Gyermekvár

Hozzászólás a cikkhez

A tavaszi madárvonulás korán, már február második felében megkezdődik, hazatérnek az első nyári ludak, nagy kócsagok, seregélyek. Felcsendül a madárdal is, a kertekben „nyitni kék”-et kiált a széncinege, és a néphit szerint Zsuzsanna napján, február 19-én a nagy legelők felett megszólal, trillázni kezd az első pacsirta. Jó megfigyelés, mert az időjárástól függően akár néhány nappal korábban, máskor kicsit később, de valóban dalolni kezdenek a Dél-Európából hazatért mezei pacsirták.

Észrevehette ezt Petőfi is, mert így írt Pacsírtaszót hallok megint című versében:

„Pacsírtaszót hallok megint!

Egészen elfeledtem már.

Dalolj, tavasznak hírmondója te,

Dalolj, te kedves kis madár.”

A frissen hazatért pacsirták eleinte többedmagukkal járják a nem egyszer még hófoltokkal tarkított határt, de alig süt ki a nap, enyhül meg a levegő, a hímek máris a magasba emelkednek, és énekelni kezdenek. Később, amikor a tojó a talajon, fűcsomó védelmében épült fészkében már a tojásokat melengeti, párja kettőzött szorgalommal énekel, így védi a birtokolt területet. Ha valahol a Kiskunság legelőin felrepült előttem, és énekelni kezdett, tudtam, hogy számomra „tilos” területre léptem.

A madár mindig széllel szemben kel fel, néhány métert némán, meredeken emelkedik, majd énekelve, eleinte nagyobb, majd egyre szűkülő köröket írva általában 60-80, de néha akár 100 méter magasan dalol tovább. Gyakran hosszú ideig trillázik, majd lefelé ereszkedik, és a végén némán, hulló kő módjára száll a fű közé.

A párok évente kétszer, néha háromszor költenek, egyszerre 4-5 fiókát nevelnek. Rovarokkal, főleg hernyókkal táplálják őket, később, az ősz folyamán sok gyommagot fogyasztanak. Szeptemberben laza csapatokba verődnek, és október–novemberben indulnak dél felé.

Valamikor a hatvanas évek elején két fiókát hoztak hozzám. Egyikük már annyira legyengült, hogy nem sikerült megmentenem, a másikat azonban felneveltem. Teljesen szelíd volt, a kezemből evett, és amikor meglátott, rövid trillával üdvözölt. Amikor egy nagy legelőn szabadon engedtem, szerettem volna néhány felvételt készíteni róla. Ebből azonban semmi sem lett. A korábban oly bizalmas madár igazi élőhelyére kerülve teljesen megváltozott. Riadtan szaladt a fűben, szemében félelem csillogott, és amikor fényképezni próbáltam, messzire repült. Sajnáltam, de megértettem. Természetes környezetébe érkezve ösztönösen érezte, hogy az embertől félnie kell, és ha arra a sok százezer pacsirtára gondolok, amelyeket minden ősszel elpusztítanak és ínyencek asztalára tesznek Olaszországban, francia földön és másutt, akkor azt hiszem, sajnos igaza volt.

Kérdések

1. Mit gondolsz, hány nap alatt kelnek ki a fiókák?
2. Vajon hány naposan hagyják el a fészket?
3. Mikortól tudnak repülni?

Schmidt Egon

::Nyomtatható változat::