Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2010
- 11
- Református diák-médiaműhely
Keresztutak
Hozzászólás a cikkhez
Református diák-médiaműhely
Református Pedagógiai Intézet partnere a Protestáns Újságírók Szövetsége volt, amelynek elnöke, Novotny Zoltán – többek között – az Evangélikus Élet szerkesztőségének munkatársait kérte fel szakmai alapismeretek, illetve az evangélikus diák-médiaműhelyek tapasztalatainak átadására.
Első ízben hívta össze középiskolái diákújságjainak szerkesztőit a Magyarországi Református Egyház (MRE). A rendezvényt szervező Az MRE zsinati székházában március 5-én ugyan tizenkét református középiskola mintegy negyven diákja találkozhatott, de a félnapos konferencián ezúttal csak a szentendrei, a tatai és az egyik debreceni gimnázium lapjának részletesebb elemzésére futotta az időből. A látott prezentációk azonban meggyőzően bizonyították, hogy testvéregyházunk középiskoláiban komolyan veszik az önképzésnek ezt a fórumát, hiszen – miként Márkus Gábor intézetvezető fogalmazott – „a diákújságírás egyszerre tehetséggondozás és közéleti nevelés”.
::Nyomtatható változat::
|