Evangélikusok

"Új parancsolatot adok néktek..."

Hozzászólás a cikkhez

Budapest, Deák tér 4. A főváros közepe. Templom, egyházi épületek, mellette a Sütő utcában az Evangélikus Leánygimnázium – volt. Iskola, ahol nemcsak magas követelmények, szigorú rend uralkodott, de sajátos légkör is. Tanáraink tudtak minket szeretni, és mi gyermekként is, felnőttként is szerettük, máig tiszteljük őket. Ahol jeles operaénekeseket, színészeket, mérnököket, tanárokat, családanyákat neveltek, s ahol máig, holtig – sőt azon túl is tartó – barátságok születtek. Erre vágytam, amikor megszületett egyetlen unokám…

Okos, eleven kicsi unokám olyan bölcsődei tapasztalatokban részesített, amelyekre lidérces álmaimban sem gondoltam. Ott szerzett szókészletének egy része családunkban és tanári munkámban soha nem volt használatos, igaz, manapság egyes „irodalmi” művekben kétségkívül „divatos” kifejezések ezek.

Hogyan jelentkezzünk ilyen háttérrel az evangélikus óvodába? Némi aggodalommal pályáztunk, ám végül bejutottunk. Az óvónők, Deák Ildikó, Südy Györgyné (Márti), Szűcs Mária (Marcsi) kedves figyelemmel fogadtak mindezek ismeretében is. Programjukban hittantanítás, játszótéri levegőzés, uszodalátogatás is szerepel. A gyerekek elevenek, jókedvűek, de fegyelmezettek is. Ezt halk, kedves felszólítással érik el. Honnan tudom? Három és fél éves kisunokám – az óvoda egyik legkisebbje – a következőket telefonálta: „Nagyikám, ugye elviszel engem Csákvárra, a táborba? Édesanyáék dolgoznak a hétvégén is, de ugye te elviszel?” Meglepett a feladat: út az ismeretlenbe, viszont a könyörgő hangnak nem lehetett ellenállni.

A csákvári családos csendeshétvégét egy vasárnapi családi istentisztelet előzte meg a Deák téren. Az óvodások szüleikkel, testvéreikkel jönnek. Mire számíthatunk? Mit érthet egy három és fél éves kisgyerek az igehirdetésből? Eddig nem mertük templomba vinni, mert féltünk attól, hogy kis örökmozgó unokánk megzavarja esetleg az áhítatot, hiszen minden érdekli, kérdez, beszél, csiripel.

Ildikó és Márti személyre szóló figyelemmel, mosolyogva fogadtak, azt mondták, örülnek nekünk. A rövid igehirdetést Cselovszky Ferenc lelkész tartotta. És a kicsi óvodások figyeltek. Nem mondom, hogy mozdulatlanul, hangtalanul, de nem zavaróan viselkedtek. Hatalmas lepedő mögött árnyjátékkal bemutatott bibliai történetet láttunk. A munkában, a szervezésben, előadásban az ifjú óvónők férjei is részt vettek.

Úrvacsora. Mit ért ebből csöpp Jázmin Juditom? De fogja a kezemet, mellettem térdel, és örül a lelkész simogatásának. Felemelő élmény volt. Trajtler Gábor szolgált orgonajátékkal, a kicsik élvezték a harangok csilingelését is.

Igen, de a következő héten táborozás lesz pénteken, szombaton és vasárnap! Nagy feladat ismeretlen körülmények között. Fivérem, a pestszentlőrinci egyházközség felügyelője az útimarsallunk. Az eső esik. A város pénteki csúcsforgalma már az Erzsébet hídon csüggesztő. Az eső zuhog, hamar sötétedik, de Csákváron, a Luther utca 1.-ben Cselov-szky Ferenc mosolyog, szobát ajánl, ahol emeletes vaságyak várnak, és működő gázkonvektor. Mosolyog Zászka-liczky Zsuzsó is, megérkezik Ildikó és férje, minden otthonos, családias. Terítenek vacsorára, Ildikó ismerteti a programot, a gyerekek intésére figyelnek, és mondják az asztali áldást.

Másnap is esik, még éjjel is, meg mindig. A program változik, mert nem lehet leveleket gyűjteni az erdőben, de vannak vetélkedők a kicsiknek és a nagyoknak – az aprók számára is megoldható feladatokkal – és türelem, kedvesség. A gyerekek jól érzik magukat, a mienk annak ellenére is, hogy fülig sáros.

Ildikó és Márti férje magától értetődően, természetesen vesz részt minden feladatban, intelligenciájuk, magatartásuk, tájékozottságuk, a szülőkkel való baráti együttműködésük sok szép percet jelent. Hiába esik az eső, éjjel-nappal imádságos, vidám, énekkel, tánccal, Isten igéjével töltött órák ezek. A higgadt, okos, jól képzett, bátor óvónők munkájának egyik következménye az, hogy a legkisebbek egyike máig ezt kérdezi: „Mikor megyünk megint Csákvárra?”

Köszönet érte Zászkaliczky Péter igazgató lelkésznek, a csákvári gyülekezeti ház és a Deák téri óvoda létrehozójának, számos hasznos gondolat fáradhatatlan megvalósítójának, valamint Ildikónak és Mártinak, illetve mindazoknak, akiket nem tudok név szerint felsorolni, de tettek azért, hogy gyerekeik és gyerekeink hívő, értelmes, áldozatos tagjai legyenek egyházunknak, az emberiségnek.

És köszönet és hála a mi Urunknak, Istenünknek, aki mindehhez hozzásegít, „mert nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené” (Róm 9,16).

Van folytatója Ordass Lajos, Keken András, Hafenscher Károly és nem utolsósorban keresztelő lelkészünk, Pintér Ká-roly példájának: hiszen szeretettel szeretetre nevel együtt a templom és az iskola.

Egy nagymama

::Nyomtatható változat::