A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Budapest egyik nevezetessége a Szent István-bazilika, de talán kevesen tudják, hogy a telken, ahol most ez a pompás templom áll, korábban – 1786 tavaszától – a Hetz-Theater („heccszínház”) várta állatviadalaival az érdeklődőket. Bár a kortársak közül sokan tiltakoztak e véres mulatság ellen, a tulajdonos Tuschl Sebestyén a bérleti idő tíz évét zavartalanul kihasználhatta.

A városi tanács 1796-ban tűzveszélyességre hivatkozva lebontatta. A telket elárverezték, és Zitterbarth János egy kis templomot épített rá az 1790 – II. Lipót koronázása – óta Lipótváros nevet viselő városrészben. Azonban az 1817-ben elkészült mű építészetileg hagyott némi kívánnivalót maga után; ennek következtében harminc évvel később életveszélyesnek minősítve be kellett zárni.

A megrokkant épületet a szabadságharc idején eltalálta egy ágyúgolyó, leégett. A városi tanács a helyére egy nagy, reprezentatív templom építését határozta el, amelynek majd a világ is csodájára jár. Tulajdonképpen már az építésnek is csodájára jártak, hiszen kereken hatvan évig tartott… Közmondásos is lett: „Megadom, majd ha elkészül a lipótvárosi bazilika!” – mondta tréfásan az adós, akinek esze ágában sem volt visszafizetni tartozását. Vagy éppen Luca székéhez hasonlították, amikor az „úgy készül, mint a bazilika…” hasonlatot használták a pestiek.

A terveket Hild József, az akkor legkeresettebb pesti építész készítette, és az ő irányításával kezdődtek meg 1851-ben a kivitelezési munkálatok. (Az idős mester statikai tudományának fogyatékosságát csak jóval később állapították meg a szakértők.) Az egész országban gyűjtött pénzadományok felhasználásával egyre magasabbra kúsztak a falak; időközben 1867 áprilisától Hild József halála miatt Ybl Miklós lett az új építésvezető. A tapasztalt építész komoly aggodalmát fejezte ki a városatyáknak a kupola stabilitását illetően. A vezetők azonban egyszerű aggályoskodásnak minősítették a figyelmeztetést, és parancsba adták a mestereknek, hogy titkolják Ybl figyelmeztetését, ne zaklassák fel a kedélyeket, a fő az, hogy haladjon a munka.

1. novemberében esős, viharos napokat élt meg a város, és gyanús repedések jelentek meg a kupolát alátámasztó pilléreken. Bizottságot hívtak össze, hogy felülvizsgálják az egyre idegesebb Ybl jelentései által vázolt helyzetet. A kirendelt szakférfiak azonban csak január hetedikén látogattak el a helyszínre, hogy az állványokon fejüket vakargatva és hümmögve felszólítsák az építészt, dolgozzon ki tervet a kupola beomlásának megakadályozására.

Egy héttel később újabb repedéseket észleltek a munkások a teherhordó oszlopokon. Az építésvezető kijelentette, hogy a kupola menthetetlen, nincs más hátra, meg kell várni, míg magától összedől. A magisztrátusnak sem volt jobb ötlete, így deszkapalánkkal vették körbe az épületet, mindenkit eltiltottak a közeléből, és éjjel-nappal őriztették a kíváncsiskodók távol tartására.

A katasztrófa nem sokáig váratott magára. 1868. január 21-én éjjel erős szélvihar vonult végig Pesten, amely annyira megviselte az épületet, hogy Ybl kora reggel sietett a városházára jelenteni: nem sok idő kell a teljes beomláshoz. A városi tanács újra szakértői bizottságot rendelt ki, hogy a helyszínen győződjenek meg a hír megalapozottságáról. Ám a megbízott tagok most sem kapkodták el a szemlét: délután három órára tűzték ki az időpontot. S mielőtt a hármat elütötte volna az óra, iszonyatos robajjal beomlott a kupola.

Háromszáz ablak tört be a környéken, a légnyomás ereje itt-ott még az ajtókat is kibillentette a helyükről. A hatalmas robajtól a szomszédos plébániaházban lévő iskola nebulói ijedtükben a pad alá menekültek. Tódultak is a helyszínre a városlakók, hogy megnézzék a katasztrófát, és kifaggassák az egyetlen szemtanút, egy pékinast, akinek az ijedelmen kívül nem esett nagyobb baja.

A szakértők természetesen próbálták kivizsgálni a tragédia okát, és több dologra tudtak következtetni. A tervekben szereplő számítási hibák mellett a takarékosság is fő ok lehetett. Ahogyan az akkoriban szokás volt, az országos gyűjtés során néhány adakozó nem pénzben járult hozzá az építkezéshez, hanem anyaggal – terméskővel, bontási törmelékkel, téglákkal. Ezeket a különböző formájú és szilárdságú anyagokat aztán az üregesen felfalazott pillérekbe szórták.

Újra kellett hát mindent kezdeni – Ybl Miklós átdolgozta az eredeti terveket. Így a mai épület kelet–nyugati homlokzata Hild József klasszicista felfogását tükrözi, míg a főhomlokzat és a Bajcsy-Zsilinszky útra néző hátsó homlokzat Ybl neoreneszánsz architektúráját.

Az eredeti adományozók többsége már nem is élt, gyermekeik is tisztes korú édesapák és édesanyák lettek, de a bazilika még mindig nem volt kész. Közben-közben a pénz is elfogyott, ilyen vagy olyan okból meg-megállt a falazómunka, és 1891-ben, hetvenhét éves korában a második bazilikaépítő mester is elhunyt. Kauser József vette át a munkálatok irányítását, és 1906. december 8-án ünnepélyes keretek között helyére illeszthették a zárókövet. Maga a király, Ferenc József is ott volt a ceremónián.

A templom nem bazilikás elrendezésű, építészeti szerkezetét tekintve nem bazilika, de 1931-ben „basilica minor” rangra emelte a Szentszék. 1947-ben leégett kupoláját országos gyűjtésből hamarosan helyreállították. 1971 óta a bazilika a Szent Jobb végleges őrzési helye. Dr. Paskai László bíboros, esztergomi érsek 1987. augusztus 20-án felszentelte a Szent Jobb-kápolnát; itt helyezték el nagy királyunk ereklyéjét, mely azóta is látogatható.

Forrás: Buza Péter: Kószálunk a régi Pesten. Múltidéző barangolás szövegben és rajzban. Panoráma, Budapest, 1986.

Boda Zsuzsa

::Nyomtatható változat::