Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Vasárnap

Jézus mondja: „Az én Atyám mindent átadott nekem.” Mt 11, 27 (Zsolt 103,19; Mt 20,1–16; 1Kor 9,24–27; Zsolt 60) Afelett érzett szorongás és bűntudat van bennem, hogy becsapom őt. Azt hiszem, hogy vallásos álarcom mögé elrejthetek mindent, és hazudhatom a vele való kölcsönös jó kapcsolatomat. Jézus megkap mindent; az isteni tudáson és bölcsességen, természetfeletti hatalmon túl a döntés jogkörét, a szeretet és a kegyelem hatalmát – és a keresztet. Belegondolok: már önmagában az is teher és iga, hogy a hozzá legközelebb állók megcsalják, elárulják őt. Mi okból? Bizalmatlanságból, személyes ambíciók miatt? Jézus arra biztat, adjam neki az önféltésemet, a bizalmamat, a terhemet, a megfáradásom poklát is. Arra kér, hogy én is adjak neki mindent. Nem kell félnem, mert nála megnyugvást találok.

Hétfő

Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sőt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk? Róm 8,34 (1Móz 8,21; Lk 19,1–10; Róm 9,6–13) Jézus szava szólal meg bennem, amely nem csak a megkövezésre váró bűnös asszonyhoz szólt. „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!” A vádlók kezéből kifordul a kő. Mert egyetlen ember sincs, aki a saját bűntelensége révén jogot szerez az ítélkezésre. A Mester célja nem a büntetés kiszabása vagy végrehajtása, hanem azt magára vállalva esélyt teremt a bűntől való megszabadulásomra, hogy visszavezethessen az Istennel való közösségbe, ahol többé nem fenyeget semmilyen ítélet. Ezért szükséges, hogy benne higgyek, és teljes bizalommal mindennap őt kövessem. Esélyt kaptam őbenne. És nekem most életre szóló döntést kell hoznom. Mert tudom, hogyha őt követem, nem járok sötétségben.

Kedd

Hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára. Ézs 53,12 (Kol 1,13–14; Zsid 12,12–17; Róm 9,14–29) Jézus nem kardoskodott az igazáért. Kijelentést tett magáról, tetteivel Istenről adott jelet. Közben hagyta, hogy azok közé sorolják, akiket megmenteni akar. Megrendít engem, hogy az Isten sorsközösséget vállal velem. Hiszen ő nem érdemli a büntetést olyan bűnért, amelyet én követtem el. Ha megértem azt a szeretetet, amely őt mégis erre késztette, az Úr akarata célhoz jut bennem.

Szerda

Figyelj beszédemre, Uram, vedd észre sóhajtozásomat! Figyelj hangos kiáltozásomra, mert hozzád imádkozom! Zsolt 5,2–3 (Jak 5,16b; Jn 2,13–22; Róm 10,14–21) Közvetlen szólítom meg az Istent! Imádságban fordulok hozzá: ez a legkevesebb és egyben a legtöbb is, amit tehetek. Nála találok biztonságot és védelmet. Ez megnyugtat és feltölt. Kimondott, kimondatlan szavaimmal is megtalálom őt, hangsúlyommal és teljes testemmel, lényemmel felé fordulok. A jelenlétének tudata oltalmat ad nekem.