A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Karácsony esti istentiszteletre készültünk. Vendéglátónk, a helyi plébános barátságosan lépett be a terembe, ahol már gyülekeztünk. Kezében karácsonyfadísz, egy nagy mákgubóban a háncsból készített szent család.

– Most kaptam, nekem nagyon tetszett, kölcsönadom az istentiszteletre.

Miután mindenki megcsodálta a valóban ízléses darabot, feltettük a fára. Az együttlét szépen és hangulatosan telt el. Utána még ajándékozásra, süteményezésre, beszélgetésre is volt egy kis idő. Aztán lassan oszladozni kezdett a gyülekezet. A gyerekek a kabátjukat húzták, az idősebbek pakolni kezdtek. A kántorunk még szeretett volna kérdezni ezt-azt a következő ünnepi napokról, sietve jött felém, amikor valami nagyot reccsent a lába alatt. Hogy miként került a szép dísz a földre, soha nem tudjuk meg, de most porrá zúzódva hevert a szőnyegen. A helyzet menthetetlen volt. A száraz mákgubó ezer darabra tört.

A hirtelen támadt csend után megoldási javaslatok sokasága hangzott fel. Volt, aki azt mondta, kerítsünk egy hasonlót, biztos lehet ilyet kapni valahol, mások menekülni próbáltak, vagy a „ne tudjunk róla” változatot támogatták. Vajon hogy fogadja a hírt a plébános, aki láthatóan büszke volt erre a kis alkotásra? Valaki felvetette, hogy valljuk be férfiasan, mi történt, és kérjünk bocsánatot, de ez az ötlet nem örvendett túl nagy népszerűségnek. Voltak, akik már azt latolgatták, hogy a plébános vajon mit tesz az ilyen istállógyilkos kántorral. A naponkénti gyónási kötelezettség volt a legirgalmasabbnak tűnő megoldás. Aztán valaki kiment, és azzal a gyászos hírrel tért vissza, hogy Gyuri atya megbocsát ugyan, de nagyon szomorú. Persze játék volt az egész. Szegény orgonistánk azonban addigra a bűntudattól nem volt se élő, se holt.

Most itt forgatom kezemben azt, ami megmaradt: a háncsból készült József, Mária és a kisgyermek. Nincs fedél a fejük fölött. Aztán ezekre a szeretett emberekre gondolok a gyülekezetben: évek óta nincs templomuk, ők is fedél nélkül vannak. De valójában egyik sem igaz! Az istentisztelet és az azt követő vidám gyarlóságunk minden bizonnyal ugyanúgy mosolyra késztette az élő Istent, mint minket. Ez a szeretet takar be minket száz templomnál is jobban. És ez a közösség az, ahol a Megszületett igazán otthonra talál.

Gyuri, ez a kedves plébános nem tagadhatta meg magát. Legyintett, és velünk mosolygott, amikor elmeséltük a történetet, főleg a kántor gyóntatásáról szóló rész tetszett neki.

Koczor Tamás

::Nyomtatható változat::