EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 44 - Luther és Bach öröksége

Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Luther és Bach öröksége

Országos énekkari találkozó a Deák téren

Énekel a Lutheránia
A Budapest-Deák téri gyülekezet évek óta sokat tesz a Bach-hagyomány ápolásáért. A patinás templom közössége ezúttal az országos evangélikus énekkari találkozó életre hívásával tisztelgett a neves zeneszerző emléke előtt. Az október 24–26. között első ízben megrendezett alkalom központi témája ugyanis az volt, hogy miként tükröződik Luther teológiája, illetve énekírói munkássága Bach kantátaművészetében.

Dr. Kamp Salamon országos egyházzenei igazgató, a találkozó „megálmodója” és főszervezője nyitó előadásában így vélekedett: „A lutheránus korál a teremtésben oly bőkezű, nagyszívű Isten ajándéka, amellyel lehetőséget teremt számunkra a vele való legszemélyesebb és legközvetlenebb kapcsolatra. Ezért számunkra Isten Igéje mellett a lutheránus korálkincs a legnagyobb megtartó erő. És az volt Johann Sebastian Bach, a legnagyobb korálmisztikus számára is.” A nyolc részt vevő kórus előadásában ennek megfelelően mindig egy-egy korál, illetve annak egy Bachot megelőző feldolgozása, majd az adott korálra épülő bachi kantáta nyitótétele és a hozzá kapcsolódó négyszólamú korálharmonizálás csendült fel.

A találkozón fellépett a kelenföldi evangélikus gyülekezet énekkara (vez.: Bence Gábor); a „Soli Deo Gloria” kamarakórus (vez.: Hargita Péter); a nagytarcsai Jubilate kórus (vez.: Bálint József); a rákospalotai „Viva voce” kórus (vez.: Csernyik Réka); a pécsi evangélikus énekkar (vez.: Balázs Magdolna); az Evangélikus Kántorképző Intézet Mandák-kórusa (vez.: dr. Balás István); a nyíregyháza-kertvárosi énekkar (vez.: Nagyváti Pál), valamint dr. Kamp Salamon vezényletével a „házigazda” Lutheránia énekkar.

Külön örömünkre szolgált, hogy egyházunk minden Zeneakadémiát végzett orgonaművésze (Pál Diána, dr. Finta Gergely, Róth Márton, Németh Csaba, illetve Trajtler Gábor) megtisztelte jelenlétével a találkozót, és részt vett Bach orgonakoráljainak bemutatásában. Így a kórusok által megszólaltatott korálok mellett a legtöbb esetben felcsendülhetett a hozzá kapcsolódó orgonakompozíció is. A hallgatók így nem csupán a korálok történetével ismerkedhettek meg, hanem bepillantást nyerhettek a reformáció énekeinek az egyháztörténet folyamán betöltött szerepébe is. Ebben nagy szerepük volt a kitűnő előadóknak (dr. Reuss András, dr. Ecsedi Zsuzsanna, Farkas Zoltán, Zászkaliczky Tamás, dr. Kamp Salamon) is, akik hasznos elméleti háttérismereteket nyújtva megvilágították a Luther-énekek liturgiában betöltött szerepét és a hívők egyéni hitéletére gyakorolt hatását.

A szombat esti hangversenyen minden kórusnak alkalma nyílt arra, hogy saját repertoárjának legbecsesebb darabjait bemutassa. Jó volt látni, milyen alaposan és örömmel készültek az énekkarok erre a lehetőségre, azzal az igyekezettel, hogy ki-ki értékeinek legjavát tárja a hallgatóság elé. Igen sokszínű, az egyházzene szinte minden korszakát felölelő hangverseny részesei lehettünk ezáltal. A koncert alatt elhangzott igehirdetésében D. dr. Harmati Béla nyugalmazott püspök kiemelte: fennáll annak a veszélye, hogy Krisztus követői is hasonlóvá akarnak válni a világhoz, amely sokszor inkább a tetszetőst, ám mulandót választja az igazi, isteni értékek helyett. A kórustalálkozón mint időtálló, el nem avuló, örökkévaló érték mutatkozott meg előttünk Luther és Bach üzenete: a zenében megfogalmazott evangélium.

Joggal mondhatjuk, hogy a rendezvény csúcspontját a vasárnap délelőtti kantátazenés istentisztelet jelentette, melyen az összes kórus részvételével, ismert szólistáink (Zádori Mária, Németh Judit, Marosvári Péter és Holló Csaba, valamint a Lutheránia zenekar) közreműködésével, dr. Kamp Salamon vezényletével – a reformáció ünnepét előrevetítve – felcsendült J. S. Bach 80. kantátája, az „Ein feste Burg ist unser Gott”.

Mindannyiunknak őszinte választ kellett adnunk Istennek arra a kérdésére, amelyet Gerőfi Gyuláné közvetített felénk igehirdetésében: „Kicsoda számodra Jézus Krisztus?” Nem lehet vallásos frázisokkal vagy a hitetlenség közömbösségével elkenni válaszunkat. Isten erős várunk, egyedüli menedékünk, aki Jézus Krisztus által kinek-kinek személyes Megváltója akar lenni, s aki kereszthalálával legyőzte a Sátán és a bűn hatalmát. Ezt az üzenetet tolmácsolta az istentisztelet résztvevői felé az igehirdetés, a kantáta és a kórustalálkozó egyaránt.

Tóth Eszter

Regionális hozzárendelés: Deák Téri Evangélikus Gimnázium


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap - új kegyelem
Liturgikus sarok
Kivételes ajándék...
Élő víz
Fohászkodás
Szeretteink sírjánál...
Credo
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Misszió és diakónia
Mátrai harangszó
Idősek otthonából evangélikus óvoda
Hőgyészi hála - hercegnői keresztelővel
Luther és Bach öröksége
Keresztutak
Egy este - kultúránk protestáns örökségének jegyében
"Az egyház szíve a gyülekezetekben dobog"
Szlovén nyelvű emléktábla a vendek apostolának emlékére
Német földön szorbok a vendek
Mindenért hálát adjatok!
Jubál a "tégelyben"
Kápolnaszentelés Bükfürdőn
e-világ
Az egyházi iskola és a környezeti nevelés
Pöcegödör alapján rekonstruálják Luther gyermekkorát
Mindennapi félelmeink
Keresztény szemmel
Séta a hartai temetőben
Derű a borúból
A hét témája
Reformáció - Luther-idézetek
Dobogós helyen
A magunk reformációja
Erős várunk az Úristen!
evél&levél
A legrégebbi hatályos jogszabályunk
A bibliás Luther
A közelmúlt krónikája
Ragyogó vasárnap
Szakteremavató Kőszegen
Öt-hat ember ül a földön, mellettük hátizsák...
A Luther Szövetség és a misszió
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Luther - lázadó, géniusz, felszabadító
Gondolatok a Luther-film kapcsán
A vasárnap igéje
Viperajóság?
Biztató példázat a fundamentalizmustól irtózó léleknek
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2003 44 Luther és Bach öröksége

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster