Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Negyed századdal ezelőtt a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) először rendezett világgyűlést a „vasfüggöny” mögött. Ekkor földgolyónk egyik felén senki sem merte volna álmodni, hogy alig fél évtized múlva véget ér a 20. századi történelem végtelennek s talán a legreménytelenebbnek tűnő fejezete, és „kéz érintése nélkül” (Dán 2,34) lehull a függöny, leomlik a fal.

A budapesti nagygyűlés számos eredményt mutatott fel, ám a legdrámaibb esemény – nemcsak a hazai egyház, hanem az LVSZ szempontjából is – kétségtelenül Dóka Zoltán hévízgyörki lelkész (1929–2000) NSZK-ból írt Nyílt levele volt, amelyben az LVSZ elnöki tisztére pályázó Káldy Zoltán püspök (1919–1987) egyoldalú „diakóniai teológiájáról” és diktatórikus egyházvezetői stílusáról szólt. A révfülöpi konferencia első estéjén nagy hangsúlyt kapott ez a levél, mind Edmund Ratz érsek beszédében, mind a levetített filmben.

A háromnapos tanácskozás csúcspontja az a kerekasztal-beszélgetés volt, amelyben a nagygyűlés szerepét vitatták meg a résztvevők. Volt már kísérlet kiértékelésre. D. dr. Harmati Béla akkori püspök meghívására 1991 novemberében az LVSZ egykori munkatársai (Carl Mau, Risto Lehtonen, Paul Hansen és Sam Dahlgren) Alkalmazkodás és ellenállás között – Az LVSZ keleti politikája címmel konzultációt tartottak Budapesten, amelyen Dóka Zoltán Nyílt levelét is megvitatták, s amelyre Dókát is meghívták. A hévízgyörki lelkész azonban nem fogadta el a meghívást, s Késő! címmel válaszolt Harmati püspöknek. (A levél olvasható a Keresztyén Igazság 12. számában.) Az akkori tanácskozás eredményei tudomásunk szerint nem kerültek a nagyobb nyilvánosság elé, ezért is előzte meg élénk várakozás a révfülöpi kerekasztal-beszélgetést.

A kerekasztalt dr. Reuss András professzor moderálta, aki 1984-ben mint egyházunk külügyi titkára a vendéglátók stábjában kulcsszerepet töltött be. A moderátor mellett három vendég vett részt a mintegy kétórás eszmecserében: dr. Rainer Stahl, a Martin-Luther-Bund (MLB) főtitkára, aki 1984-ben Carl Mau asszisztense volt (ő volt akkor az LVSZ egyetlen NDK-beli hivatalnoka); a finnországi dr. Risto Lehtonen, az LVSZ egyházi együttműködés osztályának akkori vezetője és Mau főtitkár tanácsadója; valamint dr. Terray László Norvégiában élő nyugalmazott evangélikus lelkész, a nagygyűlésen a norvég delegáció tagja.

Stahl azt hangsúlyozta, hogy a gyűlés előtt számos feladat állt, a magyar ügy csak egy volt közülük. Hála az LVSZ-nek, hogy segített építeni a hidat a keleti blokk egyházainak gyülekezetei felé – fejtette ki. Nagy dolog, hogy az apartheidpolitikát elfogadó dél-afrikai egyházak tagságát felfüggesztette a nagygyűlés, sőt ehhez saját alkotmányát is módosította Budapesten. Igen jelentősnek vélte Stahl a világgyűlést ökumenikus szempontból is: itt történt meg először a világszervezet életében, hogy a zsidó világközösség egy képviselője – Gerhard Riegner – kifejezte a zsidóság igényét a lutheránusokkal és általában a keresztényekkel való együttműködésre. Ennek jegyében emlékeztek meg a résztvevők a zsidókat mentő, később a Szovjetunióba hurcolt Raoul Wallenbergről is.

Risto Lehtonen szerint a nagygyűlésnek nagygyűlésnek kellett lennie, még akkor is, ha történetesen a vasfüggöny mögött rendezték meg. Hangsúlyozta, hogy az előkészítőn nagyobb hangsúlyt helyeztek a misszióra és a tanúságtételre, s sajnálatosnak vélte, hogy a Káldy Zoltán elnökké választása körüli vita háttérbe szorította az alapkérdéseket. Ugyanakkor elmondta, az LVSZ vezetői milyen fontosnak tartották, hogy Káldy nyilvánosan is szóljon Ordass Lajos jelentőségéről, s ezért örültek annak, hogy Káldy koszorút helyezett Ordass sírjára. Azt azonban furcsának találta, hogy a magyar sajtóban nem ugyanaz a tudósítás jelent meg a koszorúzásról, mint a külföldnek szánt nyilatkozatban. „Az volt a célunk – mondta –, hogy békét teremtsünk a múlt és a jelen, Ordass és Káldy között, ám ez a probléma sajnálatos módon igazán csak a nagygyűlés után eszkalálódott, és számos feszültséget hozott felszínre a Magyarországi Evangélikus Egyházban.” Mindazonáltal a nagy kérdésre, hogy a világközösség tölthet-e be gyógyító szerepet egy politikailag megosztott világban, végül hosszú távon mégis inkább igenlően válaszolhatunk.

Lehtonen fontosnak vélte, hogy negyed század után az eddig elhallgatott tabukérdésekről, nevezetesen a LVSZ egyes vezetőinek a kommunista állambiztonsági szervekkel való együttműködéséről is eshetett szó. Elmondta, hogy a nagygyűlés előkészületei közben háromszor is találkozott egy „S. G.” kultúrattaséként bemutatkozó úrral, akiről később kiderült, hogy „Daniels”-ként adott jelentést a magyar állambiztonsági szerveknek, s eközben maga Lehtonen is kapott fedőnevet; ezt azonban csak a közelmúltban tudta meg. Fontos – mondta –, hogy „demitoligizálni” kell ezeket a történéseket, hiszen amint kimondjuk őket, elveszítik mitikus erejüket.

Közismert, hogy Terray László az elmúlt fél évszázadban kritikusan tekintett Káldy Zoltán egyházpolitikájára, s több cikkében is szólt az 1984-es budapesti LVSZ-nagygyűlés árnyoldalairól (például: Kirekesztették a valóságot? Evangélikus Világgyűlés Budapesten, Keresztény Igazság 17., 1993. tavasz; illetve Prelúdium „Budapest 1984”- hez, Keresztyén Igazság 82., 2009. nyár).

„A jövő évi világgyűlésre gondolva akartam azt mondani, hogy a világszövetség kezdje el végre feldolgozni keleti politikáját. Ezt nem szabad késleltetni, mert ez teológiai kérdés” – szögezte le Terray. Végeredményben minden kelet-európai egyházban volt egyfajta „diakóniai teológia”, s az LVSZ együttműködött a volt szocialista országok egyházvezetőivel. Ideje feltenni a kérdést: ha az LVSZ nem értett egyet e teológiákkal, miért nem mondták meg? Ha viszont egyetértett velük, azt is meg kellett volna mondaniuk. Azáltal, hogy a vezetőket támogatták, a LVSZ legitimálta a diakóniai teológiát – állapította meg a nyugalmazott lelkész. Ezért kellene alapos vizsgálatot indítani az LVSZ keleti politikájáról, és ebben a folyamatban azt is fel kellene térképezni, milyen teológiai és ideológiai hátterük volt azoknak a személyeknek, akik ezt a folyamatot irányították. Terray szerint meg kell vizsgálni, hogy milyen teológiai és ideológiai indítékai voltak az LVSZ és a szocialista országokbeli vezetők együttműködésének: kontextualitás, a felszabadítás teológiája, marxizmus, Amerika-ellenesség állt a hátterében?

Terray azt is elmondta, hogy legújabb kutatásai szerint a kommunista elhárítás rendszeresen információt kapott a nyugatnémet egyházi segélyszervezetek önkéntes, baráti közösségének, az „András-körnek” (Andreas Kreis) a működéséről, a segélyakciókról. A nyugdíjas lelkész megosztotta továbbá a jelenlévőkkel azt is, hogy a dokumentumok alapján az információkat szállító, „Ford” nevű ügynök az LVSZ egyik magas beosztású tisztségviselője volt. Ilyen információk fényében érthetőbbé válik az LVSZ budapesti nagygyűléssel kapcsolatos magatartása is.

Az egykori események után negyed századot fordult a történelem kereke. Egyre gyakrabban látnak napvilágot titkosnak vélt akták. Hiszen tudjuk: nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre ne jönne. Lehtonen szavait megszívlelve erre a következtetésre jutunk: ha kimondjuk a tabukat, azzal a tabuk meg is szűnnek, s lelkünk azonnal megkönnyebbül. Ha megtartjuk őket, akkor még mindig foglyok vagyunk. Az igazság és csak az Igazság tehet szabaddá bennünket.

Fabiny Tibor

::Nyomtatható változat::