Cantate

Hozzászólás a cikkhez

Nem sokkal karácsony ünnepének 4. századi kialakulása után az egyház Jézus születésének nyolcadnapját, kiskarácsonyt is felvette ünnepei sorába, amely nap az idők folyamán sokféle tartalmat hordozott. Amint azt az evangélium (Lk 2,21) hírül adja, Megváltónk nevét a nyolcadnapi körülmetélés alkalmával kapta meg, így ez a két tartalom – körülmetélés és Jézus nevének ünnepe – szorosan összekapcsolódik egymással. A protestáns egyházak ezért – a katolikussal ellentétben – január 1-jén emlékeznek a névadásra, hangsúlyozva Luther gondolatát: Jézus nevében kell indulnunk az új esztendőbe.

Karácsony nyolcada egyszersmind a polgári új év kezdete is, mely már a Julianus-naptár érvénybe lépése (Kr. e. 46) óta erre a napra esett. Mivel a rómaiak kicsapongó mulatságokkal köszöntötték az új esztendőt, az óegyház úgy próbált küzdeni az erkölcstelenségek ellen, hogy ezt a napot böjti nappá szentelte, és Isten felé fordulásra szólított fel. Az új év első vasárnapjához rendelt heti énekünk, a Most zengjen hálaének (EÉ 181) is ezt a mondanivalót szeretné közvetíteni, amikor elcsendesedésre és hálaadásra hív.

Dallama a teológiaprofesszor és orgonista, Nikolaus Selnecker (1530–1592) alkotása, akit a Luther utáni generáció harcos és hithű egyházi személyiségeként ismerünk. Az ének szövege pedig egyházunk egyik legnagyobb hatású lelkészegyéniségének, Paul Gerhardtnak a tollából származik (1607–1676), aki a berlini Nikolaikirche lelkészeként, később lübbeni prédikátorként mindenkor áldozatos munkával szolgálta gyülekezetét. Százharminchárom énekszövege a lutheri teológia elkötelezett hirdetőjeként állítja őt elénk.

Az eredetileg tizenöt versszakos költemény 1648 előtt, a harmincéves háború nyomorúságainak közepette íródott. Mai, lerövidített formájában már nem is érzékeljük azt a megrendítő jajkiáltást, mely a vérontástól szenvedők ajkáról ebben az újévi énekben elhangzik. Emellett az oratio oecumenica, azaz az egyetemes könyörgés szerkezeti felépítését is követi a szöveg, hiszen az Istent dicsérő bevezető versszakok után az elöljárókért, az egyházért, a rászorulókért és a betegekért való könyörgések is helyet kapnak benne.

A kezdősor – „Nun lasst uns gehn und treten mit Singen und mit Beten” – arra tanít bennünket, hogy minden nyomorúság ellenére énekkel és imával az ajkunkon lépjünk az új esztendőbe. Evangélikus énekeskönyveink közül az 1743-as Új zengedező mennyei kar fordítása szemlélteti legszebben ezt az új évi buzdítást: „Jer, menjünk imádsággal, / Éneki buzgósággal / Urunkhoz, ki éltünket / Tartotta, s áldott minket!”

Fekete Anikó

::Nyomtatható változat::