e-világ

Hozzászólás a cikkhez

Németkér, Széchenyi utca 173. - Aképen látható elhíresült házat azért rongálták meg a falubeliek, mert azt egy cigány család vásárolta meg. (A család csütörtök este költözött volna, ám házuk megrongálásának hírére visszafordultak.)

Az oktatási miniszter szeptember végén – az országos visszhangot kiváltó jász-ladányi iskolaügy kapcsán – levelet intézett a történelmi egyházak vezetőihez. Magyar Bálint társadalmi összefogást sürgetett, ehhez kérte az egyházak részvételét, a jelenlegi magyar társadalom legsúlyosabb előítélete, a cigányságot kirekesztő magatartás visszaszorítása érdekében. Hivatkozott a Szentírásra és a magyar alkotmányra. A legnagyobb hangsúlyt a gyerekekre tette, akik biztosan vétlenek hátrányos helyzetükben. Az egyházi válasz nemcsak általánosságban volt pozitív, de tömören összegezte azokat a konkrét lépéseket is, amelyeket az egyházak, egyházi szervezetek a cigányság felzárkóztatása érdekében tettek és tesznek.

Az oktatási miniszter röviddel hivatalba lépése után már meghívta az egyházi vezetőket, hogy az együttműködés lehetőségeiről tanácskozzon velük, és megerősítette a tárca egyházügyi titkárságát. Levelével most újabb lépést tett ezen az úton. Ezért is utaltak válaszukban az egyházi vezetők arra, hogy örömmel fogadták a miniszteri levelet, mert ez – szemben az egyházakat a közéletből kizárni igyekvő politikával – más gondolkodást tükröz.

Egyház és állam szétválasztásának történelmi léptékű igénye után nem az a legfontosabb, hogy falat húzzunk egyház és állam közé, hanem hogy minél egészségesebb, eredményesebb legyen az egyház részvétele a nemzeti sorskérdések megoldásában, a társadalmi bajok orvoslásában.

A levélváltás – túl annak további tanulmányozásán, hogy az egyházak miként vehetnek részt intézményesen a roma népesség integrálásában – önvizsgálatra is kell, hogy késztessen.

Az egyház Krisztus teste, a hívők közössége, a hitben megújultak gyülekezete. Egyek abban, hogy minden ember Isten teremtménye. Egyek a hitben, hogy Krisztus váltsághalála minden ember üdvösségét szolgálja.

Kérdés, hogy mennyiben határozza meg valóban ez a hit, ez a keresztény identitás azok gondolkodását, életvezetését, akik az egyházhoz tartozónak vallják magukat. Jól tudjuk, hogy az örvendetes népszámlálási adat, az egyházakhoz valamennyire kötődők hetvenöt százalékos aránya laza kapcsolatot jelent. Vallásszociológusok szerint ezen érték egyötöde, tehát a teljes népesség tizenöt százaléka tekinthető aktív egyháztagnak. De őszintén lelkünkbe nézve az is kérdés, hogy mennyire élnek előítéletek ebben a leginkább mintaadó csoportban. Hiszen – csak egy példát véve – szerény múltra tekint vissza egyházunkban a női lelkészek teljes értékű szolgálatba állásának lehetősége. De vajon nincs-e még olykor ma is hátrányos megkülönböztetés e téren…? Valóban csak gyakorlati szempontok alapján merül fel, hogy netán a nők nem minden lelkészi feladat ellátására alkalmasak egyenértékűen…?

Lehetséges, hogy a magyar társadalom most szembesül azzal a kihívással (a konkrét ügyek ezt jelzik), amit az amerikaiaknak az afroamerikaiak integrációja jelentett és jelent. Most értik meg az egymást váltó kormányok, hogy hatékonyabb programok kellenek a roma népesség integrálódásához. És most kell, hogy megértse a társadalom: a jelentős anyagi ráfordítást igénylő programok csak egy empatikus (minimális igény, hogy nem ellenséges) közgondolkodásban lehetnek igazán hatásosak. És hogy valóban a gyermekek integrálása a legfontosabb. (Önmagáért beszélő adat, hogy míg a fiatalok hetven százaléka érettségizik, addig a roma fiataloknál tíz százalék alatti ez az arány.) Sok évvel ezelőtt egy politikus a sport nagyszerűségéről szólt egy fórumon. Arról, hogy itt nem számít a nemzet, a vallás, a faj…, itt a legjobb győz. Azután szűk körben megjegyezte: „azért nem szeretném, ha a lányomat fekete fiú venné feleségül”.

Amíg nem érint testközelből a kihívás, addig egyszerűbb a jó oldalon állni. Nem marasztalható el a szülő, aki a legjobbat akarja a gyerekének, de vele is el kell fogadtatni, hogy a kirekesztés nemcsak alkotmány-, jog- és Isten-ellenes, de távlatilag is ártalmas. Az ő gyerekére is visszaüt. Kellenek a jó programok, de a társadalmi katarzis, benne az egyházi megújulás nem spórolható meg. Bizony, az egyházakban is élnek előítéletek, ezért az egyházi vezetők, lelkészek gondolkodásának ki kell sugárzódnia az egyházak népére. A szószékeken és a mindennapi együttélésben egyaránt vállalni kell az előítéletek, a kirekesztő gondolkodás elleni fellépést – jelentkezzék az akár nyíltan, akár „racionális” köntösbe burkoltan.

A gond ennél is mélyebb. Az előítéletek leküzdésének feladata együtt jelentkezik a szegénység elleni programok szükségességével. A választóvonalak nemcsak – és néha nem is elsősorban – a romák és nem romák között húzódnak, hanem a többségi társadalom és az esélyüket vesztett rétegek között.

A humanista az egyetemes emberi jogok oldaláról közelíti a roma népesség integrációját. De a ma sokat emlegetett keresztény értékrendnek is része az emberi méltóság tisztelete, a szolidaritás, természeti és társadalmi környezetünk megbecsülésével együtt. És irányadó a két nagy jézusi parancsolat: „Szeresd az Urat, a te Istenedet…, és szeresd felebarátodat, mint magadat!” Ez utóbbi ma, az önmegvalósítás, az „önszeretet” századában még illuzórikusabb, mint egykor volt, de legalább az első feléig jussunk el. Szeresd felebarátodat, szegény testvéredet, roma felebarátodat is!

Az egyház vállalja a társadalmi szolgálatot, a problémák, a feladatok intézményes megoldásában való részvételt. De az egyház valódi, sajátos válasza mindig a misszió, a jézusi életmű hirdetése, az evangélizáció. Lesznek-e Krisztus-követők a 21. század Magyarországában?

A választól függ az egyház közreműködése a szegénység leküzdésében, a romák integrálódásában.

Frenkl Róbert

::Nyomtatható változat::