Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Már az új év har­ma­dik hó­nap­já­ban já­runk, és ta­lán má­sok­hoz ha­son­ló­an ben­ned is meg­fo­gal­ma­zó­dott, hogy va­la­mit más­kép­pen kel­le­ne csi­nál­ni. Vagy ta­lán van va­la­mi, ami bosszant vagy nyo­maszt egy olyan saj­ná­la­tos dön­tés mi­att, ame­lyet a múlt­ban hoz­tál. Vá­gya­ko­zol rá, hogy bár­csak elöl­ről kezd­het­néd a dol­got. A golf­já­té­ko­sok ezt „mull­igan­nak” hív­ják – azt je­lö­lik ez­zel a szó­val, ami­kor egy rossz ütést meg le­het is­mé­tel­ni. Saj­nos a va­lós élet rit­kán ajánl­ja fel ne­künk a mull­igan le­he­tő­sé­gét. Együtt kell él­nünk hi­bás dön­té­se­ink­kel, cse­le­ke­de­te­ink­kel, és gyak­ran el kell fo­gad­ni a kö­vet­kez­mé­nye­i­ket.

Nem­rég va­la­ki­től kap­tam egy idé­ze­tet: „Sen­ki sem tud újat kez­de­ni, de ma el­kezd­he­tünk va­la­mit, ami­nek új lesz a be­fe­je­zé­se.” Akár egy golf­meccs­ről van szó, akár egy új üz­let meg­nyi­tá­sá­ról vagy egy kap­cso­lat meg­kez­dé­sé­ről – ez mindegyikre igaz. És né­ha nem kez­dünk olyan jól, aho­gyan sze­ret­nénk, nem úgy, mint egy vi­lág­klasszis sprin­ter; és nem me­he­tünk vissza, hogy új­ra­kezd­jük a ver­senyt. Foly­tat­nunk kell, re­mél­ve, hogy amint ha­la­dunk elő­re, egy­re job­bak le­szünk.

Van va­la­mi az éle­ted­ben, amit sze­ret­nél más­képp csi­nál­ni, vagy va­la­mit új­ra­kez­de­nél? Ta­lán a kar­ri­e­red­ben volt olyan dön­té­sed, ame­lyet most vissza­te­kint­ve nem tar­tasz túl bölcs­nek? Va­la­ki aján­lott egy le­he­tő­sé­get, de már nem él­hetsz ve­le? Volt olyan be­fek­te­té­sed, ame­ly­ről ki­de­rült, hogy ér­tel­met­len volt? Ta­lán tönk­re­tet­tél egy fon­tos kap­cso­la­tot, és már ja­vít­ha­tat­lan? Saj­nos bár­mennyi­re sze­ret­néd, hogy más­ho­gyan le­gyen, ami meg­tör­tént, az meg­tör­tént, és nem le­het meg­vál­toz­tat­ni. Szó­val ak­kor ho­gyan to­vább?

A fen­ti ál­lí­tás sze­rint a kez­dés be­ton­ba van önt­ve, de ma el­kezd­he­tünk va­la­mit, ami­nek re­mény­tel­jes le­het a be­fe­je­zé­se. A Bib­lia so­kat be­szél er­ről.

Hagyd ma­gad mö­gött a múlt hi­bá­it, és szánd oda ma­ga­dat a cé­lod­nak. Ha a meg­vál­toz­tat­ha­tat­lan múl­ton töp­rengsz, az ál­ta­lá­ban ha­szon­ta­lan. Mi­u­tán kitűzted, hogy ho­vá akarsz el­jut­ni, és ki­gon­dol­tad, ho­gyan, ak­kor tud­ni fo­god, hogy a cél­nál vagy, ami­kor oda­érsz; ezért fo­lya­ma­to­san fo­ku­szálj a cél­ra. „…azo­kat, ame­lyek há­tam meg­ett van­nak, el­fe­lejt­vén, azok­nak pe­dig, ame­lyek előt­tem van­nak, ne­kik dől­vén, cél­egye­nest igyek­szem az Is­ten­nek a Krisz­tus Jé­zus­ban on­nét fe­lül­ről va­ló el­hí­vá­sa ju­tal­má­ra.” (Fil 3,13–14; Ká­ro­li-for­dí­tás)

Ha fo­lya­ma­to­san hát­ra­fe­lé né­zel, ez­zel csak azt éred el, hogy az előt­ted le­vő ös­vény kacs­ka­rin­gós lesz. Az a far­mer, aki trak­tort ve­zet a me­ze­jén, elő­re fi­gyel, mert tud­ja, hogy ha hát­ra­fe­lé néz, ak­kor nem tud­ja tar­ta­ni az egye­nes vo­na­lat, pe­dig ez len­ne a dol­ga. „Igye­kez­zél, hogy Is­ten előtt be­csü­le­te­sen meg­állj, mint olyan mun­kás, aki szé­gyent nem vall, aki he­lye­sen ha­so­gat­ja az igaz­ság­nak be­szé­dét.” (2Tim 2,15; Ká­ro­li-for­dí­tás)

A múlt rom­ja­i­ra nem épül­het a je­len­ vagy a jö­vő. „A múlt ma­rad­jon a múlt­ban” – mond­ják né­ha. Gyak­ran tel­je­sen új in­du­lás kell ah­hoz, hogy ma­gunk mö­gött hagy­juk mind­azt, ami ko­ráb­ban volt, és ez a leg­jobb esz­köz ar­ra, hogy a jö­vő­ben a be­fe­je­zés is meg­fe­le­lő le­gyen. „Sen­ki sem told­ja az új posz­tó fol­tot az ó posz­tó­hoz; mert kü­lön­ben az újat is meg­sza­kaszt­ja és az ó posz­tó­hoz nem il­lik az új­ból va­ló folt.” (Lk 5,36; Ká­ro­li-for­dí­tás)

Ro­bert J. Ta­masy (For­rás: Mon­day Man­na)

::Nyomtatható változat::