A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Feltétlenül pozitívumnak tekinthetjük, hogy 2004 böjtjében hazánkban is bemutatták Mel Gibson A passió címû filmjét. Mivel a média nagy figyelmet szentel az alkotásnak - számos kritika jelent már meg az írott sajtóban, és tévévitákban is szó esett róla -, azok is szembesülnek a szenvedéstörténettel, akiknek egyébként ismeretlen terület a hit világa.

Nagy kérdés azonban - amint Gáncs Péter püspök is megfogalmazta egy igehirdetésében -, hogy a film nézõje a "hogyan történt?" kérdésén túl eljut-e a "miért történt?" kérdés megfogalmazásáig, illetve megválaszolásáig.

A golgotai kereszthez vezetõ három lépcsõfok a részvét, a csodálat és a hit lépcsõje: részvét a szenvedõ ember iránt; csodálat, mert ez az ember ártatlanul szenved. A hitre jutás élményéhez pedig az a - bûnbánatra késztetõ - felismerés vezethet el, hogy a Megváltó értem szenved.

A passió hitelesen, árnyaltan mutatja be, hogy Jézus ártatlan, hogy az ellene felhozott vádak alaptalanok. Nincs kétségük efelõl az akció mögött álló fõpapoknak sem, akiket megrettentett a virágvasárnapi bevonulás hangulata, Jézus népszerûsége. Ezért manipulálják a tömeget, hogy ily módon nyomást gyakorolhassanak a nagy hatalmú római helytartóra, Poncius Pilátusra, aki világosan látja - a felesége, Claudia befolyása nélkül is - a megvádolt, megkötözött próféta ártatlanságát. De nem tud kitérni a döntés felelõssége alól: nem segít az ötlet, hogy Jézus felett ítélkezzen a pojáca Heródes. Ez utóbbi szintén - minden felszínessége, élvetegsége ellenére is - jól látja: Jézus ártatlan. Így rajzolódik ki elõttünk fokozatosan egy politikai gyilkosság története, kiváltva az ártatlan ember iránt érzett csodálatunkat, szívet szorongató együttérzésünket, megdöbbenésünket: Jézus méltósággal viseli sorsát, vállalja küldetését, ritka szavai üzeneteket tolmácsolnak, nem a menekülését célozzák.

A film nagy kérdése az - ez váltotta ki a legtöbb vitát -, hogy hiteles és elõrevivõ-e az emberi szenvedésnek a naturalisztikus - sõt horrorisztikus - ábrázolása. Az egyik álláspont szerint az akciófilmek, a sokkoló technikák korszakában csak ily módon - mintegy hollywoodi horrort készítve Jézus szenvedésébõl - érhetõ el a kívánt hatás. Így értheti meg a mai nézõ a valóságos ember akkori szenvedését. Én ezt nem hiszem. Ezt az ostorozást, ezt a kínzást nem lehetett volna túlélni. Ezzel irreálissá válik a történet, eltolódnak a hangsúlyok, torzul a bibliai mondanivaló (a Bibliában egyetlen mondat utal az ostorozásra). Nem a Szentírás, hanem a film dramaturgiáját követi a botozás, a korbácsolás, amely így öncélúvá, talán kontraproduktívvá is válik. A film szerint Pilátus így akarta megmenteni Jézust a legsúlyosabb ítélettõl, a kereszthaláltól; úgy véli, a büntetést kívánók megelégszenek a korbácsolással. Figyelmezteti tisztjét, vigyázzon, nehogy az ostorozás túl súlyos, halálos kimenetelû legyen. A film jelentõs része errõl szól, s ez eltér az evangéliumban leírt történettõl. Így természetesen Pilátus kísérlete csõdöt mond: engednie kell a fõpapok követelésének, tehát a folyamat visszatér eredeti medrébe. Kár is volt onnan az öncélú szadizmus érdekében eltéríteni, még akkor is, ha nem zárható ki, hogy vannak, akikre valóban hat ez a módszer. De a kevesebb több, hitelesebb lett volna. És több hely és idõ jutott volna a film valódi szépségeinek a gazdagítására.

Ilyen szépség a film kezdete, a Gecsemáné-kertbeli események megjelenítése; miközben ezeket követjük, úgy érezzük, valóban így történhetett, így él a szívünkben. Hasonlóan szép, amikor a kínzás közben a szenvedõ ember elõtt megjelennek a múlt képei - többségük ismert bibliai történeteket idéz fel. Az ilyenekbõl jó lett volna több: ez segített volna abban, hogy a passióból misszió legyen - miként ezt Gáncs Péter püspök említett igehirdetésében hangsúlyozta -, hogy válasz szülessen a "hogyan történt?" mellett a "miért történt"? kérdésre is. Nem véletlen, hogy a valódi szenvedéstörténethez hû részek - így maga a kereszthordozás, illetve cirénei Simon szerepe - sokkal erõteljesebbek, mint a verés ábrázolása.Az alakításokban, Mária, Mária Magdolna, Péter, János alakjában is maradt tartalék. A színészek hozzásegíthettek volna ahhoz, hogy többen eljussanak a Golgotára vivõ harmadik lépcsõfokra: hogy hit ébredjen a szívükben.

Esztétikai oldalról, filmkritikusok részérõl több elmarasztalás, ugyanakkor egyházi körökben több megértés kíséri a filmet. (Megfogalmazódott azonban határozott elutasítás is egyes egyházi személyiségek részérõl.)

Végül a másik kényes, sok vitát kiváltó kérdésrõl, az antiszemitizmus veszélyérõl. Úgy vélem, hogy ez a kérdés a mélyen hívõ színész-rendezõ édesapjának, Hutton Gibsonnak a meghökkentõ, a holokausztot tagadó nyilatkozatai miatt vetõdhetett fel egyáltalán. A film nem ad erre alapot: hûségesen követi a bibliai történetet. A hitelességet segíti a nyelv is: a rómaiak latinul, a zsidók arámi nyelven beszélnek.

A filmet kísérõ vita hevét a Nap Tv egyik reggeli mûsorában - katolikus és református beszélgetõpartnereim társaságában - személyesen is megtapasztalhattam. Ezúttal õk azt a vonulatot erõsítették, amely bízik a sokkoló hatásban;, magam azonban igyekeztem összetettebben viszonyulni a látottakhoz. Ezt megnehezítette, hogy a mûsorvezetõ nem látta a filmet, és a kérdései nem mindig bizonyultak célravezetõnek. A beszélgetés talán mégis hozzájárult ahhoz, hogy azokat, akik megnézik a filmet, megérintse az evangéliumi üzenet.

Frenkl Róbert

::Nyomtatható változat::