Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Vajon hogyan folytatódott Zákeus élete, miután Jézus búcsút vett tőle Jerikóban?

Erről semmit sem szól a Biblia, így aztán szabadon szárnyalhat a fantáziánk. Az bizonyos, hogy a fővámszedőnek csordultig volt a szíve örömmel, hiszen ott csengett még fülében Jézus szava: ma lett üdvössége ennek a háznak. De vajon megmaradt-e ez az öröme? Ez attól függ, hogy teljesítette-e a Jézusnak mondott ígéretét: vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit kizsarol-tam, a négyszeresét adom vissza neki (Lk 19,8). Elképzelhető, hogy megszólalt bensejében egy hang: elhamarkodtad és eltúloztad az ígéretedet! Ő pedig elkezd gondolkodni: valóban nem könnyű, amit vállaltam, mindenesetre alszom rá egyet. Másnap aztán józan számításba kezd. Ha vagyonom felét szétosztanám, pótolhatatlan veszteség érne. Mi lenne, ha csak a negyedét osztanám szét? Nem, elég lesz a tizede is, a köztiszteletben álló farizeusok sem adakoznak bőkezűbben. De hát a szegények közt is vannak különbségek. Ha egyforma mértékkel osztok köztük, az nem lenne igazságos. Ha meg egyiknek többet adok, mint a másiknak, irigykednének egymásra. Tudom én, milyenek az emberek: úgy felbolygatnám ezzel a város életét, hogy csak ártanék a jótékonykodásommal. Mi lenne, ha el sem kezdeném ezt az osztozkodást? Igen, így teszek, de a kárpótlást annál szigorúbban veszem. Csak az a bökkenő, hogy már nem is tudom pontosan, kit mennyivel károsítottam meg. Ha őket kérdezném, könnyen visszaélhetnek jóságommal, és kiforgatnak minden vagyonomból. Mi lenne, ha kihirdetném, hogy ha valakitől valamit kizsaroltam, annak bocsánatát kérem, mert nagyon sajnálom és megbántam a dolgot, és ezentúl mindenkivel szemben becsületes leszek. Jézus olyan jóságos és elnéző, bizonyosan kedvét lelné abban, ahogyan így mindent rendbe tettem. Most már kezdek megnyugodni. Csak azt tudnám, hová lett a tegnapi ujjongó örömöm!

Nagyon bízom abban, hogy nem így folytatódott Zákeus élete, hanem a Jézussal való találkozás után azonnal öszszehívta Jerikó szegényeit és kifosztottait, és még aznap beváltotta, amit Jézusnak ígért. Az öröme pedig megsokszorozódott, és mindenkit magával ragadott, mert eszébe sem jutott, hogy mi lenne, ha… Szívében pedig elmúlhatatlanul visszhangzott Jézus szava: ma lett üdvössége ennek a háznak.

Nem azért veszítettük el az örömünket a Jézussal való találkozás után, az- után, hogy igéjét hallottuk, olvastuk, az- után, hogy fölálltunk az úrvacsorai oltártól, azután, hogy hazajöttünk egy nyári konferenciáról, mert megszólalt bennünk egy hang, és elkezdtünk gondolkodni: mi lenne, ha…? Ismerős ez a hang. Megszólalt már az Édenkertben Éva lelkében, egy jóakarónak mutatkozó sötét hatalom biztatására: mi lenne, ha ennék arról a fáról? Ez a sötét hatalom azon munkálkodik, hogy újra meg újra fölkeltse bennünk is az ilyen kérdéseket. Mi lenne, ha alkalmazkodnék egy kicsit a mások véleményéhez, életgyakorlatához? Az biztos, hogy jobban érvényesülnék az életben. Mi lenne, ha kipróbálnám, milyen érzést és élményt tud nyújtani a drog? Igazán csak kipróbálnám. Mi lenne, ha kilépnék ebből a megunt házasságból? Egy új kapcsolat bizonyosan felvillanyozna. Mi lenne, ha nem venném olyan komolyan Jézus szavát, az Isten igéjét? Végül is nem kell mindent szó szerint érteni, és túlzásba vinni.

Bárcsak engednénk szívünkben megszólalni azt a másik, azt a halkabb hangot, amely ilyen kérdésre biztatna: mi lenne, ha okoskodás nélkül elfogadnám azt az áldozatot, melyet Jézus hozott értem, alázatosan meghajolnék ítélete és kegyelme alatt, aztán kész szívvel, latolgatás nélkül tenném, amire Ő indít? Hogy mi lenne? Velünk együtt örülnének az angyalok a mennyben.

Marschalkó Gyula

::Nyomtatható változat::