A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Az elmúlt évezred utolsó éveiben tudósokat ültettek le egy asztal köré, és megkérték őket, hogy rangsorolják a mögöttünk lévő ezer esztendő legfontosabb történéseit. Olyan események sorrendjét kellett összeállítaniuk, amelyek valóban forradalmi változásokat hoztak a történelemben. Amikor nyilvánosságra került a listájuk, a dobogós helyezések bizonyára sokak számára meglepetést okoztak, hiszen elvárható lett volna, hogy a fontossági sorrend elejére például a fénysebességű távközlést, az űr meghódítását, a géntechnológiát vagy a tranzisztor felfedezését tegyék. Mint kiderült, találtak ennél sokkal fontosabbakat. Azt is mondhatnánk, hogy mindezek okait.

Az első helyre a Biblia nyomdai úton való megjelentetését tették. Nemcsak úgy általánosságban a könyvnyomtatást – amely a Gutenberg-galaxis első állomásának tekinthető –, hanem a Szentírás könyv formában való sokszorosítását. A tudóscsoport szerint ez volt az elmúlt évezred legfontosabb eseménye. A második helyre Luther Márton reformációját helyezték. A harmadik helyen az amerikai kontinens felfedezése végzett, majd a gőzgép feltalálása és így tovább… Ha az okok mélyére nézünk, mi is beláthatjuk, hogy az igazán nagy történelmi változások mind visszavezethetők ezekre.

Az idei reformációi ünnepen is joggal lehetünk büszkék arra, hogy a második évezred egyik legfontosabb eseményét ünnepeljük. De vajon merünk-e így gondolni rá? Hiszen ha azt mondjuk, hogy minden visszavezethető ezekre, akkor bátran elmondhatjuk, hogy a nyomtatott betű jelen van az életünkben, bárhová nézünk. Amerikáról is hallhatunk minden hírműsorban, a gépek pedig alapvetően meghatározzák minden pillanatunkat. De vajon a reformációt, a szívünk bálványoktól megtisztított tisztaságát fontosnak tartjuk-e?

Pedig a reformációnak is csak akkor van értelme, ha a hatása alá kerülünk. Nem a lázadó liberális ifjúság képét kell meglátni Luther Mártonban. Nem is az örökké elégedetlenkedő ember példaképét, aki küzd az elnyomás ellen. Nem is a politikust, aki túlélte szavainak következményeit, hanem Isten emberét kell felismerni benne, aki Krisztusra mutat ma is. Vajon tudunk-e mi itt, a harmadik évezred elején kamatoztatni valamit a reformáció hatásából? Ez a bizonyos dobogós helyezés az én életem értékrendjében hányadik helyen áll?

Ebben az évben is Krisztus-ünnep a reformáció. Mert nem a reformátort ünnepeljük, hanem azt az Urat, aki a személyes életünkben is Úr szeretne lenni. Engedjük hát, hogy szívünkben is dobogóra léphessen!

(a Dunántúli Harangszó vezércikke nyomán október 27-én elhangzott rádiós jegyzet)

Menyes Gyula

::Nyomtatható változat::