EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 39 - Közelebb

Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Közelebb

Közelebb – ez a címe annak az összesen hét füzetből álló hittankönyvsorozatnak, amely gimnazistáknak, a 9–10. évfolyam tanulóinak szól. Akik figyelemmel kísérik a Katechetikai Bizottság által szervezett és felügyelt hittankönyv-kiadási munkát (legutóbb az Evangélikus Élet augusztus 31-i számában mutattuk be az új alsó tagozatos tankönyveket), azok tudják, hogy többfunkciós kiadványokat szerkesztünk. A Közelebb sorozat is ilyen. Tárház – így nevezi az egyik szerző –, mert többféle munkaágban meríthetünk belőle, kiemelhetünk többet vagy kevesebbet igényeink, az alkalom, a csoport szükségletének megfelelően, gyülekezetben és iskolában egyaránt. Emellett azonban saját épülésére is olvashatja bárki, aki a hét témakörben ismereteket szeretne szerezni.

Milyen területekre kalauzol el a füzetsorozat? Közelebb segít a Bibliához mint könyvhöz; az Ó- és Újszövetség könyveihez, korához, világához; Jézushoz, akit Krisztusnak vallunk; közelebb visz a világvallások ismeretéhez; ezen kívül az Újszövetségben – elsősorban a levelekben – előkerülő témákról gondolkodtat el. Ebből a felépítésből kirajzolódik a könyvek célja. Tanítanak új, illetve elmélyítenek ismert bibliai történeteket, emellett színesen és széles összefüggésben mutatják be azt a kort, amelyben a bibliai történetek játszódnak. Ugyanígy nyúlnak a Bibliához, és szólnak keletkezéséről, történetéről, különféle kiadásairól, fordításairól, használatáról. Sok információt tartalmaznak a füzetek, új és érdekes adatokkal, részletekkel igyekeznek bővíteni a tanulók ismereteit.

A füzetek az információközlés mellett nagy hangsúlyt fordítanak a tanulók személyiségfejlődésére is. Arra próbálnak rámutatni, hogy mindaz, amiről a Biblia és a keresztény tanítás szól, szorosan kapcsolódik az élethez. Tehát nem tekintélytiszteletből vagy az általános műveltség megszerzése céljából igyekszünk elsajátítani ezeket az ismereteket, hanem azért, mert rólunk, az életünkről, a jelenünkről és a jövőnkről szólnak, közelről érintenek bennünket. Hogyan próbálja a füzetsorozat érzékeltetni ezt a közelséget? Elsősorban a hangsúlyok elhelyezésével, mindazzal, amit egy témáról, könyvről, történetről megtanít. De a közeledést segítik a képek is, amelyekből feltűnően sok található a füzetekben. Vannak közöttük illusztráció jellegű képek, amelyek az ismeretterjesztést segítik (ezek a „hogyan nézett ki Jézus korában?” típusú illusztrációk). Bőségesen akadnak azonban olyanok is, amelyek gondolkodtatnak: csak áttételesen kapcsolódnak a konkrét témához, segítik viszont az elmélyedést, és továbbgondolkodásra inspirálnak.

A képek mellett jelentős mennyiségű irodalmi részletet, verset, meditatív szöveget tartalmaznak a könyvek. Egybecseng ez a gazdagság a gyakorlati teológia ma alapvetőnek számító felismerésével, amely szerint a vallási élmény, az istenélmény egész valónkat megragadja. Nemcsak a gondolkodásunkat veszi igénybe, mozgósítja és ösztönzi, hanem egész személyiségünket is. Mint ilyen, csak a művészi élményhez, az esztétikai élményhez hasonlítható. Például ha az ember megtanul egy verset, akkor nemcsak tudja a szövegét, hanem átéli, felfedezi, megragadja a tartalmát, az üzenetét, érzi az ízét. Napjaink gyakorlati teológiája nagy súlyt helyez erre a szempontra. Ugyanezt teszik a Közelebb füzetek is, melyek tartalmi és esztétikai élményt nyújtanak.

Szintén gazdag és tudatos az a módszertani világ, amelyben a kiadványok mozognak. A feladatok sorában sok az új, eddig nem nagyon ismert nézőpont és megközelítési mód, amely reménységünk szerint élvezetessé teszi mind a tanítást, mind a tanulást. A füzetek fontos célja, hogy fejlessze a tanulók gondolkodását. Sok a beszélgetős feldolgozás is. Ennek nagy jelentősége van, hiszen egyáltalán nem magától értetődő, hogy hitkérdésekről, életkérdésekről beszélni tudjunk. Alig találunk megfelelő szavakat. Mai környezetünk nem ebben az irányban fejleszti a szókincsünket. Véleményt alkotni sem egyszerű dolog, hát még elmondani, sőt kulturáltan ütköztetni más véleményekkel! Tanít és fejleszt ez a sorozat ilyen irányban is.

Néhány évvel ezelőtt sokat panaszkodtunk – és joggal – a hittankönyvhiány miatt. Azután sok lelkész és hitoktató készített saját használatra különböző anyagokat. Kitaláltuk, barkácsoltunk, ismerőseinknek továbbadtuk. Mára elmúlt a hiány időszaka. Azt gondolom, lejárt a barkácsolás ideje is. Egyházunk Katechetikai Bizottsága jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy mind az alsó tagozatos, mind a gimnazistáknak szóló hittankönyvek tartalmukban igényesek, módszereikben korszerűek és megjelenésükben esztétikusak legyenek. Ma már rendelkezünk olyan személyi és tárgyi feltételekkel, hogy megpróbálhatunk minőséget, a tőlünk telhető legjobbat adni. Erre törekszik mindkét most megjelenő tankönyvcsomagunk: a 6–7 és a 8–9 éves tanulóknak szóló, amelyet az Evangélikus Élet említett számában, illetve a rádióban mutattunk be, valamint a Közelebb sorozat, amely 16–17 éves diákoknak szól. A szerzők (Sándor Éva, Solymár Mónika, Sólyom Anikó, Varga Gyöngyi és Zsugyel Adél), a lektorok és Luther Kiadó munkatársai örömmel és szeretettel nyújtják át a könyveket. Reméljük, hogy munkánk az olvasók, tanárok, lelkészek és diákok örömére, hasznára és épülésére szolgál majd.

A füzetsorozatról a Luther Kiadónál lehet további információkat kérni (1085 Budapest, Üllői út 24., tel.: 06-1/317-5478 vagy 486-1228). A kiadványok az ősz folyamán jelennek meg.

Szabóné Mátrai Marianna


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
ÚJ NAP - ÚJ KEGYELEM
Liturgikus sarok
A nagy változás ideje
Élő víz
Naplemente előtt...
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Születésnapi ünneplés - konferenciával
Alapkőletétel a hittudományi egyetem jubileumi tanévnyitóján
Városalapító evangélikusok ünnepe
Nyíregyházi lelkészek köszöntése
Alapkövek
"Istennek terve van életeddel"
Értelmiségi műhely 1.
Értelmiségi műhely 2.
Keresztutak
Missziói konferencia Pozsonyban
Keresztény-zsidó teológiai évkönyv
Családközpontú médiáért
Beteglátogatóban - Virággal, de csokor nélkül
Evangélikusok
Harmadik hívás a 10. országos evangélizációra
Közelebb
Iktatás - ahogy az iktatott lelkész látta...
e-világ
Felpéci honlap és teleház
A Miskolci Egyetem és a történelmi egyházak megállapodása
Keresztény szemmel
Irigység
Mementó
A hét témája
Médiatükör - 2003. szeptember
evél&levél
Tisztelt Főszerkesztő Úr!
Száz százalék = teljes szívvel szolgálni az Úrnak!
Egy székfoglaló margójára
Olvasói levél
Közlemények, nyilatkozatok
Evangélikus Médiaműhely
A közelmúlt krónikája
Kegyelmi menyegző
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Első ízben publikált Kossuth-levél az Evangélikus Életben
A mély gondolatok művésze
Múlt, jelen, jövő
A vasárnap igéje
Kicsoda az istened?
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2003 39 Közelebb

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster