evél&levél

Hozzászólás a cikkhez

Bár etikai megfontolásból a név nélkül írott leveleknek a papírkosárban lenne a helyük, most mégis kivételt teszek: rövid választ küldök a kedves ismeretlen feladónak az Evangélikus Élet hasábjain keresztül.

A levél írója kifogásolja, hogy az egyházkerületek püspöki hivatalai a határon túl élők kettős állampolgárságát támogató aláírások gyűjtésével foglalkoznak, és mindezt a Magyar Rádió hullámhosszán közzé is teszik. Ám az a sajátos helyzet adódott ebben az ügyben, hogy mi magunk is a rádióból értesültünk arról, hogy az íveket nálunk is alá lehet írni. Így számunkra is ismeretlen az a személy, aki a Magyar Rádiót ezen hír közlésére felkérte. Igaz, később egy borítékban valóban megérkezett az aláírásgyűjtő ív.

Jómagam nem is emiatt tartom fontosnak, hogy az ismeretlen levélírónak válaszoljak, hanem amiatt, ami levele további részében olvasható. Eszerint a vallásos embernek a hit dolgaival kell törődnie, és semmi köze az élet egyéb kérdéseihez - így a határon túl élő magyar honfitársaink sorsával sem kell foglalkoznia. Ez a vélemény azt sugallja, hogy a kedves levélíró úgy véli, a hit magánügy, hitünk kizárólag Istenre tartozik, a vele való kapcsolatot a templomban kívánatos rendezni, de ennek a hitnek az élethez, a másik ember gondjaihoz, a közösség napi feladataihoz vagy éppen a felmerülő társadalmi kérdésekhez semmi köze sincs.

Én azonban úgy vélem, hogy a keresztény ember hitéből következően törődik a mások gondjaival, éljenek azok határainkon belül vagy azokon kívül. A rajtuk való segítést kedves kötelességének tekinti. Hitünk szerint ugyanis életünk minden eseménye, gondja, öröme Isten erőterébe tartozik. Felelősek vagyunk azért, hogy miként alakul mások jövője, a magyar társadalom holnapja és honfitársaink élete.

Erre szeretnénk kérni az ismeretlen levélírót is, és ha további ellenvetései vannak, immáron névvel vállalt levélben bátran fejtse ki nézeteit. Ha nem is értenénk egyet velük, komolyan vesszük érvelését és felelős gondolatait.

Ismeretlenül is tisztelettel köszönti:

D. Szebik Imre püspök

::Nyomtatható változat::