Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Többen javasolták, hogy írjak blogot. Köszönöm, de nincs ilyen szándékom. Ám ebben az Égtájolóban felidézem a lassan mögénk kerülő november néhány szolgálatát. Ezúttal tudatosan nem az ünnepi eseményeket, hanem a hétköznapi alkalmakat. A főszerkesztő által engedélyezett mintegy 5400 karakterben.

November 1., vasárnap este. Ingeborg norvég püspök és munkatársa ötnapos látogatásának utolsó napja. Szinte végig együtt voltunk, csak ma váltunk ketté. Ők Pilisen szolgáltak, én Budavárban, ám este családi körben nálunk vacsorázunk. Közben tovább szövögetjük a testvér-egyházkerületi kapcsolat szálait. A meglevő kettő mellé szeretnénk egy harmadik testvérgyülekezet-párost kialakítani, valamint azon törjük a fejünket, miként küldhetnénk egymáshoz kölcsönösen lelkészeket néhány hetes gyülekezeti gyakorlatra. Természetesen szóba kerül néhány skandináviai egyház korszellemmel sodródó döntése is. Jó hallani, hogy a morei egyházkerület tudatosan konzervatívnak tekinti magát, és nem akar letérni a biblikus alapról.

November 2., hétfő. Pápán szolgálok a Gyurátz Ferenc Gondolkodó Kör meghívására. Szívesen jövök ide, már csak azért is, mert édesapám az ötvenes években itt volt segédlelkész. Annak is örülök, hogy az evangélikusok mellett sok református is eljött. Meglepetést csak az okoz, amikor az alkalom elején a est házigazdája – egy tiszteletre méltó tanárember – felkér előadásom megtartására. A meghívó ugyanis beszélgetésre szólt. Ám nem jöhetek zavarba, és megfogalmazok néhány tézisszerű gondolatot az egyházak szerepéről, amit aztán élénk beszélgetés követ.

November 6., péntek. Várszegi Asztrik főapát meghívására Pannonhalmán szolgálok, rangos hallgatóság előtt. Márton napjához kapcsolódóan ő rendszeresen meghívja ünnepi hangversenyre és vacsorára az ország számos kiválóságát, főleg a főapátságot anyagilag is támogató gazdasági embereket.

Ünnepi előadásomat egy Saint-Exupéry-idézetre építem: „Uram, add kölcsön nekem pásztorsubád egy darabját, hogy testvéreimet – vágyakozásuk terhével együtt – betakarhassam vele.” Három, ehhez kapcsolódó képet villantok fel. Az első Tours-i Szent Márton gesztusa, amint egy fázó koldust látva kettévágja katonaköpenyét, hogy betakarja őt vele. A másik Mikszáthnak Az a pogány Filcsik című novellája, amelyben a gőgösnek és érzéketlennek hitt gazdag csizmadia ugyancsak megszán két vacogó koldust, és rájuk teríti legfőbb büszkeségét, prémes bundáját. A harmadik pedig Vígh Tamás Deák téri szobra, amelyen Sztehlo Gábor Luther-kabátja szárnya alá rejtve oltalmazza a kiszolgáltatott gyermekeket. Majd derűsen, ám némileg provokatívan arra utalok, milyen értékeket rejtő kabátokat adtunk le a ruhatárban. Megvan-e bennünk elődeink segítőkészsége?

Feleségemmel hatalmas ködben indulunk tovább a Bakonyon át Révfülöpre, felügyelői konferenciára.

November 10., kedd: A Károli Gáspár Református Egyetem által szervezett Protestantizmus és medialitás című konferencián két püspök is szerepelt az előadók sorában. A magam referátumának ismertetésétől most eltekintenék, örömmel idézem viszont fel Bölcskei Gusztáv református püspök gondolatait. A televízió műsorait, azokon belül is elsősorban a híradókat mint kvázivallásos jelenségeket mutatta be. Ennek külső kereteit már az is megadja, hogy számos otthonban a televízió szinte oltárként jelenik meg. A műsorok szinte téren és időn felülemelkedve, egyfajta szekuláris „liturgiával”, a moderátor „celebrálásával” zajlanak. A püspök által levont következtetés az volt, hogy a modern világban a média könnyen a vallás helyébe furakszik, ezért protestánsként különösen is törekedni kell „a hit hallásból van” bibliai elv érvényesítésére.

November 19., csütörtök. Miután Révfülöpön háromnapos konferenciát rendeztünk a Lutheránus Világszövetség 1984-es budapesti nagygyűléséről, a térség számos püspöke egy további konzultációra itt maradt, illetve erre érkezett. Ilyen is ritkán adódik: Lettországtól Oroszországon át Szlovéniáig és Erdélyig egyszerre tizennégy püspök tanácskozik nálunk. Együtt készülünk a nyári stuttgarti evangélikus világtalálkozóra, illetve egyeztetünk olyan kérdésekben, mint az egyház és az állam viszonya vagy a családi értékek megerősítése. A hivatalos program után hosszú beszélgetést folytatok Milo� Klátik pozsonyi vezető püspökkel a nyelvtörvényről, valamint a nálunk élő szlovákok és a szlovákiai magyarok életéről.

November 20., péntek. Schulek Ágoston, a kitűnő sportvezető és egyetemi oktató – budahegyvidéki evangélikus presbiter – tizenhét éve szervezi rendületlen lelkesedéssel a testnevelési egyetem – hivatalos nevén a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara – dísztermében az úgynevezett TF-esteket. Budai Ilona népdalénekes szolgálatát követően ezúttal Kiss-Rigó László római katolikus püspökkel vagyunk a vendégei.

Püspöktársammal már csak azért is örülünk egymásnak, mert ugyanannak a rádióműsornak vagyunk állandó megszólalói, ám ott értelemszerűen nem szoktunk találkozni. Jó légkörben, lelkesítő hallgatóság előtt társalgunk sportról és Bibliáról, politikáról és cigánykérdésről. Nem akarok udvariatlan lenni, de a beszélgetés egy pontján kénytelen vagyok kellemetlen kérdést is érinteni: az úrvacsorai közösség hiányát. Elmondom, hogy sok vegyes házasságban élőnek mélységesen fáj, hogy hivatalosan nem vehetik együtt magukhoz Krisztus testét és vérét. Tudom, hogy az egyházdiplomáciában szokatlan ez a fajta problémafelvetés, de úgy gondolom, a köztünk kialakult jó kapcsolat elbírja, sőt igényli ezt az őszinteséget.

Fabiny Tamás püspök (Északi Egyházkerület)

::Nyomtatható változat::