Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Mit csinálsz?– nem mindig érint kellemesen minket ez a kérdés. Sokszor tiltakozunk ellene, hiszen számonkérés, felelősségre vonás bújik meg benne. Behatol a magánéletünkbe. Sokan mondják: „Senkinek a véleménye nem érdekel. Ez az én életem, testem, pénzem, időm, ami az enyém, és amivel azt teszem, amit akarok.”

„Mit csinálsz itt, Illés?” (1Kir 19,9) – ezt a kérdést Isten is feltette akkor, amikor Illés keserűen és rettegve elbújt egy barlangban, ahová a világ és az emberek elől húzódott be. Csak az önsajnálat foglalkoztatta: a király sok prófétát kivégeztetett, őt is meg fogja öletni…Ezért szakad ki belőle a keserű mondat: „Elég, Uram!” (1Kir 19,4)

Mit csinálsz? – Istennek ez a kérdése leleplezi életünket. Mit is ér az, amit elértem, mit is érnek a vágyaim Isten nélkül? Ebben az érdeklődésben ott van az ítélet is. Halomra dönti terveinket, életstílusunkat, mindazt, amivel dicsekszünk… Gondoljunk csak a gazdag ember történetére (Lk 12), aki azzal dicsekedett, hogy sok pénze, nagy vagyona van, és hátralévő életében csupán enni, inni, gyönyörködni fog. Elérte a tetőpontot: már dolgoznia sem kell, csak élvezni azt az életet, amelyet a vagyona lehetővé tesz. Ekkor szólal meg Jézus hangja, aki – bár ritkán használt ilyen erős szavakat – most mégis azt mondja erre az emberre: „Bolond.”

Mit csinálsz? – kellemetlen, ugyanakkor mégis többek által várt kérdés. Sok ember boldog lenne, ha valaki megszólítaná, érdeklődne, törődne vele, hiszen magányos. A rohanó világban, a siető emberek között nincs, aki megálljon vele egy percre, és megkérdezze… Mint a bethesdai beteg (Jn 5), aki így panaszkodott: nem jutok be a tóba, amikor megmozdul a gyógyító víz. Nincs, aki bevigyen. Nincs emberem.

A felnőtt életbe lépve megszűnik az iskolai rend, amikor naponta volt kiszabott feladat, számonkérés, osztályzás, feleltetés – ugye sokszor hiányzik egy jóindulatú érdeklődés: mit csinálsz, hogy osztod be az időt, a munkát…?

Mit csinálsz? – ennek a kérdésnek tehát megtartó ereje is van. Nem pocsékolhatom el az időt. Számon tartanak. Várják a munkámat.

Isten ezzel a mondattal meg akarja állítani Illést, nehogy az végképp belesüllyedjen a depresszióba, csüggedésbe, tétlenségbe. Ugyanakkor megmutatja a gyógyulás útját is: Illés a passzivitás helyett feladatot kap (1Kir 19,15–16).

Isten azonban nemcsak Illést, hanem bennünket is ki akar hívni a csüggedés, az önsajnálat barlangjából. Feladatot kínál, hogy lássuk meg a családunkban, munkahelyünkön, gyülekezetünkben azokat, akiknek „nincs emberük”, akik talán éppen a mi gyógyító kérdéseinkre, segítségünkre, szeretetünkre várnak. Ez hozza meg a mi számunkra is a gyógyulást.

Gáncs Aladár

::Nyomtatható változat::