Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Horváth-Hegyi Olivér

„Jövel, Szentlélek Úristen, töltsd be szíveinket bőven” – csengi-bongja messze hangzóan a nyíregyházi Nagytemplom harangjátéka. Minden órában hallható lutheri énekünk első két sora, de ma, 2003. július 5-én délelőtt 11 órakor ennek különös jelentősége van. Igen, jöjj, drága Szentlélek, és töltsd be – ebben az órában elsősorban – annak a szívét, akit most Luther-kabátos lelkészek sora kísér avatási istentiszteletére, de add áldásodat ezen az alkalmon minden szolgálattevőre és az egész ünnepi gyülekezetre!

Míg helyére ér a menet – meghatottságtól elszorult torokkal – azon merengek, mikor és hogyan kezdődik egy lelkész, jelen esetben Horváth-Hegyi Olivér kiválasztása erre az életpályára?

Talán az imádkozó nagyszülők hitének gyümölcse ez, vagy ajándék két egykori fiatalnak, Horváth Csabának és Kis Editnek, akik közel három évtizede csak akkor kötötték össze életüket, amikor külön-külön meggyőződtek arról, hogy az Úr szentséges akarata az egybekelésük? Talán az volt döntő hatással Olivér életére, hogy ezek a szülők mind a hat gyermeküket – köztük őt, a sorban másodikat is – szeretettel és örömmel várták, már világra jötte előtt imádságban hordozták? A családi légkör befolyásolta választását, ahol az Úr Jézus életük természetes része ma is? Úgy hiszem, mindez közrejátszhatott, mégis Isten kiválasztó kegyelme az elsődleges: „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek…” (Jer 1,5)

Olivér külső befolyásolás nélkül, már kisfiú korától vágyott a lelkészi szolgálatra, s elhatározása kamaszkorában sem ingott meg, hanem egyre erősödött. Most, teológiai tanulmányai és gyakorlati éve végeztével elérkezett a pillanat, amikor itt áll a Golgotán értünk szenvedő Megváltó oltárképe előtt, D. Szebik Imrével, az Északi Egyházkerület püspökével szemben, várva az igehirdetésre, áldásra, felavatásra.

A meghívóra választott ige – „Keressétek először az Ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek” (Mt 6,33) – alapján tolmácsolja Szebik püspök Isten üzenetét. Szól arról, hogy a lelkészi szolgálat valójában Isten országának keresése, gyönyörűséges és gyötrelmes feladat. Gyönyörűséges, mert Istent – aki mindenki Ura – képviselheti a világban; és gyötrelmes, mert sokszor meg nem értés, közöny vagy gúny kíséri szolgálatát. Lelki értékeket keresni akkor, amikor a világban a materiális értékek az elsők, megelégedettnek lenni („Nagy nyereség az istenfélelem megelégedettséggel”), amikor általános az elégedetlenség, szeretetet hirdetni, békességet munkálni ott, ahol gyűlölet van: így épül Isten országa bennünk és körülöttünk. Aki az Isten országát keresi, annak jutalomként megadatik a mindennapi kenyér, a házastárs és mindaz, amire földi életében szüksége van.

Az ünnepi istentisztelet kedves színfoltja a bibliaórás gyerekek és az ifjúsági kör tagjainak közös éneke: „Tégy engem békeköveteddé…” Olivér a kicsinyek egyik vezetője, az ifjaknak meghatározó, kezdeményező alakja volt gimnazista kora óta. Az énekkar pedig szolgálatával hűséges tagját köszönti, aki éveken át részt vett az Istent dicsőítő éneklésben.

A szertartás után a szeretetteljes, személyes köszöntésekre a gyülekezeti teremben került sor. Ezek között az egyik legmeghatóbb momentum az, amikor öt testvére gyönyörű, többszólamú énekkel üdvözli – most már hivatalosan is lelkésszé avatott – testvérét. A mindezeket követő agapén, úgy hiszem, vendégeink is megérezték annak a szeretetnek, örömnek és összefogásnak a légkörét, amellyel a gyülekezeti tagok e jeles eseményt megszervezték.

Mit mondhatunk még ez után az ünnepi szép nap után? Boldogok vagyunk, hogy egyházközségünk, mint már annyiszor 250 éves története során, újra fiatal lelkészt adhatott a hazai evangélikusságnak. Isten gazdag áldása legyen veled, Olivér, első szolgálati helyeden, a budavári gyülekezetben segédlelkészként és a püspök úr személyi titkáraként. Kívánjuk, hogy lelkészi esküdet: „…evangélikus lelkészi hivatásomnak teljes erőmmel és minden igyekezetemmel megfelelni igyekszem…, a reám bízottakat híven pásztorolom…” mindvégig megtarthasd.

Ezen a gyönyörűséges és gyötrelmes úton, amelyen ma elindulsz, gyülekezeted szeretete és imái fognak kísérni.

Demcsákné Balczó Ildikó

::Nyomtatható változat::