelyzeteket is jelképezi.

Tovább olvasva az igeszakaszt látjuk, milyen különös és megragadó módon: halk és szelíd hang formájában tapasztalhatta meg magát az Urat. Bizonyára e találkozás fényében már másként látta a Hóreb hegyéig vezetõ útját.

Mi már a keresztfa titkának és az üres sírnak tündöklõ fényében: Isten Bárányának fényében nézhetjük utunkat. Azt az utat, amely valóban erõnk felett áll. Krisztus földön küzdõ egyházának útja hasonlít Illés útjához. A bûn és a halál fölött gyõztes Krisztus hatalmából és erejébõl szemmel látható módon nem részesül az õ népe. Sokkal inkább a kereszt jelét hordozza. De az úton nem a maga erejére és lehetõségeire kell hagyatkoznia. Ha csak arra hagyatkozik, arra tekint, akkor helyénvaló az Illés módjára történõ elszámolás és leszámolás: „Elég most már, Uram! Vedd el életemet, mert nem vagyok jobb elõdeimnél!”

Ha Krisztus egyháza nem magára, hanem az Isten Bárányára tekint, az erõ felett való út mégis lehetségessé válik. Az Isten Báránya nemcsak angyalát küldi táplálékkal, hanem önmagát adja az úton táplálékul. Immár nem a Hóreben, hanem a Golgotán szólít meg az Isten Báránya igéjében. Az élõ Isten Krisztusban mutatja meg igazi arcát, hogy végre higgyem és éljem: ereje, hatalma, bûnbocsátó és fölépítõ irgalma történik velem és bennem és a földön küzdõ egyház minden tagjában.

Szemünk tehát ne bármennyire is õszinte önarcképünkre, hanem az Isten Bárányára tekintsen! Ha magamra nézek, utam magamba fordul. Ha Krisztusra nézek, õ lesz az út, amelyen járhatok.

Imádkozzunk! Mennyei Atyánk! Megtapasztalt csodáid emléke életünknek része. Mégis könnyen megijedünk, elbizonytalanodunk a hit küzdelmes útján. Önmagunk véges ereje, könnyen olvadó elszántsága helyett fordítsd lelki szemeinket egyszülött Fiadra, hiszen õáltala, õvele és õbenne részesülhetünk irgalmas szereteted hatalmának erejében és biztonságában. Isten Báránya, táplálj minket önmagaddal erõnk felett való utunkon! Ámen.

Kovács László

::Nyomtatható változat::