Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Sötét, külvárosi utcán gyalogoltunk édesanyámmal a távoli villamosmegálló felé. Fogta a kezem, illetve én kapaszkodtam a kezébe. Élményt jelentett az egymástól jókora távolságra elhelyezett lámpák fénye alá érni, majd nézni, milyen hatalmassá, hosszúvá válik az alakom, árnyékom. Szinte húztam a vezető kezet, igyekeztem utolérni, de el is taposni a sötét alakot. Tartottam a sötéttől…

Érezte ezt az a kéz is, amelynek melegét ma is érzem.

De ismét lámpa alá érkeztünk. „Nézd, milyen pici lettem!” – mondtam, mivel törpévé zsugorodva álltunk meg. Továbbhaladva az ismét növekvő árnyék mögött elengedtem a kezet, és széttárt karjaim árnyát látva felkiáltottam: „Nézd, Mama! Ott a kereszt!” – hiszen sokat láttam, hallottam arról, és közelemben éreztem Jézust.

Mint a feltámadás végtelen csodájának, valóságának fényében álltunk meg egy kicsit a következő lámpa világa alatt. Hallottam édesanyám csendes megjegyzését: „Nemcsak a keresztet, hanem Jézust is megláthatod…”

Úgy érzem, érdemes volt megállni – akár csak egyetlen percre is.

Öcsi bácsi

::Nyomtatható változat::