Egyházunk egy-két hete

Ki­ál­lí­tás nyílt Cin­ko­ta tör­té­ne­té­ről

Hozzászólás a cikkhez

„If­jabb ko­rom­ban nem ked­vel­tem kü­lö­nös­kép­pen a tör­té­nel­met, de ami­kor egy­re több bi­zony­ta­lan­ság­ra, pon­tat­lan­ság­ra, hely­te­len in­for­má­ci­ó­ra buk­kan­tam a hely­tör­té­ne­ti le­írá­sok­ban, fel­éb­redt a kí­ván­csi­sá­gom, és ad­dig nem nyu­god­tam, míg nem lát­tam tisz­tán egy adott kér­dés­ben” – vall­ja ma­gá­ról a nyolc­va­na­dik élet­évét be­töl­tött Lan­tos An­tal, aki Bu­da­pest XVI. ke­rü­le­té­nek hely­tör­té­né­sze­ként szá­mos ki­ad­vánnyal büsz­kél­ked­het, s aki a hely­tör­té­ne­ti gyűj­te­mény ta­valy meg­nyílt ál­lan­dó ki­ál­lí­tá­sá­nak lét­re­jöt­té­ért is so­kat fá­ra­do­zott.

Leg­utób­bi nagy lé­leg­ze­tű írá­sa Cin­ko­ta tör­té­ne­tét mu­tat­ja be a kez­de­tek­től 1860-ig. Az el­ső kö­te­tet ha­ma­ro­san kö­vet­ni fog­ja a foly­ta­tás. „Ami­óta nyug­díj­ba vo­nul­tam – s en­nek már har­minc éve –, több időm jut a múlt ku­ta­tá­sá­ra. Ren­ge­teg do­ku­men­tu­mot ol­vas­tam át. Nagy ré­szük la­tin vagy né­met nyel­ven író­dott, sőt ószlo­vák szö­ve­gek­kel is bő­ven ta­lál­koz­tam. Ezek le­for­dí­tá­sa nem volt könnyű fel­adat. A ma­gyar nyel­vű ira­tok vál­to­za­tos kéz­írá­sa is ne­he­zí­tet­te a for­rá­sok fel­dol­go­zá­sát.”

A könyv anya­gát (ere­de­ti jegy­ző­köny­vek, ok­le­ve­lek, tér­ké­pek) több mint het­ven nagy­mé­re­tű tab­ló­ra nyom­tat­va mu­tat­ja be a most má­sod­szor meg­ren­de­zett ki­ál­lí­tás, amely­nek hely­szí­ne ez al­ka­lom­mal a Cin­ko­tai Evan­gé­li­kus Egy­ház­köz­ség új gyü­le­ke­ze­ti há­za.

Az áp­ri­lis 26-i meg­nyi­tón je­len volt a könyv há­rom szer­ző­je: Lan­tos An­tal mel­lett Tóth Mik­lós, a ke­rü­let fő­épí­té­sze, va­la­mint Szé­man Ri­chárd, aki a fo­tók, re­pro­duk­ci­ók el­ké­szí­té­sé­vel já­rult hoz­zá, hogy nyil­vá­nos­ság­ra ke­rül­je­nek a múlt té­nyei.

„Né­hány fél­re­ér­tést el kell osz­lat­ni – hang­sú­lyoz­ta Tó­ni bá­csi a ki­ál­lí­tás be­mu­ta­tá­sa so­rán. – A köz­tu­dat­ban ál­ta­lá­ban Bat­thyá­ny Ilo­na ér­de­me­it em­le­ge­tik. A ki­ál­lí­tá­son be­mu­ta­tott ira­tok vi­szont egy­ér­tel­mű­en bi­zo­nyít­ják, hogy fér­je, Be­nicz­ky Gá­bor vég­ren­de­let­ben kö­te­lez­te őt ar­ra, hogy a csa­lá­di kas­télyt jó­té­kony cél­ra ajánl­ja fel… Cin­ko­ta szlo­vá­kok­kal va­ló be­te­le­pí­té­sé­vel kap­cso­lat­ban is új ada­tok ke­rül­tek nyil­vá­nos­ság­ra. A ki­ál­lí­tás – és a könyv – cél­ja, hogy ezek a fel­tárt té­nyek mi­nél szé­le­sebb kör­ben is­mert­té vál­ja­nak.”

A ki­ál­lí­tást Ve­tő Ist­ván he­lyi lel­kész kö­szön­tő­je után Szász Jó­zsef ön­kor­mány­za­ti kép­vi­se­lő, cin­ko­tai pres­bi­ter nyi­tot­ta meg. Felhívta a figyelmet a tárlat alap­já­ul szol­gá­ló könyv­re, idéz­ve be­lő­le egy ré­gi tör­té­ne­tet egy büsz­ke cin­ko­tai gaz­dá­ról. Ki­emel­te a könyv ol­vas­má­nyos, szí­nes, él­ve­ze­tes stí­lu­sát, amely­hez hoz­zá­já­rul­nak Te­szák Sán­dor szel­le­mes ka­ri­ka­tú­rái. Mél­tat­ta Bör­csök­né Lá­bas Hil­da gra­fi­ku­si és tör­de­lő­szer­kesz­tői mun­ká­ját is.

A meg­nyi­tó után a gyü­le­ke­ze­ti ház kis­ter­mé­ben fe­hér asz­tal mel­lett foly­ta­tód­ha­tott a ven­dé­gek kö­tet­len be­szél­ge­té­se.

V. I.

::Nyomtatható változat::