Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2010
- 11
- A szabadság fokozatai
Keresztény szemmel
Hozzászólás a cikkhez
A szabadság fokozatai
Március idusán a szabadság nemes gondolata senkitől sem idegen, akinek csak egy kicsit is számít az emberi méltóság valósága. Mégis érzékelhető nyugtalansággal tekintünk a szabadság jelenségére, s nyugtalanságunk oka az egyéni boldogtalanságok halmozódása és hazai társadalmunk nyomorúságának szembetűnő szindrómái.
Mintha zavar keletkezett volna a fejekben, szívekben, de a közösségek életszférájában is a szabadság ügyében. S ez alól még a gyülekezeti, Krisztushoz igazodni szándékozó közösségeink sem kivételek. Mintha túlzottan is halmozódnának a szubjektív gondolatok, és egyre inkább annak a látszata keletkezne, hogy mind az egyházközségekben, mind a polgári közösségekben végzetes félreértések adódnak e szent fogalom kapcsán.
Amikor évtizedekkel ezelőtt még csak álmodoztunk elaknásított országhatárunk innenső oldalán a szabadság valóságáról, kimondhatatlanul szépnek álmodtuk meg a szabadságot, éheztük és szomjaztuk, de csak visszautasított útlevélkérelmünk erősítgette bennünk a szabadság álmát.
És egyszer csak az álmaink valóra váltak. Felszedték az aknákat az osztrák határ mentén, a megszálló idegen hadsereg elment, megnyílt az út a szabadság számára, de mintha minden eltorzult volna, és a szabadság nevetségesen szomorú bevásárlóturizmus formájúvá alázta volna magát. Az álom valóra vált, de a valóság taszítóvá lett. Váratlanul beleszédültünk a politikai szabadság korábban annyira óhajtott valóságába, de szinte fájni kezdett a minőség hiánya, a minőség – Németh László után – forradalma.
Mert nem lehet igaz, hogy a szabadság lényege kimerül a céltalan turistáskodásban, értelmetlen külföldi cuccok vásárlásában, hivalkodó technikai eszközök felhalmozásában. Nem lehet igaz, hogy a szabadság csak tárgyiasíthatóságban jelenjen meg – a szellem szabad szárnyalása helyett. Vagy a szabadság lényege annyi lenne, hogy mindent szabad? Azt is, ami értelmetlen, istenellenes, emberellenes, létellenes, természetellenes? Vajon a szabadságnak miért nem találtuk meg a spiritualitását? Az lenne a szabadság tartalma, hogy szabad újra és újra összetörni a kőtáblákat, vagyis a Tízparancsolat jelképét? Lehet-e eleme a szabadságnak az, hogy szabad megtűrni a mocskos, ízléstelen, hazug beszédeket?
Amikor még csak álmodoztunk a szabadságról, valami egészen másra gondoltunk. Semmiképpen sem arra, hogy hazánk lesz az egyik legbetegebb országa Európának s az egyik leggyorsabban elnéptelenedő állama a régiónak. S arra sem gondoltunk, hogy még az egészséges nemzeti öntudat is csorbát szenved, és hogy nemtelenségre akarnánk oktatni a gyermekeinket óvodáskortól kezdve.
Az oldott kéve széthulló valóságában nem a szabadság lelke lakozik, hanem a végzetes halál. Mert szabadságról álmodoztunk hajdan, de elképesztő rafinált módon váltunk bevásárlócentrumok szabadságunktól megfosztott rabszolgáivá, ahol öntik ránk a kommersz, lélekbontó zenét, és fura reklámokkal teljesen felesleges dolgok megvásárlásának vágyát ébresztik a szívekben, kiürítendő az amúgy sem vaskos pénztárcát. Hol itt a szabadság?
Itt az idő újratanulni a szabadság igazi valóságát! A mögöttünk levő évtizedekben korrupciótól és vádaskodásoktól hangos hazai világunkban majdnem mindent elrontottunk a szabadság vonatkozásában, ezért itt az idő újratanulni az igazi szabadság eszményét, és újra kísérletet tenni rá, hogy megfogalmazzuk, mit is jelent valójában az emberi méltóság számára a szabadság.
Egészen biztos, hogy nem a „mindent szabad” jelszavát szeretnénk a szívekbe erőltetni, mert ennek a tartalmi hozadékát végiggondolni is borzalom. Nem a vásárlás szabadsága, nem is a korlátlan utazás lehetősége, de még csak nem is a tévécsatornák száma biztosítja a szabadságunkat, hanem életünknek az értelmes pályája születéstől a halálig, amelyen haladva Isten rendje és akarata szerint élhetjük meg a teremtéstörténetben kapott imago dei (istenképű) és a kereszten korrigált valóságunkat. Mégpedig Jézus halhatatlan szava szerint: „…az igazság megszabadít titeket.” (Jn 8,32)
Ne játsszuk Pilátusként a szkeptikust, hogy „micsoda az igazság?”, hanem szívünkkel értsük meg, hogy személyesen megszólalt az igazság, amikor a Názáreti ezt mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet…” (Jn 14,6)
Sem az egyén, sem a társadalom nem bánja meg, ha ezen az úton indul, mert végső, halálon túlnani értelmét a létezésnek így leli meg. A legvégső szabadság lényege a megváltás, azaz megszabadítás bűntől, mulandóságtól, haláltól, így a végtelen szabadság másik neve: az üdvösség.
Ribár János
::Nyomtatható változat::
|