A vasárnap igéje

ADVENT ELSŐ VASÁRNAPJA – 1PT 1,22–25

Hozzászólás a cikkhez

Székács József Imádságok és buzgólkodások című könyvében azt írja az egyházi esztendő első vasárnapjáról: „Az advent annyit tesz, mint eljövetel. Ezen napokat az egyház a’ végre rendelé, hogy a’ hívek Krisztusnak a’ testben leendő megjelenésére, adventjére, eljövetelére méltóan előkészülnének. Azért olvastatnak és magyaráztatnak Isten házában is az istenige azon részei, mellyekben Keresztelő János Jézus közelgető megjelenésére s megtérésre inti Izrael népeit: Térjetek meg, úgymond, mert elközelített a mennyeknek országa!”

Isten igéje ennek ismeretében szólal meg ezen a vasárnapon. Eljött Isten országa. Isten nyilvánvalóvá tette akaratát, és megismertette az igazságot mindenkivel. Jól tudja a levél szerzője, hogy az igazság nem erősek és erőtlenek, nem hatalmak harca folytán jutott napvilágra, nem hívők és hitetlenek küzdelmében dőlt el. Az az igazság, hogy Jézus Krisztus, az Isten Fia azért született, szenvedett, azért feszítették keresztre értünk, és azért támadt fel, hogy a világban mindenkire kiáradjon Isten ajándéka, az üdvösség.

Ez – csakúgy, mint a szerző idejében – ma sem mindenki által megtapasztalt, tudott dolog. A textusunkat megelőző versekben olvassuk is: „..nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén. Ő ugyan a világ teremtése előtt kiválasztatott, de az idők végén jelent meg tiértetek.” Az apostol ezután kéri a gyülekezeteket, hogy ennek az igazságnak engedelmeskedjenek. Ennek az igazságnak az ismeretében tisztuljanak meg. Azaz legyenek mássá, mert egy új korszak kezdődött Krisztussal.

Isten intézkedett úgy, hogy csak Jézusban boldoguljon az ember, Jézusban tudjon tiszta szeretet gyakorolni, besározódott élete benne tisztuljon meg. Mert mi, emberek enélkül egymásnak esünk. Elfogadás, türelem, őszinteség nélkül élünk. Mi magunk akarunk igaznak látszani. Ezért leszünk képmutatókká, nem vállaljuk magunkat. Ezért nem gyakoroljuk a testvérszeretetet, nem tudunk másnak igazat adni, néha csak legyintve, hogy „Jó, elfogadom, amit mondasz”. Sokszor abban a hitben élünk, hogy csak nekünk van igazunk, csak nekünk lehet igazunk. Hozzánk kell, hogy igazodjanak mások. Jóslatokba bocsátkozunk: majd úgyis meglátják, hogy mi gondolkozunk jól. Igen, a magunk igazát szeretnénk megmutatni, és micsoda öröm, ha sikerül! Fájdalmas, hogy nem Isten igazát szeretnénk látni, hanem a magunkét. Nem Isten ügyének szentelünk minél több figyelmet, hanem a magunk sokszor apró-cseprő, jelentéktelen problémázgatásának, vélt vagy valós gondjainknak.

Isten igéjét olvasva a Jézusból áradó tisztaságra, a tőle nyerhető megtisztulásra és szívből jövő szeretetére kell figyelnünk. Arra, akit Isten elküldött, akinek halála és feltámadása értünk történt, hogy formálja és átalakítsa életünket. Ő tanít meg arra, hogy helyesen viszonyuljunk a másik emberhez. Ő teszi rendbe még a legapróbb dolgainkat is, és segít őszintén vállalni magunkat. Képessé tesz nemcsak bűneink meglátására, hanem az azok elleni harcra is. A Krisztus gyülekezetében élők nem tehetnek mást, mint hogy tisztulnak.

Igen, ez történik velünk az igazságnak engedelmeskedve: tisztulunk. Isten örök igéje újjáteremti az embert. Állandó folyamat ez. Tisztulnunk mindig kell. A megtisztulás azt is jelenti, hogy az ige által tisztán látjuk elveszettségünket, nyomorultságunkat, kicsiségünket, vétkeinket, és belátjuk, hogy csak Jézus által van tisztulás. Csak akkor tudunk mindenben Istennek engedelmeskedni, ha ő kezébe veszi életünket. Aki hisz Istenben, az komolyan veszi Isten üdvös intézkedését is!

Néhány hete műtötték az alkarját egy kisfiúnak. A beavatkozás után nem jött rendbe teljesen, hanem sok kéztornára volt szüksége. Számítottak rá a kórházban, hogy senki nem végzi el magától a tornát annyiszor és olyan jól, mint az elvárható. Ezért egy gép állt a betegek rendelkezésére. Ebbe kellett beülnie a fiúnak is, és az mozgatta a kezét. Amint az eszköz elindult, engedelmeskedett a karja, a keze nem tudott mást csinálni, mint mozogni. Más vette kezelésbe a helyesen mozogni nem tudó testrészét. Kénytelen volt azt végezni a beteg kar, amit a tornáztató eszköz tett a gyógyulásáért. Isten is így veszi kezelésbe az embert.

Az ember magától nem tud engedelmeskedni Istennek. De amint megtapasztaljuk igazságát, ajándékát, üdvös intézkedését, nem tudunk nem engedelmeskedni. Mert olyan Istenünk van, aki a Szentlélek munkájával a sok baj között vergődő, kifáradt, meggyötört embert végre igaz reménységre indítja.

Advent első vasárnapjának nem kísérőjelei vannak elsősorban. Advent első vasárnapján levél érkezett Péter apostol neve alatt. Nem írta alá, pedig odaírhatta volna, hogy „Üdvözlettel: Péter”. Ma is megszólalhat ajkunkon a hála: „Uram, megszántál engem. Üdvösséget adsz nekem, ami többé nem fogalom, hanem valóság.” Bele sem gondolnak sokan, amikor levelük végén így búcsúznak: „Üdvözlettel”. Azaz hihetjük, írhatjuk, tudtára adhatjuk bárkinek: üdvözülünk Isten Fia által. A test gyengül, idős korára összetöpörödik, olyan rövid életű, mint a fű. Szépsége olyan, mint a virágé: mulandó. De az tartja bennünk a lelket, hogy megkaptuk az „üdvözletet”. Az ige, a szó, az írás eljutott hozzánk. Üdvözlet, üdvözülés Néktek!

Köszönöm, Uram, hogy eljött hozzánk a te Fiad, Jézus Krisztus. Benne megtisztítottad kárhozatra való életünket minden bűntől. Add, hogy az új egyházi esztendőben, a most kezdődő adventi időben általa tisztuljunk, újuljunk meg. Végy minket szereteted hatalmába! Ámen!

Klementné Ferenczy Andrea

::Nyomtatható változat::