Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

A 2011-es ökumenikus imahét kísérő füzetét a jeruzsálemi keresztények munkaközössége állította össze. Az ő tolmácsolásukban ismerjük meg a különböző bibliai olvasmányokat, és ebben a nyolc napban az ő útmutatásuk alapján folynak világszerte az istentiszteleti és imaalkalmak.

Az imahét mottója stílusosan a jeruzsálemi keresztények közel kétezer évvel ezelőtti életét mutatja be: „…kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.” (ApCsel 2,42) A mai jeruzsálemi keresztények arra mutatnak rá, hogy milyen volt a szent város tegnapi élete – ugyanakkor kitekintenek a holnapra is, a mennyei Jeruzsálem ajándékára.

Az első a bibliai Jeruzsálem. Nincs még egy város, amely ennyire mélyen gyökerezne a vallási hagyományban. Tudósok szerint már a Krisztus előtti 14. században létezett Urusalim kánaáni település, amelyet a zsidóság a szövetségláda odavitelével tett a maga fővárosává. Jeruzsálemet Dávid király erősítette meg igazán, majd a város Salamon templomépítésével kapott immár végleges vallási szerepet. Számos drámai esemény – mint például az ország két részre szakadása, a templom lerombolása és idegen hódítók bevonulása – veszélyeztette Jeruzsálem létét, ám a szent város a legmostohább körülmények között is megmaradt.

Jézus életében is döntő szerepet játszott: az újszülöttet itt mutatták be, majd a tizenkét éves Jézus is ide zarándokolt szüleivel, később pedig ebbe a városba vonult be szamárháton. A Megváltó többször utalt arra, hogy neki itt kell szenvednie, mégsem önmaga miatt sírt, hanem azért, mert Jeruzsálem nem ismerte föl meglátogatása idejét. Itt telt Jézus életének utolsó hete a templomtisztítással, az utolsó vacsorával és a gyalázatos koncepciós perrel. És igen, e város határában magasodott a Golgota – ám éppen ezért Jeruzsálem volt Jézus feltámadásának, majd mennybemenetelének színtere is. A szent város volt Jézus ígéretének kiindulópontja: „…tanúim lesztek Jeruzsálemben (…) a föld végső határáig.” (ApCsel 1,8)

Ezek után természetesnek tekinthetjük, hogy Jeruzsálemben volt az első pünkösd, majd itt szerveződött – Jézus testvérének, Jakabnak a vezetésével – az ősgyülekezet. Pál apostol is döntő jelentőségűnek tartotta a jeruzsálemi keresztények támogatását, ezért gyűjtött a jeruzsálemiek számára kollektát, vagyis adományt. A pogányok közötti misszió megerősödésével aztán csökkent, majd néhány évszázaddal később, az iszlám térhódításával szinte teljesen meg is szűnt Jeruzsálemben – egy időre – a keresztény egyházi jelenlét.

Ám a városban mindig maradtak, akár életüket is kockáztatva, Krisztust követő tanítványok. Az ő leszármazottaik Jeruzsálem mai keresztényei. A lakosság egy-két százalékát alkotják csupán, többségükben arab nyelvűek. Az egész Közel-Keleten kisebbségben, számos országban pedig – Irakban, Iránban, Szaúd-Arábiában – pedig kifejezetten üldöztetések közepette élnek. Vértanúik is vannak, akárcsak az első keresztényeknek. Újév napján az egész világ megdöbbenve értesült arról a merényletről, amelynek során iszlám szélsőségesek felrobbantottak egy kopt keresztény templomot az egyiptomi Alexandriában. Több mint húszan meghaltak az ünneplő gyülekezetből. Felkavaró volt a kép: az áldozatok vére a kitárt karú Krisztust ábrázoló mozaikpadlón…

A jeruzsálemi kereszténység ma talán nincs ilyen közvetlen életveszélynek kitéve, ám a palesztinok jogfosztottságának ismeretében mély értelműek az imaheti programfüzetnek ezek a sorai: „Hallgasd meg a szent városért, Jeruzsálemért elmondott imáinkat. Vess véget szenvedéseinek, és tedd újra egésszé. Tedd megint otthonoddá, a béke városává és minden nép világosságává.”

A jeruzsálemi keresztények többsége izraeli megszállás alatt vagy menekültként él. Ezért szerepel a város egyházi vezetőinek imájában a palesztinok és izraeliek közötti ellenségeskedésre is utalva ilyen kérés: „Imádkozunk a menekültekért, akik e miatt a konfliktus miatt szóródtak szét a világban.” A Lutheránus Világszövetség elnöke, Munib Younan szentföldi püspök maga is menekült családból származik, így nem csoda, hogy szinte minden alkalmat megragad, hogy szót emeljen az arab keresztények érdekében.

A kicsi, de élni akaró szentföldi evangélikus egyháznak számos gyülekezete van Jeruzsálemben, Rámalláhban, Gázában és máshol, sőt óvodákat és iskolákat is működtetnek. A imahétre kiadott füzetből pedig arról értesülünk, hogy milyen testvéri módon összetartanak a jeruzsálemi keresztény egyházak. Ezért is erőt adhat a liturgikus imádság visszatérő sora: „Jeruzsálem gyülekezeteivel együtt könyörögjünk az Úrhoz”.

Jeruzsálem több mint egy város. Azt a szent helyet jelképezi, ahova minden ember vágyódik. Dsida Jenő megrendítő versében, a megalázott magyarsággal való, feltétel nélküli sorsvállalását megszólaltató Psalmus Hungaricusban olvashatók a következő sorok: „Mérges kígyó legyen eledelünk, / ha téged elfeledünk, / ó, Jeruzsálem! / Nyelvünkön izzó vasszeget / verjenek át, / mikor nem téged emleget, / ó Jeruzsálem! / Rothadjon el lábunk-kezünk, / mikoron hozzád hűtlenek leszünk, / ó, Jeruzsálem, Jeruzsálem!”

A metafora átvezet minket egy harmadik Jeruzsálembe, amelyről az Újszövetség költői szakaszai szólnak. A Zsidókhoz írt levélben az eljövendő Jeruzsálemről olvasunk, amelynek főpapja Jézus, aki megnyitotta a mennyei szentély kapuját (Zsid 12,22). Ez az az „eljövendő város” (Zsid 13,14), amelyet a hívő ember keres. A Jelenések könyvének egyik látomása szerint pedig a szent város, az új Jeruzsálem úgy száll alá a mennyből, mint egy férje számára felékesített menyasszony (Jel 21,2). E város ura, az élő Isten „letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom” (Jel 21,4).

A bibliai Jeruzsálem, bár „a nagy király városa” (Zsolt 48,3) volt, gyakran cserélt gazdát, és sok feszültség forrása volt. A mai Jeruzsálem fájdalmasan megosztott, és sok szenvedést is ismer. Csak a harmadik Jeruzsálemben szűnnek majd meg az ellentétek és az indulatok. Ott már valóban béke lesz. Isten lesz minden mindenekben.

Az imahéten azt a vágyunkat fogalmazzuk meg, hogy egykor majd ez lesz a mi osztatlan és közös városunk.

Jeruzsálem, Jeruzsálem!

Fabiny Tamás

::Nyomtatható változat::