Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

A közeli abc-áruház pénztáránál hosszú sorok álltak. Az egyik sor belőlünk, tömött kosaras vásárlókból állt. A másik sor különböző méretű, minőségű és stílusú csokimikulásokból. Sorban állás közben egykedvűen szemeztem valamennyiükkel, mígnem egy nagy fülű és nagy fogú, feltűnően vidám figurán akadt meg a tekintetem.

Igen, csokinyúl volt, piros sztaniolba, azaz mikulásruhába öltöztetve, kezében festett fenyőfával. Nem voltam egyedül döbbenetemmel. Valaki a hátam mögött szintén észrevette, és humorosnak szánva feltette a kérdést: mi köze a húsvétnak a karácsonyhoz? Egy másik vásárló azonnal készen volt a szintén viccesnek szánt válasszal: hát az, hogy ami megmaradt húsvétkor, azt esszük karácsonykor.

Én is jót mosolyogtam, de ez a mondat azóta sem hagy nyugodni. Önálló életét éli bennem, most már függetlenedve a nyuszimikulástól: ami megmarad húsvétkor, azt esszük karácsonykor. Nem független a két ünnep, bármily sok lap is választja el őket egymástól a naptárban. Az összefüggés pedig abban áll, hogy valóban a húsvéttól függ az idei karácsony. Bár a történelem, az üdvtörténet fordított sorrendet diktál – hiszen Jézus Krisztus először testet öltött, hogy ezt a testet feláldozhassa a keresztfán –, számomra idén jelentőséget kapott a fordított sorrend is: azt eszem, abból élek karácsony felé közeledve, ami belém épült és „megmaradt” a húsvétból.

A nagyhét és feltámadás tényei nélkül milyen lenne a karácsonyom? Először is ingatag. Érzelmeket próbálnék időzíteni és díszes kellékekkel felkorbácsolni. Szeretném, ha ezek az érzelmek a legjobbkor, az ünnep estéjén és két napján ébrednének fel. Szeretném, ha nem jönne közbe betegség, nem támadna vita a család bármely két tagja között, és nem fajulna ünneprontó veszekedéssé. Mindez azonban kiszámíthatatlan és betervezhetetlen. Mert az ember érzelmei hullámzóak, és nem lehet a csúcsokat mesterségesen beprogramozni. A húsvét nélkül karácsonyt ünneplő tömegek érzelmes – vagy inkább érzelgős – ünnepet várnak, és minden cipekedésükkel ezt készítik elő. Az érzelmeket célzó ünnepi reklámhadjárat nagyon jó üzleti fogás, mert az ember – vágyainál megragadva, érzelmeit biztosítandó – sok mindenre rávehető, ami ellen józan esze tiltakozna, ha szóhoz juthatna.

Mi maradt nekem húsvétból? A tények. A hangulat, az illatok és a tavaszi napsütés kellemes melege elszállt, de a tények megmaradtak. Nem függenek évszaktól, időjárástól, hangulattól. Először is tény, hogy Isten mindenestől szeret, és ezt megdöbbentően látványosan meg is mutatta nagypénteken. Másodszor tény, hogy bűneim fala nem jelent többé akadályt az Atya felé, mert ezt a falat Jézus lebontotta, amikor a jeruzsálemi templom kárpitja kettéhasadt.

Az is tény, hogy – Péter apostol szavaival élve – teljes bizonyossággal reménykedhetem a kegyelemben, amit Jézus Krisztus megjelenésekor kapok.

Ezek olyannyira biztos konkrétumok, hogy mindenkire érvényesek. Olyan tények, amelyek az elmét készítik fel karácsony ünneplésére. A felkészült gondolkodás pedig korántsem olyan ingatag, mint az érzelmek…

Tényleg? Kérdezi a magyar nyelv, amikor a tényekre kíváncsi. Tényleg igaz ez? – kérdezed talán magadban. Igen, igaz, ezért lehet iránymutató a húsvét karácsony feléhaladva is. (Köszönöm, nyuszimikulás, hogy ott álltál a polcon. Nélküled mindez nem jutott volna eszembe.)

Bálint Józsefné

::Nyomtatható változat::