Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

„Legyen derekatok felövezve, és lámpásotok meggyújtva.” (Lk 12,35)

Szentháromság ünnepe után az utolsó héten az Útmutató reggeli és heti igéi az örök élet tényét hirdetik. De ne csak az örökkévalóság ünnepén, hanem életünk minden napján várjuk az örök élet Fejedelmét, aki mindent újjáteremt! A vezérige alapján Luther így bátorít: „Dolgozz úgy, mintha örökké élni akarnál, és mégis vedd úgy, mintha ebben az órában meg kellene halnod! Derekunk legyen felövezve, mikor a Vőlegényt várjuk. Ámde aki nincs készen, könyörögjön segítségért, s az Isten bűnbocsátó kegyelméből maga övezi fel!” „A bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róm 6,21; LK) Az Úr jóra fordítja az övéi sorsát, hogy „akik könnyhullajtással vetettek, ujjongva arassanak!” (GyLK 760) Jézus példázata szerint a mennyek országába a balga (Károlinál: bolond) szüzek nem nyernek bebocsáttatást, de – Krisztus gyülekezetének újjászületett tagjai, kikben az Atya-Fiú Lelke lakozást vett – „…akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. (…) Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!” (Mt 25,10.13) A trónuson ülő Úr Isten, az örök Vagyok, aki Mindenható (lásd Jel 1,8), kijelentette: „Íme, újjáteremtek mindent.”– „Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak.” (Jel 21,5.7) A hitetlenek örök sorsa a második halál; de aki kétszer születik, csak egyszer hal meg! Mózest maga Isten temette el; Kánaánba ugyan nem mehetett be, de a mennyei hazában is szemtől szemben beszél vele az Úr. „Százhúsz éves volt Mózes, amikor meghalt.” (5Móz 34,7) „Ezért tehát (…) teljes bizonyossággal reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok.” Akik Istenéi, azok egész magatartásukban szentek, és a Bárány vérén váltattak meg; „…akik általa hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halottak közül” (1Pt 1,13.21). Életüket megváltó Urukra alapozzák, és az ítéletkor nyilvánvaló lesz, „ki mit épít erre az alapra; (…) és hogy kinek mit ér a munkája”. Akié „megmarad, jutalmat fog kapni” (lásd 1Kor 3,12–15). De hogyan éljünk addig? Pál kettős tanácsa így szól: „Az imádkozásban legyetek kitartóak, és legyetek éberek”; és „bölcsen viselkedjetek a kívül állók iránt, a kedvező alkalmakat jól használjátok fel.” (Kol 4,2.5) A missziói parancs hűséges teljesítésére, Krisztus titkának hirdetésére hív, hogy azt hallva ma is sokan így valljanak: „Bizony, Isten Fia volt ez!” (Mt 27,54) Az egyházi év utolsó napján a mennyei Jeruzsálemről olvashatunk. János lélekben látta a város tizenkét gyöngykapuját s drágakő alapkövét. De nem látott benne templomot és világítótesteket sem, „…mert az Isten dicsősége világosította meg, és lámpása a Bárány.”– „…tisztátalanok pedig nem jutnak be oda, (…) csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe.” (Jel 21,23.27) Örömmel teljes, élő hittel várjuk, amíg: „Kitárják a gyöngykaput. / Jézus nyája hazajut. / Jézus nyomán örök égi fénybe visz az út.” (EÉ 542,3) Az Úr Jézus a mi utunk, igazságunk és örök életünk is (lásd Jn 14,6; 1Jn 5,20)!

Garai András

::Nyomtatható változat::