Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

A novemberi „összegyülekezés” a szokottnál is kellemesebbre sikerült a csillaghegy-békásmegyeri templom vörös téglafalai között. Ezúttal Papp Oszkár festőművész alkotásaival ismerkedhetett meg a közösség. November 17-én a művész személyes bemutatkozásával és szakértő barátok – Mezei Ottó művészettörténész, Márton László író, Bethlenfalvi Géza orientalista – hozzászólásaival egészült ki a képek nyújtotta látvány.

Mivel az egész kulturális műsort a templomban tartották, Papp Oszkár – a barátok által ismertebb nevén: Japi – a szakrális tér általános definíciójával kezdte bemutatkozását. Egy ilyen tér falai – íme – most helyet adtak az ő képeinek is. Papp Oszkár Hamvas Béla elismerő kritikáját idézete, amely szerint művei meditációra alkalmasak. A meditálás pedig nem más, mint a keleti vallásokban – főleg a buddhizmusban – alkalmazott gyakorlat a szellemi elmélyülés elősegítésére. Papp Oszkár sokat foglalkozott a keleti kultúrákkal, s ahogy bevezetőjében mondta, ő is eljutott Berzsenyi Fohászkodásának örök igazságáig: „Isten! kit a bölcs lángesze fel nem ér, Csak titkon érző lelke óhajtva sejt…”. A kérdés az, hogy mi, laikus nézők, akiktől távol állnak a Kelet meditációs gyakorlatai, mit lássunk Japi képeiben. Nem tudom. Erre nincs recept. Még megfelelő jelzőt sem találok jellemzésükre. A természet színeiből, struktúráiból és organikus vonalaiból ellesett teremtő improvizációk ezek. Azt csak a hozzáértő szem veszi észre, hogy mindehhez milyen elmélyülés és technikai tudás szükséges. A képek láttán, konkrét asszociációk híján is megsejtettem valamit a minket körülvevő természet végtelen kapcsolatrendszeréből. Látványélményként ez nem kevés. A kiállításhoz kapcsolódó koncerten Pál Diana zongorán, Szűcs Ilona és Kórodi Júlia hegedűn, Farkas Tamás fuvolán Bartók-népdalfeldolgozásokat játszott. Pál Diana, a békásmegyeri közösség orgonistája által jó érzékkel ki- választott, székely, magyar, szlovák és román népdalokra íródott kamaraművek hatásosan egészítették ki Japi képeinek szellemi mondanivalóját, hiszen a feldolgozás sohasem azonos az eredeti művel, hanem annak gyökereiből sarjadt új alkotás. Külön köszönet Pál Dianának és a két hegedűsnek, hogy az egyes zenedarabokat néhány szóval be is mutatták. Az „összegyülekezés” vecsernyével zárult. Dr. Fabiny Tibor professzor a teológia nyelvére transzponálta, amit aznap a művészet a közösségnek nyújtott. Az alapigéből (1Jn 1,5–7) a 6. vers szólt hozzám a leghangsúlyosabban: „Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem cselekesszük az igazságot.”

Pamer Nóra

::Nyomtatható változat::