e-világ

Hozzászólás a cikkhez

Karácsony hetére kapott meghívást e sorok írója, hogy a Szentendrei Református Gimnázium diákjainak beszéljen keresztényként – az internetről.

Az internetről? Lehet egyáltalán megfelelően beszélni egy ilyen szerteágazó témáról egy iskolai csendesnap keretében? Elvégre ez a helyzet arra a tanmesére hasonlít, amelyben vakoknak próbálták megmutatni, milyen is egy elefánt. Aki a lábát tapogatta meg, azt mondta, hogy az elefánt egy hatalmas oszlop; aki az ormányát vizsgálta, azt felelte, hogy az elefánt egy hatalmas cső; az állat füléből lapulevél, a farkából pedig bőrszíj lett. Az összkép azonban senkinek nem állt össze. Ugyanígy nehéz az internetről egyórás előadást tartani, mivel könnyen eshetünk abba a hibába, hogy csak oszlopnak vagy csak csőnek állítjuk be a világhálót.

Ahonnan viszont meg lehetett, illetve érdemes volt megközelíteni a kérdést, az az internetnek a fiatalokra gyakorolt hatása – ezzel kapcsolatban is lehet szólni olyan, figyelemre méltó jelenségekről, amelyek nemcsak a felnövekvő korosztályt érintik, hanem az idősebbek számára is nehéz helyzeteket okozhatnak.

Ilyen veszélyforrás a projekció, amelynek során az internetes levelezés vagy chatelés alkalmával olyan érzéseket vagy érzelmeket vélünk felfedezni a sorok között, amelyek valójában nem léteznek. Ha figyelembe vesszük, hogy érzékelésünk hetven-nyolcvan százaléka a látáson keresztül történik, akkor egyértelmű, hogy a hétköznapi beszéd során használt nem verbális jelzések – gesztusok, mimika – szintén komoly információtartalommal bírnak.

Ehhez képest a leírt szövegben csak úgynevezett szmájlikat helyezhetünk el, de ezek sem közvetítik a pontos érzelmeket, ráadásul nagyon sokan a markáns véleményük tompítására használják ezeket a jelzéseket. Így nagyon gyakoriak a félreértések, amelyek pusztán abból adódnak, hogy a kommunikációs csatorna másik végén ülő személy olyan többlettartalmat tulajdonít a szövegnek, amelyre a küldő nem is gondolt. Internetes haragtartásaink nagy része ebből adódik – a fiatalok is megerősítették ezt, elárulva, hogy interneten sokkal könnyebben vesztek már össze, mint a való életben.

Ráadásul a felnövekvő generáció számára veszélyes, hogy friss internetes kapcsolataikat elkezdik azonos szinten kezelni többéves barátságaikkal. A hirtelen bekövetkező referenciacsoport-változás abban az esetben okoz gondot, ha az új ismeretségre látatlanban már rengeteg jó tulajdonságot és érzelmet vetítettek rá, míg valós kapcsolataikban esetleg negatív érzelmeket – féltékenységet, irigységet – társítanak mások tanácsaihoz, ezért hajlamosak rossz döntések meghozatalára.

Persze – egy megkérdezett pszichológus véleménye szerint – nem lehet homogén masszaként tekinteni a fiatalokra. Az internetezéssel töltött idő sem feltétlenül mérvadó a tekintetben, hogy beszélhetünk-e függőségről egyes tinédzsereknél, a lelki problémákban pedig egy netes barát is jelentheti a kapaszkodót. Az mindenesetre igaz, hogy ezen a téren elég kevés szülőnek lehet tapasztalata, ugyanis ők viszonylag ritkán használják olyan intenzíven a világhálót, mint a gyermekeik.

Az előadás remek alkalom volt a fiatalok netezési szokásainak felmérésére is. E sorok írójának meglepetésére a jelen lévő tízévesek csaknem teljes egésze használja már a Facebookot, noha ők hivatalosan – az életkoruk alapján – még nem is regisztrálhatnának rá. A világ legnagyobb közösségi oldalának felépítése pedig magával hoz egyfajta megosztási kényszert, amely arra sarkallja a felhasználóit, hogy folyamatosan tájékoztassák ismerőseiket arról, mi történik velük. Bár az oldal spam- és pornográfiamentes (ez az internet „Facebook-mentes” részéről nem mondható el), a túlzott kitárulkozás korántsem biztonságos. Elég csak arra gondolni, hogy egy „elmegyek két hétre nyaralni” üzenet egyben azt is jelentheti, hogy két hétig őrizetlenül lesz a lakás, de a fiatalok érzelmi életének kiteregetése is sebezhetővé teszi őket.

Pedig ha ők nem vigyáznak magukra a kibertérben, akkor mások nehezen tudnak.

Nagy Bence

::Nyomtatható változat::