A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

– Mire emlékszik vissza legszívesebben az elmúlt esztendőből?

– Mindenekelőtt Isten kegyelméért vagyok hálás. Sok gyengeségünk, fogyatékosságunk és fogyatkozásunk ellenére Isten mégis megtartotta egyházunkat, közösségeinket, családunkat és nem utolsósorban engem is.

Felügyelőként örülök, hogy a kerületben az előre tervezett programokat az elmúlt évben is sikerült lebonyolítani. Rendezvényeink szervezői nagyszerű előadókat hívtak meg. Bizonyságtételeik mindig épülésünkre szolgáltak. A vendéglátás tekintetében pedig külön kiemelném Kissomlyót, ahol a missziói napra meghívott vendégek létszáma meghaladta az egész falu lélekszámát. Szőkedencsi ünnepünkön is sokkal több vendég volt velünk, mint amennyi a helyi gyülekezet tagjainak a lélekszáma. A maréknyi győrsági gyülekezet pedig lelkészt adott egyházunknak. Ezeknek az alkalmaknak a lelki üzenete minden bizonnyal erősítette a helyiek hitét is.

– Ön minden fórumon hangoztatja, hogy elkötelezett híve a Házas Hétvége lelkiségi mozgalomnak…

– Öröm számomra, hogy az elmúlt évben a hatodik evangélikus Házas Hétvégét is sikerült megrendezni az erre vállalkozó házaspárok részére. Hiszem és vallom, hogy hazánk felemelkedésének egyik fontos tényezője a családon belüli egység és az Isten mellett való elköteleződés. Ma azt látni, a világ mindenáron ránk akarja erőltetni, hogy minél többet fogyasszunk az anyagi javakból. Sokan küzdünk ez ellen; azt is látom, hogy vannak, akik nem rabjai ennek a szemléletnek, és más értékek szerint élnek. A filmiparban is jelennek már meg manapság olyan alkotások, amelyek missziós ügyeket vállalnak fel. Ezek közé tartozik a Tűzálló című film is, ami egy házasság megpróbáltatásairól és a megoldásról szól. Ilyen filmek reklámozásában még nagyot kell előrelépnünk.

– Milyen várakozással néz felügyelő úr az idei esztendő elé?

– A zsinaton dr. Sólyom Jenő statisztikai jelentése sokunkat szembesíthetett gyengeségeinkkel, és más hasonló anyagokban is találkoztunk fogyó nemzetünk és fogyó gyülekezeteink tényével. Mégis bizakodó vagyok.

Ebben az esztendőben püspökválasztás lesz kerületünkben. Várakozásom elsősorban erre irányul. Kampányvetélkedés nélküli, szeretetteljes légkörben zajló püspökválasztást remélek, és azt, hogy az új püspökkel legalább olyan jó kapcsolatom lesz, mint jelenleg Ittzés János püspök úrral van. Minden bizonnyal az a helyzet áll majd elő, hogy az új püspök fiatalabb lesz, mint én. Szeretném az idősebb, a tapasztaltabb jogán – Isten segítségével – jó tanácsokkal támogatni őt. Bízom abban, hogy kerületünk egyházközségei olyan püspököt választanak, aki jó vezető, irányító, békességteremtő, közösségépítő és a missziót erősítő egyéniség.

Egyházkerületi felügyelőként az a tapasztalatom, hogy sok tekintetben még mindig átmeneti korban élünk. A rendszerváltozás után visszakapott önállósággal sok gyülekezet még mindig nem tud jól élni. Ebből fakadóan számos visszás helyzet alakul ki. Problémamentes időszakban – a demokráciára hivatkozva – senki nem szólhat bele kívülről a gyülekezeti életbe, baj esetén meg szinte csak felülről, a püspöktől várják a felmerült gondok megoldását.

Remélem éves munkatervünk teljesülését és – személyes célomként – a Házas Hétvége mozgalom egyházunkon belüli növekedését. Remélem, lesz mód intézményeink fejlesztésére, bízom közösségeink erősödésében. És hiszem: az emberek többsége belátja, hogy nem a világi próbálkozások – a bank, a tőzsde, a politikai szereplők tevékenysége –, hanem bűneik felismerése, önzésük bevallása, bocsánatkérésük, naponta történő megtérésük, Istenben való hitük változtathatja meg a világot.

– Van-e esetleg valami praktikus tanácsa ezzel kapcsolatban?

– Életünkből hiányzik a csend. Jó szívvel ajánlom mindenkinek, hogy életének legyenek néha zarándokútjai, amelyeken szó szerint végiggyalogolva van ideje és alkalma imádkozni, elcsendesedni. Ha magunkban tudunk maradni Istennel, felvállalhatjuk azt a küzdelmet, amiben elismerjük a saját gyengeségünket, eredendő emberi bűneinket, a Mindenhatótól való függőségünket. A reá való hagyatkozással szeretetének feltételek nélküli elfogadását. Ha ez megtörténhetne mindnyájunknál, akkor meg tudnánk változtatni a környezetünket, akár az egész társadalmat is.

– Milyen üzenete van az Ön számára az idei év igéjének?

– Laikusként úgy látom, hogy az igevers első fele egy veszélyre hívja fel a figyelmet, a második tagmondat pedig buzdítás számunkra. Nem véletlenül kaptuk erre az évre ezt az útravalót. Ha sarkosan akarnék fogalmazni, akkor azt mondanám, „túlélésünk záloga” az Istenben való bizalom. Hiszen a világban azt tapasztalhatjuk, mintha a gonosznak nagyobb hatalma lenne, a jóságnak pedig nem sok eredménye. Így mi, hívő emberek is beleeshetünk a kísértésbe, hogy nem érdemes a jót cselekednünk.

– Általában szekuláris közegben éli a hétköznapjait. Ezek szerint vannak rossz tapasztalatai?

– Ha nem tudok túllépni a rajtam esett sérelmen, és visszavágok akár csak szavakkal is, akkor az újabb sérelmeket, bosszút gerjeszt, és a vitának, veszekedésnek soha nem lesz vége. Hányan mentek el közülünk úgy ebből az életből, hogy nem tudtak vagy nem volt lehetőségük megbocsátani vagy bocsánatot kérni, megbeszélni az adott vagy kapott sérelmeket! Az év igéjében két olyan felszólítást olvashatunk, amit nehéz betartani, hiszen bűnösök vagyunk, a magunk ereje nem elég ehhez. Hinni, tudni kell, hogy van segítségünk. Erős a törvény, de a kegyelem még erősebb.

– Tehát missziói munkánkban van még mit javítani.

– Úgy érzem, sokszor gyengék és kevesek vagyunk ahhoz, hogy hitünk erejét másoknak is megmutassuk. Milyen példát mutatnak egyházunk tagjai, ha a nagy többség nem akarja az általunk fontosnak tartott célt követni? Komolyan kell vennünk ebben az évben is küldetésünket, hogy másokban is vágyakozást keltsünk az evangélium iránt. Rajtunk áll, hogy például a „maguk módján vallásosak” rájöjjenek: a közösségben való hit megélése viszi előbbre a sorsukat, és ez gyarapítja őket lelkileg, sőt minket is.

Menyes Gyula

::Nyomtatható változat::