Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 47
- Kisebbségek nagysága
Egyházunk egy-két hete
Hozzászólás a cikkhez
Kisebbségek nagysága
„Tisztában vagyok vele, hogy egy délelőtt alatt nem lehet teljesen rendet rakni a fejekben, és nem lehet évek alatt felépített előítéleteket ledönteni, illetve különböző csoportok iránti szimpátiát felkelteni. Bár ez utóbbi azért lehet célunk, annyiban legalábbis, hogy arcokat és neveket teszünk oda, ahol eddig csak távolról szemlélt csoportok voltak (mint »a zsidók« vagy »a cigányok«).
Szeretnénk bemutatni olyan hiteles, kisebbségből származó embereket vagy körülöttük élőket, velük keresztény lelkülettel foglalkozókat, akik segíthetnek velünk is megértetni, hogy a világ nem attól lesz kerekebb, ha én nagyon utálom embertársamat bőrszíne vagy származása alapján, hanem attól, ha megpróbálom megérteni, hogy különbözőségeink ellenére ugyanannak az Istennek a teremtményei vagyunk, és sose az embert minősítsem, hanem a cselekedetét. Hogy az együttélés során ütközünk? Ez talán természetes – lásd délután az Ütközések (Crash) című filmet, amelyet mindenkinek szeretettel ajánlok! De talán ez a nap lehet egy kis szemfelnyitás – és ha már ennyit elértünk, akkor nem volt hiába!”
Többek között a fenti mondatokat kapták segítségképpen a csoportbeszélgetéseket vezetők e sorok írójától a soproni líceumban, ahol Kisebbségek nagysága címmel tartottak csendesnapot november 12-én. Nem könnyű egyazon témában megfelelő előadókat találni ötödikes és tizenkettedikes diákok számára, de ezen a napon sikerült olyan kérdéseket felvetni, amelyek sokakat foglalkoztatnak…
Az előadók között volt cigány származású licista öregdiák (aki sok vargabetű után most katolikus hittudományi főiskolán tanul), és a résztvevők hiteles előadást hallhattak nyírszőlősiektől, akik nemcsak beszélnek a cigányokról, hanem közöttük élnek, felzárkóztató programokat szerveznek nekik, és tisztán hirdetik számukra az evangéliumot. (Azok számára is, akik azt hihették magukról, hogy mélyebbre nem süllyedhetnek.)
Míg a kisebbek az előítéletek mibenlétét járták körül különböző kreatív foglalkozásokon, a nagyobbak szociológiai előadást hallgathattak a kisebbségek helyzetéről, illetve a hajléktalanokról. Esett szó börtönben fogva tartottakról és a velük foglalkozókról is, így még a legfiatalabbak számára is érthetővé vált például az Angyalfa Alapítvány munkájának jelentősége. (Mint ismeretes, ez az alapítvány szabadságvesztésüket töltő szülők gyermekeit pártfogolja.)
A középiskolás korosztálynak mérhetetlenül fontosak a példaképek. Így bár egy ügyről beszéltünk, a Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium csendesnapján előtérbe került a száz éve született Sztehlo Gábor személye is. Azé a Sztehló Gáboré, aki mindig a kitaszítottak mellé állt, azok mellé, akiknek senkijük sem volt. A szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola hihetetlenül természetes színielőadása – amely a Gaudiopolis című film alapján készült – egyaránt megszólította a hatodikos és tizenegyedikes diákokat, illetve a tanárokat is. Jó volt látni, hogy a legtöbben próbálták megérteni – Krisztus példázata alapján is, szemben a média által ránk tukmált áltoleranciával –, hogy az egyes ember (a legkisebb is!) a legfontosabb.
Félévente egy csendesnap? Nem sok, de nem is kevés. Talán szemfelnyitásnak elég. Isten áldja diákjainkat!
Mesterházy Balázs, a soproni líceum iskolalelkésze
::Nyomtatható változat::
|