Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

„Isten a királyom kezdettől fogva, aki szabadító tetteket vitt véghez a földön.” Zsolt 74,12 (Mt 21,9; Róm 13,8–14; Zsolt 24) A király feladata, hogy népéről gondoskodjon, és országát az ellenségtől megvédje. Az én királyom az Isten kell, hogy legyen, aki látja az életemben azokat a pontokat, ahol segítségre van szükségem. Nekem tehát olyen királyom van, aki odafigyel rám, aki képes az ellenségeimtől, kísértéseimtől, az ördögtől megszabadítani és megvédeni. Hálával tartozunk Istennek, aki nem a bűneinknek megfelelő büntetést szab ránk, mert nagyon szeret.

„Megtudjátok, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek.” 2Móz 16,12 (Jn 8,42; 1Pt 1,8–13; Ézs 8,1–15) Gondolom, sokszor vetődik fel bennünk a kérdés életünk során, hogy vajon milyen vagy kicsoda az Isten? Amikor Mózes, miután megkapta Istentől a feladatot, az égő csipkebokornál rákérdezett arra: „Mit mondjak a fáraónak, ki küldött engem?” Isten így felelt neki: „A vagyok küldött téged.” Az Isten tehát van, él, működik, hat ebben a világban. Mindannyian az írott és hirdetett igén keresztül kerülhetünk egyre közelebb hozzá. Megismerhetjük Őt, aki végigkíséri az életünket. Ezért fontos, hogy hittel közeledjünk hozzá, mert így egyre többet tud megmutatni nekünk önmagából.

„Sokan megtisztulnak, fehérek és kipróbáltak lesznek.” Dán 12,10 (Róm 14,22; Zsid 10,32–39; Ézs 8,16–22) A tisztaság jele a fehér szín. Az ember élete során számtalanszor követ el bűnt. A kérdés az, hogy tudok-e bűnbocsánatot kérni, és beismerem-e bűnömet? Amennyiben nem, akkor hogyan lehetnék „tiszta”? A próbatételek azért fontosak és azért részei a sorsunknak, mert alattuk, általuk tisztul az életünk. Egy-egy megpróbáltatás után erősebbnek érezzük magunkat, hiszen valami új az, amin keresztülmentünk. Ilyen kipróbáltakká kell válnunk. Azt mondjuk, hogy az Isten azért próbál, mert szeret. Mindig ez legyen előttünk, és ez adjon erőt.

„Boldog az az ember, akinek az Úr nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság.” Zsolt 32,2 (Mt 6,15; Kol 1,9–14; Ézs 8,23–9,6) Minden ember bűnös. A Tízparancsolatot többek között azért (is) adta nekünk Isten, mert abból ismerjük meg bűneinket, és annak alapján fel tudjuk mérni, hogy mit tettünk. Isten és embertársaink szeretete a legfontosabb „feladatunk”. Mégis előfordul, hogy megszegjük a parancsolatokat. Ilyenkor az Isten minden esetben meg kellene, hogy büntessen. Azonban mégsem ez történik, hanem azt látjuk, hogy Isten nem olyan mértékben büntet meg minket, mint amennyire azt megérdemelnénk. Ez azért van így, mert az Isten annyira szereti az embert, hogy képes még egyszülött Fiát is feláldozni, hogy mi megmeneküljünk, és örök életünk legyen.

„Nyomorúságomban az Urat hívtam segítségül. Az Úr meghallgatott, tágas térre vitt engem.” Zsolt 118,5 (Róm 8,15; 1Thessz 5,1–8; Ézs 9,7–10,4) Végső kétségbeesésemben, amikor teljesen reménytelennek látom pillanatnyi helyzetemet, akkor az Urat hívom segítségül. Vajon miért van az, hogy gyakran még a magukat nem hívőnek nevezők is szorult helyzetükben az Istenhez fohászkodnak? Talán a lelkem legmélyén valami mégis azt mondatja velem, hogy van Isten? Igen, van Isten. Ezt kell újra és újra átélnem akkor, amikor kétségbeesésemben vagy éppen örömömben az Úrhoz fordulok. Az Úr valóban meghallgat engem, és végigkíséri az életemet. Ebben különbözik az ördögtől, mert ő csak addig kísér(t), amíg bajba nem kerülök, és ott azután magamra hagy.

„Tisztítsd meg szívedet a gonosztól, hogy megszabadulhass! Meddig maradnak még benned álnok gondolataid?” Jer 4,14 (Jak 1,21; Jer 30,18–22; Ézs 11,1–10) Életünkben a legfontosabb a tiszta szív: tiszta szívvel és lélekkel kellene minden új napot elkezdenünk. Az már régen rossz, ha nap mint nap úgy hajtom le a fejem, hogy nyugtalan vagyok, mert nincs elintézve mindaz, amit keresztény emberként meg kellene tennem. A gonosz, a kísértés naponként megkörnyékez, azért hogy a kísértés után átálljunk az Isten oldaláról a bűn oldalára. Mindezt a Sátán úgy intézi az életünkben, hogy a bűnt vonzóvá teszi, olyanná, amit szívesen megteszünk. Ezért szükséges a szívünket megtisztítani, mert akkor tudunk továbblépni az Isten felé, ha álnokság nincs bennünk.

„Kétszeres rosszat cselekedett népem: engem, a folyóvíz forrását, elhagytak, hogy víztartókat vájjanak, repedezett falú víztartókat, amelyek nem tartják a vizet.” Jer 2,13 (Jn 4,13; Ez 37,24–28; Ézs12,1–6) Naponta megszomjazunk, és innunk kell. A víz fontos energiája, forrása életünknek és a földnek. Nyáron, a nagy melegben vízhiány miatt megrepedezik a föld, és óriási törésvonalak keletkeznek rajta. Az emberi lélek is ki tud száradni, és ugyanilyen mély repedések keletkeznek azon is, amikor „szomjas”. Nekem van forrásom lelki szomjúságom esetén: az Isten. Előfordul azonban, hogy öntelten úgy gondolkodom: „Nincs szükségem Istenre. A magam életét akarom élni, anélkül hogy beleszólna valaki.” Talán még az elején megy is ez a fajta élet, de később rádöbbenek arra, hogy nem úgy szigetel a víztározóm, mint az Istené. Képes vagyok-e visszatérni az Úrhoz – még idejében?

Fischl Vilmos

::Nyomtatható változat::