Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Az emberiség történelmének legnevezetesebb üstököse a Halley-üstökös. Legutóbb huszonöt esztendeje járt felénk. A jeles eseményre mind a szakemberek, mind az amatőr csillagászok, mind pedig a csillagászat szépségei iránt érdeklődők nagy várakozással készülődtek. A Neoton família elnevezésű popegyüttes még fülbemászó slágert is komponált a kométa visszatérésének tiszteletére.

Mindez azt mutatja, hogy 1986-ra talán megváltozott az üstökösökhöz való viszonyulás – feltűnésüket korábban ugyanis rossz előjelnek, háború, éhínség, járványok hírnökének tekintették. A Halley ezt megelőző, 1910-es látogatásakor az akkor ötesztendős Kulin György – később országosan ismertté váló csillagász – esténként elbújt rémületében, mert olyan hírek kaptak szárnyra, hogy a Föld áthalad az égi vándor mérges gázokat, többek között ciánt tartalmazó csóváján, és biztos pusztulás vár az emberiségre.

Ezek a baljós képzetek az ókortól a középkoron át az újkorig meghatározták az üstökösökről kialakult képet. S bár a keresztény vallással összeegyeztethetetlenek a babonás képzetek, az efféle gondolatok nemcsak a széles néprétegek, hanem a középkori uralkodó osztály és az egyházi hierarchia szintjén is mélyen beivódtak a közgondolkodásba.

A Halley periodikus visszatértének egyik középkori lejegyzője Ostermayer Jeromos (Hieronymus). Születési dátuma az idő homályába vész, születési helye történészi viták tárgya. A Szinnyei-féle Magyar írók élete és munkái, illetve a Deutsche Biographie az erdélyi Szeben vármegyében található Nagycsűrt (németül Großscheuern, ma Sura Mare, Románia) említi. Újabb kutatási eredmények ezt kétségbe vonják; Ostermayer életrajzírója, Lőkös Péter a népszerű internetes lexikonnak, a Wikipédiának e témában folytatott szerkesztői vitájában megjegyzi, hogy ez valójában a bajorországi Scheyern városa. A Deutsche National Bibliothek regisztere alapján a 15. század utolsó esztendejében született, de a legtöbb forrás nemhogy hónapot vagy napot, még pontos évet sem ad meg. Ne feledjük, ekkor még a kötelezően előírt anyakönyvezés korszaka előtt járunk.

Brassó város tanácsa a zenei tehetséggel megáldott Ostermayert 1530 adventjének első vasárnapjától az ekkor már evangélikus Fekete-templom orgonistájaként alkalmazta.

Mint minden bibliofilnek, e sorok írójának is vannak a könyvtárában olyan kötetek, amelyekre a legféltettebb kincseiként tekint. Az egyik ilyen egy Ostermayerhez is kapcsolódó kiadvány. Annak ellenére a féltve őrzött könyvek közt szerepel, hogy fakszimile kiadásról van szó, nem pedig több száz éves relikviáról. Ráadásul a Ceausescu-időszak romániai könyvkiadására jellemző, finoman szólva nem túl jó minőségű papírra, nem kifinomult nyomdatechnikával készült. Hazánkban kuriózum, mégis ezer szállal kötődik hozzánk, evangélikus gyökereinkhez: az 1983-ban németül és románul a bukaresti Musikverlagnál megjelent Odae Cum Harmoniis ez a kötet.

Az 1548-as eredetű reprint tartalmazza Honterus iskolai énekgyűjteményét, az első magyarországi hangjegyes nyomtatványt, amely harminckét latin énekszöveget és huszonegy négyszólamú egyházzenei kompozíciót foglal magában. Szerkesztője Astrid Philippi, valamint napjaink legelismertebb határon túli Honterus-kutatója, Gernot Nussbächer brassói levéltáros, muzeológus, történész; az utóbbinak személyes ajánlását és dedikációját is tartalmazza a könyv.

A kötetet a Régi magyar nyomtatványok 1473–1600 71B Brassó. 1548. azonosítójú bejegyzése alapján mind nyomtatott, mind a fametszetes formában Csomasz Tóth Kálmán vizsgálta a dallamok szempontjából. Honterus szerepét a gyűjtemény összeállításában nem látta egyértelműen bizonyítottnak, ezért még több, a zenében járatos brassói személy, Georg Helner, Andreas Lucillus, továbbá az orgonista Ostermayer közreműködésének lehetőségét vetette fel.

Ostermayer nemcsak muzsikusként él a köztudatban. A zene mellett krónikaíróként is számon tartják. A Chronik des Hieronymus Ostermayer című, az 1520–1561-es esztendőket felölelő, német nyelvű mű Szinnyei leírása alapján „krónika, melyet az eredetiből 1796. Teutsch János rektor másoltatott Benkő József számára s melyből az 1540. és 1541. úgy az 1551. események hiányzanak, ebből adatott ki és különösen azért nevezetes, mert az egykorú brassói eseményeket mint szemtanú írta le (…). Ezen történetet Hedjesch folytatta 1562–1570.”

A krónika a Magyar Királyság és az önálló Erdélyi Fejedelemség, Brassó városa, az erdélyi szászok és az erdélyi reformáció vonatkozásában tartalmaz ma már forrásértékű feljegyzéseket. Mindemellett pedig megismételhetetlen természettudományos jelenségekről közöl adatokat. Ostermayer művében ugyanis nemcsak a Halley-üstökös feltűnéséről írt. (Itt érdemes megjegyezni, hogy e csóvás égi vándor jóval később nyerte az elnevezését, a neves angol csillagász, Edmond Halley után, aki megállapította, hogy egy és ugyanazon kométa látszik hetvenhat évenként periodikusan visszatérve.)

A brassói krónikás több látványos csillagászati, légköroptikai és földtani jelenséget jegyzett le. Farkas Gábor Farkas (az Országos Széchényi Könyvtár Régi Nyomtatványok Tárának munkatársa) gyűjtése alapján tudjuk, hogy személyesen látott több üstököst, vagy megbízható forrásból tudósított róluk: az 1P/1531 P1, a C/1556 D1, a C/1558 P1 jelű és egy manapság már csak bizonytalanul azonosítható, csak koreai források által megerősített 1549-es üstökösről van szó. A bibliai párhuzam miatt fontos szivárványokat (1536, 1549), illetve a felsőlégkörben lebegő kristályokon megtörő fény okozta halojelenséget, úgynevezett melléknapokat és a Napot övező érintő íveket említ (1536, 1546, 1561), valamint egy 1550. október 2-án éjjel 2-kor Brassóban látható jelenséget, melynek mivoltát ma már nem lehet megállapítani. Talán fényes meteor vagy a Nap halojelenségeivel rokon, de az éjszakai égen a Holdat övező halo lehetett.

A Vasárnapi Hírek 1910. május 29-i száma a Halley-megfigyelés kapcsán említi az Ostermayer által feljegyzett 1531-es földrengést, melyet 1880-ban a neves geológus, Koch Antal az Orvos-Természettudományi Értesítőben, Az erdélyi földrengések összeállításában megerősít: „Brassóban erős f. rengést éreztek.”

Ostermayer Jeromos négyszázötven esztendeje, 1561-ben Brassóban hunyt el. Fia, Ostermayer György (Georgius, Georg) lépett örökébe, ugyancsak orgonistaként folytatva apja mesterségét az erdélyi városban, utóbb német földön, Tübingenben. Életére vonatkozó – nagyon szerény – adatokat gróf Apponyi Sándor Hungaricájában, az 1782-es sorszám alatt találunk.

Akit mélyebben érdekel az üstökösmegfigyelő orgonista személye, bele-beleolvasna krónikájába, annak ajánljuk a Lőkös Péter előszavával a Kriterion Kiadó gondozásában 2005-ben megjelent kiadást (Erdélyi krónika 1520–1570 – Dácia rövid története 1143–1571).

Rezsabek Nándor

::Nyomtatható változat::