Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2008
- 24
- Kiszakad a zsák
A vasárnap igéje
SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 4. VASÁRNAP – Lk 6,36–42
Hozzászólás a cikkhez
Kiszakad a zsák
Ami jár, az jár. Minden bűnnek megvan
a maga büntetése. Van-e ország börtönök
nélkül? Van-e nép bíró nélkül? Vajon
nem kell-e – éppen hitünk alapján –
különbséget tennünk rossz és jó között?
Nem kell-e helyrehoznunk a helytelent?
Vajon nem kell-e másokat is jó útra vezetnünk?
Vagy némuljunk el és szégyenkezzünk,
mert minden, amit eddig ebben
tettünk, vétek volt?
Jean Valjean, a szökött fegyenc a törvény
embere, mert bár másfél évszázad Nyomorultak-
olvasói együttesen állnak ki ártatlanságáért,
ő tudja, hogy ami jár, az jár.
A bűnért kirótták a büntetést, és neki
menekülnie kell előle városról városra.
Javert felügyelő nem a törvény embere.
Egész életében űzi a szökött fegyencet,
de abban a pillanatban, amikor elfoghatná,
futni engedi. Ez a döntése
olyan drámai törés az életében, hogy
nem bírja ki, öngyilkos lesz.
A regény kulcsfigurája azonban a
püspök. Ő elzárja az ítélet útját. Ártatlannak
mondja a tolvajt, hazuggá lesz,
hogy megmentsen egy életet.
Luther szerint alapvetően Istent illeti az
ítélet, és a földön csak azok ítélhetnek,
akiknek Isten ezt tisztüknél fogva jogukká
és kötelességükké teszi: szülők, tanítók,
bírók. Mindenki más Isten hatáskörébe
avatkozik, ha ítél. Ők, ha ítélnek ebben
a minőségükben, nem vétkeznek.
Sőt ha nem ítélnek, akkor vétkeznek. Ez
megoldásnak tűnik, bár bujkál bennem
valami aggódás: nem lehet valakire áthárítani
a vétkeket. Olyanok vagyunk,
mint a pacifisták, akiket katonák védenek
meg háború idején.
Az ítélet torzulását, a szálkát és gerendát,
azt értem. Miután Charles Bronson
egész családját olyan rettenetesen kiirtják,
hogy abban a tíz percben véresre
marom a moziszék karfáját, utána mérhetetlenül
jogosnak érzem, hogy a további
másfél órában ő gyilkolja halomra
az utca söpredékét bosszúból. Kijőve a
moziból persze elfog a szégyenkezés, hiszen
egy sorozatgyilkosnak drukkoltam
egy filmen át, magam is azzá válva. Szégyenkezésem
álszent.
Nem éppen mi, keresztények tudnánk
mégis a legjobban ítélni, Mester? Hiszen
Pál is ítél. El akarja távolíttatni a kis kovászt,
mely az egész gyülekezetet megrontja.
Az egyház mindig alkotott törvényeket
és szabályokat, és mindig törekedett
arra, hogy a krisztusi szeretet hassa
át a bírósági tárgyalásokat, ítéleteket. Ebből
a szeretetből állította a máglyákat, és
voltak szégyenkövek is. A kereszténység
tudja, mi a jó és rossz közötti különbség.
Nem éppen mi, keresztények tudnánk a
legjobban ítélni, Mester?
„Lehetséges-e, hogy van a világban bizonyos
mennyiségű élet, amit titokzatos
módon elosztunk egymás között? Lehetséges,
hogy mindig valakinek a terhére
élek… minden pillanatomban valaki
éppen halott énhelyettem? (…) Lehetséges-
e, hogy ennyi és ennyi nevetés van,
és ennyi meg ennyi a sírás a világban…
annyi meg annyi a hideg, amit meg kell
fázni… az ételnek annyi és annyi a hiánya?
Ha eszel…, valahol ez az íz hiányzik
egy ínynek? Mert ha igen, akkor úgy
nevess, hogy valakinek a sírása ez, és sírj
sokat és vidáman, valahol nevetnek érte,
valakit megváltottál a nevetésre. Ha fázol,
a kínod melegként enyhít valakit,
valahol… s az önként fázók lehelete ellene
fordul a világ hidegének. Lehetséges
ez?” Ami jár, az jár? Mi ezt nem hisszük.
Valahol kiszakad a zsák, felborul az
egyensúly. Ezt a szakadást, ezt a borulást
Isten hozza létre. És talán még Isten
gyermekei.
A világban akkor történik valami valódi,
amikor ez az egyensúly felborul. Ha valakinek
úgy bocsátanak meg, hogy az
nem jár neki. Ha valaki, aki odaér az ítélet,
a „most helyrehozzuk a helytelent
valakinek az életében” kapujába, ezen a
kapun nem lép át. Akkor áldott az a pillanat,
áldott az a találkozás, mert ilyenkor
Isten szavát szóljuk, vagy Isten
csendjében részesülünk. Akkor áldott az
a pillanat, áldott az a találkozás, mert
ilyenkor Isten gyermekeivé leszünk. Mi,
a szolgaság megszállottjai, a törvény
emberei, magunk sem hívén ebben, de
mégis mennyei Atyánk fiaivá válunk,
testvéreivé egymásnak. Soha nem tudunk
eleget tenni az ítélet tilalmának, ha
azt latolgatjuk, ez vagy az a tettünk megsértette-
e ezt a szabályt. Ilyenkor továbbra
is a törvény emberei maradunk.
A nem ítélés mentalitás, életforma, a világra
való mosoly, mások szemébe való
nézés, őszinte kézfogás. A világ pedig
ugyanilyen arccal néz vissza. Kevés az,
hogy elhatározzuk, nem fogunk ítélgetni.
Fakadjon fel belőlünk élő forrásként
az irgalom, az együttérzés, a szánakozás:
valamennyien bűnösök vagyunk.
És felkel a király, hogy elengedje szolgája
minden tartozását. És felkel Jónás Istene,
hogy megkegyelmezzen Ninivének. És
felkel Zákeus és a bűnös asszony Jézusa,
hogy szembeforduljon a jerikóiakkal és
az írástudókkal és farizeusokkal. És ott és
akkor valóban történik valami. Felborul
az egyensúly, kiszakad a zsák, valaki nem
azt kapja, ami jár neki, a bűn büntetése –
mint parton a hullámok – megszelídül.
Emberi sorsok igazzá válnak.
Koczor Tamás
::Nyomtatható változat::
|