Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Macskám viselkedésén keresztül sokat tanított nekem az Úr.

Egyszer, mikor éppen kicsinyei voltak a cicusomnak, egyszerűen eltűnt. Körbejártam a környéket, még az úttestet is megnéztem, de sehol sem volt. Aggódtam a pár napos picikért, mit csinálok velük az anyjuk nélkül. Hosszas keresés után aztán mintha az ő nyávogására lettem volna figyelmes. Kiderült, hogy a szomszéd néni padlásán rekedt. Besétált a nyitott ajtón, nem számolva azzal, hogy az hamar becsukódik, így órákra ott rekedt. Eltartott egy darabig, mire kiszabadult, hiszen a padlásajtó csak az idős néni családjának riadóztatása után tárult fel újra. Sose felejtem el macskám viselkedését: azt a panaszos nyávogást, amivel könyörgött a szabadulásért, és azt a szövegelést, amit utána produkált.

Gondoltam, tanult a leckéből, viszonylag könnyen megúsztuk a kalandot. Úgy tűnt, igazam van, néhány héttel később azonban megint hiába szólongattam a macsekot. Gyanakodva indultam a szomszéd ház felé, és hívó hangomra gyorsan válaszolt is az ismerős, türelmetlen hang. Újabb kiszabadítási hadművelet, hála Istennek, megvan a macska. A sokadik hasonló eset után már azt se tudtam, hogy szabadkozzam a telefonban: „Ne tessék haragudni, de a macska megint…”

Nagyon dühös voltam rá. Büdös dög, miért nem tanulja meg végre a leckét? Már éppen elégszer pórul járt, tudhatná, hogy nem szabad bemenni arra a padlásra! Tudhatná, de nem tudja… Vagy lehet, hogy emlékszik a bezártságra, de a nyitott ajtó olyan hívogatóan áll előtte, hogy nem tud ellenállni a kísértésnek… Így hát újra és újra csapdába esik, és külső segítség nélkül akár ott is pusztulna!

Szidom a macskát, miközben én pontosan ugyanígy viselkedem. Elkövetek bűnöket, melyekben már többször elbuktam, bemerészkedem olyan helyekre, ahol már sokszor pórul jártam. Hívogat, csábít a helyzet, nyílik az ajtó, és tudom, hogy veszélyes, én mégis belépek, és csapdába esem. És semmi mást nem tehetek, mint kiáltok szabadításért.

Az Úr pedig századszorra is meghallja panaszos hangomat, és segítségemre siet. Minden követ megmozgat, komoly erőfeszítéseket tesz, hogy kiszabadítson. Reméli, hogy végre megtanultam a leckét. És én tudom, ha legközelebb elbukom, ő akkor is eljön, mert nagyon szeret. Nem élhetek azonban vissza a szeretetével, és nem ringathatom magam abban, hogy az Úr Jézus úgyis megsegít. Okulnom kellene az eddigiekből és résen lenni a „nyitott padlásajtók” láttán…

Hulej Enikő

::Nyomtatható változat::