Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

A Magyarországi Iszákosmentő Miszszió alapítója és első vezetője, dr. Szalay Károly így vallott a misszióról: "Lélektani ismereteim bővítésére két külföldi pszichoterápiai kongresszuson vettem részt a húszas évek végén és a harmincas évek elején. Megragadta figyelmemet az egyik előadás, melyből magam is megláttam, menynyire elhanyagolt terület a beteg ember lelki életével való törődés. Sok lelki beteg gyógyításánál az evangéliumi erők valóban hatékonyak lehetnek."

Dr. Szalay Károly Szombathelyen született 1894. április 10-én. Apja, Szalay Sándor megyei köztisztviselő volt. A család néhány év elteltével Egerbe költözött; a fiatalember 1912-ben itt érettségizett a ciszterci gimnáziumban. Tanulmányait a Magyar Királyi Tudományegyetem Orvosi Karán folytatta. Első szigorlata után, 1914 októberétől egészen 1918-ig katonai szolgálatot teljesített az első világháborúban. Az erdélyi és romániai fronton - mint egészségügyi hadnagy - súlyos sebesülteket kötözött, amputált s közben vigasztalt. Ott, a bunkerban és a lövészárokban, a halál közelében mélyen elgondolkodtatta mindaz, amit a Bibliáról, Jézus Krisztusról hallott Torró Zoltán református tábori lelkésztől.

Orvosi diplomáját 1920. október 27-én kapta meg. 1921 és 1928 között Emődön körzeti orvos volt. Itt találkozott először az embert, családot, népet pusztító alkoholizmussal. Ez is közrejátszhatott abban, hogy érdeklődése az emberi cselekedetek mozgatórugói, a lélek mélységei felé fordult. Egyéves németországi és bécsi tanulmányútja után letette az ideg- és elmeorvosi szakvizsgát. Egyre nagyobb elhivatottsággal képezte magát. Sokat utazott, egyházi és társadalmi szervezetek felkérésére egyaránt tartott előadásokat. 1949-ben Budapesten, Újpesten kapott állást, majd 1952-től 1970-ig - nyugdíjba vonulásáig - a műszaki egyetem szakorvosi rendelőjében végezte az idegorvosi munkát.

A misszió indulását később így elevenítette föl: "Sokan valami lelki sérülés következtében keresnek >>gyógyulást<< az italban. Ezt az elgondolásomat táplálta egy 1938-ban tett külföldi út alkalmával szerzett tapasztalatom. Meglátogattam egy Bern melletti telepet, ahol iszákosokkal foglalkoztak. Csak azokat vették fel, akik önként vállalták, hogy legalább egy esztendeig ott maradnak dolgozni. Nem volt semmi gyógymód, csak munka és lelki foglalkozás.

A második világháború után részt vettem az evangélikusok fóti konferenciatelepén egy evangéliumi összejövetelen. Négyen voltunk egy szobában - két orvos és két lelkész. Beszélgettünk a nyomorúságról, amelyet az alkoholizmus jelent világszerte és nálunk is. Imaközösségben tusakodtunk a megoldásért. Ebből az imaközösségből született az Evangéliumi Iszákosmentő Misszió munkája.

Merész vállalkozás volt 1947-ben a fóti Mandák Evangélikus Belmissziós Otthonban megrendezett első, néhány napos konferencia, melyen dr. Deák János, Csia Sándor, Bujdosó János régi kék keresztesek szolgáltak. Munkánk szörnyen csetlő-botló valami volt, semmit sem tudtunk. Sokan nevetségessé tettek bennünket. Én mint orvos sokat tudtam az alkoholizmusról, de az alkoholista emberrel nem tudtam bánni. Nem tudtuk, mit csináljunk. - Hirdettük az evangéliumot: hív az iszákosok orvosa: Jézus!"

1946-57 között az ország különböző pontjain evangélikus és református missziói telepek és gyülekezetek vendégeként összesen mintegy 30-35 konferenciát tartott a misszió, átlagosan 50-90 fő részvételével. Ilyenkor minden résztvevő 4-6 napon át hallgatta az evangélium szabadító örömüzenetét. Az evangélizációkon orvosok, jogászok, szociológusok szakelőadással szolgáltak. A résztvevők négyszemközti beszélgetések, bűnvallások, bizonyságtételek, imaközösségek alkalmain megtapasztalták a Szentlélek munkáját.

Körülbelül 1950-52 között Nagytarcsán Evangélikus Missziói Intézet néven kisméretű otthon működött. Lezüllött embereket fogadtak be, akiket munkaterápiára fogtak, és lelkigondozásban részesítettek. Idézet egy körlevélből: "Otthonunkban 1952. február 3-tól 10-ig hetes evangélizáció lesz Harmati Béla ősagárdi lelkész szolgálatával." 1952. április: "Az otthon életéről is röviden beszámolok. Lelki szempontból öröm és szomorúság váltakozik az ott folyó élet miatt. Vannak pár napos szökések, lerészegedések kórházba jutással s újból a kórházba való visszakerüléssel. Egyeseknél ez mindig ritkább. Vannak olyanok is, akiknél ez teljesen elmarad, de az evangélium ereje még nem hatotta át az életüket. Otthonunkban lelki vezetés hiánya miatt komoly nehézségek vannak. A kudarcok ellenére a munka nem állt le. A munkatársakban levő lélekmentés hűsége felvette a harcot az emberpusztító szenvedéllyel."

Az 1957. június 11-16. között Fóton rendezett nagy létszámú konferencia után az Evangélikus Életben megjelent dr. Szalay Károly cikke "Iszákosok az élet kapujában" címmel. Néhány mondat belőle: "Akadtak olyanok, akik megbotránkoztak a meghívó szövegén. Kinek mi köze hozzá, hogy mit csinálok? Én nem vagyok iszákos! Feljelentjük, aki küldte! (...) Sokan hihetetlennek tartják, hogy iszákos emberek egy konferencián részt vegyenek, és ott beismerjék gyengeségüket. (...) Volt olyan, aki megtérése után sokak életében szolgált, de viszszaesett. Nem akart eljönni, de mégis itt volt. >>Olyan örömöm van, amelyet senki és semmi sem tud elvenni tőlem<< - ezzel a reménységgel indult új útnak."

Dr. Szalay Károlyt 1973. október 23-án hívta haza Ura és Mestere. Az ő megtapasztalt szeretetével kereste és ismerte fel a mentő szolgálat lehetőségeit. Szüntelenül tanulta, hogyan lehet megszólítani az alkoholistákat, és érthetően hirdetni nekik Jézus Krisztus szabadítását. A reménytelen helyzetben is mindig kapott erőt Urától, és a vele szolgálók együtt részesültek az áldás örömében. Az egész protestantizmusnak nagy veszteség volt a halála. Koporsója mellett Bencze Imre budapest-kelenföldi lelkész a Zsid 6,10 alapján hirdette a krisztusi reménység vigasztalását. Akik Jézus Krisztus nevében fáradoztak, és szeretetének tanúi voltak földi életükben, azokról Isten nem feledkezik meg az üdvösség napján.

Összeállította: Selmeczi Lajos

::Nyomtatható változat::