Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Egész évben nagyon tudott spórolni a kőszegi templom egykori hűséges egyházfija. Nem volt számára olyan gyertyacsonk, amelyet ne tudott volna egy mesteri faragással még egy istentiszteletre alkalmassá tenni. Advent első vasárnapjának esti ünnepi istentiszteletére azonban mindig új gyertyákat rakott nemcsak az oltárra, hanem még a sokkarú, patinás csillárokba is. Legalább félszáz, vadonatúj viaszgyertyát illesztett be gondosan a rézcsillárokba. A hegyekből a mesésen szép fenyőgallyak, a kertésztől a legszebb fehér szegfűk érkeztek.

Az adventi napok előtt a nagytakarítás és a rendrakás elmaradhatatlan volt a gyülekezet portáján. Önkéntesen és jó szívvel, minden ellenszolgáltatás nélkül sokan vettek részt az évente visszatérő közös programban. A tradícióból fennmaradt hittanlecke körülbelül ilyen gondolatokat őrzött: a kezdet ünnepére legyen minden szép és rendezett. Adventre készülni kell. Adventhez érkezni kell. Adventbe nem szabad csak úgy „beesni”.

Ma is jó lenne újratanulni ezt a gondolkodást. Adventhez közeledni mozgással illik, cselekedetekkel, elhatározásokkal és nem utolsósorban lelki ráhangolódással. Advent nem lehet passzív időszak az élő gyülekezeti közösségben, hanem kicsik és nagyok, idősek és fiatalok nyüzsgése kelti életre.

Ez az időszak a megváltozás esélye. Jó lenne erre újra rátalálni. Az új és a szokásosnál nagyobb fényű gyertyák hirdetik, hogy most a világosság és a tiszta fény kerül a középpontba. Életünkben, gondolatainkban sem történhet másképp. „Kikerül” belőlünk a lényegtelen, a zavaró, az irigy vagy a másikat állandóan kikezdő rosszindulat. Szeretnénk valóban a lényegre figyelni. Ott is lehet fordulat a megromlott emberi kapcsolatokban vagy családi konfliktusokban, ahol már teljesen reménytelennek és elmérgesedettnek tűnik minden. Van gyógyulás. Van újulás. Ismét van lehetőség első szóra. Lehet bocsánatot kérni, és szabad megbocsátani. Nem szabad spórolni az új és egészséges fényű gyertyákkal!

Jó lenne a tisztaságot keresni bennünk és körülöttünk. A bizalmat úgy sugározni az egyházban, hogy az jól érezhető legyen a bizonytalankodó, kereső kortársaink számára. Otthonainkban és templomainkban bensőségesebb és őszintébb odafordulást volna jó tanúsítani, még akkor is, ha környezetünk rendületlenül ontja ránk a zavaros, indulatos és felkavaró eseményeket. Hihetetlenül sokat jelentene ma a templomaink előtt, mellett elhaladó embereknek az, ha érezhetnék és hallhatnák – jól érthető, ma könnyen befogadható nyelven és dallammal – azt, ami ünnepet teremt belül, a falak között. Nem véletlen, hogy egyre több városban van mostanában nyilvános adventi éneklés vagy közös gyertyagyújtás.

Egy kis csoport utcai éneklése vagy akár a templomlépcsőről szóló zene is lehet vonzerő. De ez még nem jelenti azt, hogy a ránk bízott üzenet és kincs valóban megszólal a templomban, életerősen és mindenki számára.

Az aktuális gyülekezeti feladatok közé tartozik, hogy végre kimondjuk: a lelki értékek pótolhatatlanok, és hiányuk teszi fájdalmassá és nehezen élhetővé az életünket.

Az adventi szavaknak és énekeknek lehet olyan csengésük, amely magára vonja még a templomoktól távol élők figyelmét is. Attól lesz adventi egy gyülekezet ma, ha van leleményessége és bátorsága megszólítani az embereket. Nem a hagyományőrzés vagy a szokások rabságában él, hanem új szavakkal és új dallamokkal fordul kifelé. Nem beszél és nosztalgiázik a misszióról, nem is csak sóvárog utána, hanem megmutatja magát, hogy legalább a szomszédban élők észrevegyék.

Szomorú adventi templomkapu az, ahol még december elején is a nyári, szűkített gyülekezeti alkalmak pókhálós hirdetése olvasható. Erőtlen adventet tükröz az, ha a gyülekezeti honlapon nem található meg az év végéig szóló programajánlat. Ma csak oda érkeznek meg az emberek, ahol valóban kapnak is valamit. Napi szótárunkban szerepelniük kell olyan szavaknak, mint önkéntesség, környezettudatosság, segítő hálózat és az emberhez méltóbb élet védelme. Nélkülük ma csak távolodunk a lehetséges hívektől.

Az adventi elmélyülés a külső rendrakás és a közösség mozgásba lendülése mellett a belső, lelki élet rekreációjáról is szól. Meggyújtok-e egy új gyertyát otthon? Elolvasok-e naponta legalább néhány sor lelki útravalót? Türelmesebben hallgatok-e meg egy embert a környezetemben? Megcsillan-e valaki számára éppen az én szememben egy bátorító fénysugár? Boldogabb lesz-e valaki miattam ebben az időszakban?

Adventben közelre jön, aki távolinak tűnt. Adventben a „majd később” mentalitás helyére tör a jelen idő valósága. Az összegubancolódott szálakat ki lehet bogozni, és befejezetlennek tűnő ügyeket lehet rendezni, mert a döntően fontos közeledik felénk. A lényegest nem előzheti meg a lényegtelen. A felszínes szövegeket pedig elfelejteti a mélyről érkező, tiszta gondolat.

Nem lehet véletlen az idei advent egyik mottója, Luther tömör mondata: a nyugtalan szív sötétség, a boldog szív világosság! Gyújtsunk mi is bátran új gyertyákat!

Szabó Lajos

::Nyomtatható változat::