A közelmúlt krónikája

Hozzászólás a cikkhez

2002. november 30., de. 11.30. Izgalmas, várakozással teli készülődés előzte meg ezt a pillanatot. Nagy naphoz érkeztünk, hiszen a Kakas Lídia Nyugdíjas Evangélikus Egyházi Alkalmazottak Otthona 30 évvel ezelőtt kapott helyet itt, az Üllői úton, az Országos Egyház központjában. E jeles alkalomból elsősorban az Úristennek tartozunk hálával, mivel Ő volt az, aki ezt a kis otthont ez alatt az időszak alatt megőrizte.

Kakas Lídia hittestvérünk 1915-ben azzal a céllal hagyta örökségét az egyházra, hogy idős, egyedülálló nők számára szeretetotthont építsenek belőle. Hetven évvel ezelőtt, 1932-ben a VIII. kerület, Balassa u. 9. alatti ingatlanon meg is valósulhatott ez a kezdeményezés. 1942-ben Zuglóban egy új intézmény létesült, így a Balassa utcai otthon lakói átköltöztek oda. 1972. október végétől már a jelenlegi épületben működik a létesítmény, mivel a zuglói házat a Teológia kapta meg. E rövid visszatekintés is híven tükrözi mindazt, amit az elmúlt 30 – sőt 70 – év során megtapasz- talhattunk, s amelyet az ünnepi meghívónkra is ráírtunk: „És az Úr Isten megsegít engemet” (Ézs 50,7).

Az ünnepi hálaadó istentiszteleten D. dr. Harmati Béla püspök úr hirdette közöttünk az igét. Igehirdetésének alapjául az aznap reggeli ige szolgált: „Életem folyton veszélyben van, törvényedről mégsem feledkezem meg.” (Zsolt 119,109) A főpásztor szavaival arra figyelmeztette hallgatóságát, hogy a felgyorsult világban – ahol egyre gyorsabb autók száguldanak – az ember élete is egyre jobban gyorsul. Veszélyben van az életünk, mert ha nem figyelünk, bármikor megtörténhet a baleset. De a legnagyobb veszély a bensőnkből fakad. Meghatározó tehát az, hogyan viszonyulunk a másik emberhez. Ha Isten oltalma alatt élünk, Ő megsegít bennünket.

Az istentisztelet úrvacsorával zárult, melyen Kendeh György diakóniai ügyvivő lelkész is szolgált. Ezt követően Széll Bulcsú, az intézmény igazgatója tartott előadást az otthon történetéről. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Lutheránia énekkarnak és a versmondónak a szolgálatáért, és mindazoknak, akik szívügyüknek érezték ünnepünket, osztoztak velünk örömünkben és hálánkban – akár személyes jelenlé-tükkel, akár levélbeli köszöntésükkel. Végül, de nem utolsósorban köszönjük az Úrnak, hogy mind ez ideig erőt adott, és segített bennünket, és kérjük, hogy segítségét, áldását továbbra se vonja meg tőlünk. Jegesi Zoltánné otthonvezető

Jegesi Zoltánné

Regionális hozzárendelés:

::Nyomtatható változat::