e-világ

Hozzászólás a cikkhez

Az utóbbi években kivájt és megvilágított tökök, koponyák, miniatűr szellemek és boszorkányok tűnnek fel október végén az üzletek kirakataiban. Egy új „divat”, a Halloween kellékei. Sok más őrülethez hasonlóan ez is Amerikából érkezett hozzánk, de valójában Írországból, egészen pontosan a keltáktól ered.

A kelták hite szerint Samhain (más források szerint Szamhain), a Nap és a halottak istene a kelta év utolsó napján, október 31-én megengedte, hogy az abban az évben elhunytak lelkei visszatérhessenek otthonaikba. A kelta papok és varázslók, a druidák ki akarták engesztelni őket, ezért nagy tüzeket gyújtottak, és gabonaáldozatokat mutattak be. De az is előfordult, hogy közölték: csak egy fiú- vagy lánygyermek élete árán lehet megbékíteni az istenséget. Felszólították az embereket, hogy – Samhain jóindulata és a saját jólétük érdekében – október 31-én éjfélkor önként adjanak át egy fiú- vagy lánygyermeket, hogy feláldozhassák őt. Kifúrtak egy tököt, abba kis lámpást helyeztek, majd a kiválasztott ház küszöbére állították. Ha a kiszemelt házban nem készítettek ki számukra egy gyermeket, vérrel jelet pingáltak az ajtóra. Ez a felelős családtagok halálos ítéletét jelentette.

Máskor állatbőrbe bújva „álcázták” magukat, hogy elijesszék a szellemeket, vagy apró ajándékokkal próbálták „lekenyerezni” a holt lelkeket, és visszatartani őket minden gonoszságtól.

A rómaiak ugyan leverték a keltákat, de szokásaik nem tűntek el, hanem öszszeolvadtak a hódítók ünnepeivel. Nagy Theodosius császár Kr. u. 391-ben betiltotta a pogány kultuszokat, és a kereszténységet egyedüli államvallássá tette. Az egyház megkísérelte „krisztianizálni” a pogány ünnepeket. Keleten a keresztények már a 4. században megemlékeztek a mártírokról. Ebből alakult ki a mindenszentek ünnepe, mely IV. Gergely pápa intézkedésének (835) köszönhetően az egész egyház, Kelet és Nyugat általánosan elfogadott ünnepe lett.

Nagy-Britanniában mindenszentek napja az All Hallows’ Day nevet viseli, ennek előestéje az All Hallows’ Evening, amely később Halloweenné egyszerűsödött. Az ezzel kapcsolatos szokások az ír bevándorlóknak köszönhetően jutottak el az Egyesült Államok keleti partjára a 19., majd innen Európába a 20. században.

Mára a keltákat már rég elfeledték, legfeljebb egy régi történetet, a Lámpás Jackről szóló ír legendát elevenítik fel egyesek. E szerint az ördögöt megtréfáló, iszákos Jack halála után nemcsak hogy a mennybe nem nyert bebocsátást, hanem még a pokolba sem eresztették be őt. Azóta – örök száműzetésre ítélve – egy tökbe rejtett lámpással bolyong az éjszakában.

A kivájt tök mindenesetre napjainkban ismét előkerült. A gyerekek szellemnek vagy más rémisztő alaknak öltöznek, esetleg házról házra járva ajándékokat kérnek. Az idősebbek – többnyire szintén beöltözve – „Halloween-party”-ra indulnak, egy jót bulizva október 31-e ürügyén.

Szekularizált világunk, úgy tűnik, ki van éhezve erre a „farsangpótlékra”. Egyre népszerűbb az ártalmatlan „szellemesdi”. Talán nemcsak a jó hangulat miatt, hanem azért is, mert kinevethetjük ősi, a haláltól és az elmúlástól való félelmeinket. Ha tréfát űzünk belőlük, akkor az egész már nem is olyan rossz, nem is annyira félelmetes.

De egyszer eljön az az idő, amikor többé már nem lehet hazudni. Egyszer mindenkinek szembe kell néznie halála és mulandósága tényével. Mi, keresztények ebben a nehéz pillanatban sem vagyunk egyedül. Erőt ad nekünk Jézus szava: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?” (Jn 11,25k.)

Gazdag Zsuzsanna

::Nyomtatható változat::