A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Halottkísérés

A Magyarországi Evangélikus Egyház kis egyház ugyan, de hagyományai éppúgy az egyetemes magyar kultúrát gazdagítják, mint a többi felekezeté. A Bács-Kiskun megyei Hartán járva megtudtuk, hogy a sváb hátterű, a legutóbbi évtizedekig elzártan élő gyülekezetben több olyan hagyomány is él, amely máshol már ismeretlen. Ilyen például a halott-kísérés szokása, melyről az ottani evangélikus lelkésszel, Halasi Lászlóval beszélgettünk.

– Noha már évtizedek óta ravatalozóból temetünk, él a halottkísérés hagyománya, amely tulajdonképpen a háztól való temetésből maradt vissza. Ha valaki háznál hal meg, és nem kell boncolni őt, akkor két óra elteltével ki lehet vinni a temető ravatalozójába. Addig a család értesíti a hozzátartozókat és ismerősöket, akik a halottas háznál összejönnek, és együtt kísérik ki a halottszállító autót.

– Mi történik akkor, ha valaki nem otthon, hanem kórházban hal meg?

– Akkor hazaszállítják (ez tízből kilenc esetben így történik), és ott már várják a gyászolók. Amikor a templomhoz vagy a templom közelébe (Kirchgass) érnek, megszólalnak a harangok, és egész a ravatalozóig kísérik az autót. Ha a családban református is van, akkor ott is harangoznak (a két templom egymás közelében áll), így egyszerre hat harang szól.

– A katolikusoknál is él ez a szokás?

– Ők 1947-ben a felvidékiek betelepítésével egy időben jelentek meg ezen a vidéken, és sok mindent átvettek, így részben ezt is. Inkább a reformátusokkal vannak közös hagyományaink, mivel ők is sváb hátterűek.

– A lelkész milyen szolgálatot végez egy ilyen alkalmon?

– A lelkésznek a halottkísérésnél nincs feladata. Akkor megyek ki, ha jó ismerősöm vagy egy presbiter családtagja volt az elhunyt, tehát magánemberként veszek részt rajta.

– Szoktak-e énekelni ilyenkor?

– Régen voltak énekes gyerekek, akik pár fillérért végezték ezt a szolgálatot, de most már nem énekelnek. Sajnos szomorúan tapasztalom, hogy az erre járó idegenek nem állnak meg az autóval, hanem továbbmennek. De ha német rendszámú a kocsi, az bizony félreáll. Régen lehúzták a boltok rácsait, a gyalogosok kalapjukat levéve elmondtak egy imát, de ez ma már ritka.

– Mi történik a háznál?

– Ha odahaza hal meg az illető, akkor a legszebb szobában felravatalozzák néhány órára. Aki bejön a házba, részvétet nyilvánít. A közeli hozzátartozók azt mondják: „Het er’s iverstonna?” („Átkerült már?”/ „Bevégezte?”), amire vagy nem felelnek, vagy annyi a válasz, hogy „Hie ja”, azaz hát igen. Az idősebbeknek mondják még azt is, hogy „Gebt ihr euch nur zufrieden!” („Nyugodjatok bele!”). Persze svábul csak az idősebbek tudják, de a fiatalabbak is értik. A férfiak és a nők külön vannak, a férfiak körében egy-egy pohár bor is járja. Mindenki feketében jön a halottkísérésre, és miután ez megtörtént, hazamennek, és készülnek a temetésre. Ez vagy aznap, vagy másnap történik.

– Él-e az a szokás, hogy a ravatalozóban virrasztanak?

– Amikor idekerültem, akkor még délelőtt és délután is kimentek a ravatalozóba, most már csak a temetés előtti órákban, délután végzik ezt – az éjszakai virrasztás maradványaként.

– Mi maradt még meg a régi szokásokból Hartán?

– A sírt évtizedekkel ezelőtt a szomszédok ásták ki, ma már ez a temetkezési vállalkozó feladata. A hantolás viszont megmaradt a régi rend szerint. Ezt a barátok, ismerősök, távolabbi rokonok végzik, és minél jobban szerették az elhunytat, annál többen hantolnak. Amikor mindenki közreműködött a sír betemetésében, aki akart, akkor a sírásók veszik át a teendőket, és illő módon befejezik a temetést.

Ifj. Káposzta Lajos

::Nyomtatható változat::