A vasárnap igéje

Húsvét ünnep után 3. vasárnap (Jubilate)

Hozzászólás a cikkhez

A húsvét utáni harmadik vasárnap régi latin neve Jubilate, amely azt jelenti: „Örüljetek!” Ismerve a világ és benne az egyes ember sok-sok gyógyíthatatlan sebét, senki sem mondhatja hitelesen: örüljetek! Nemcsak értelmetlenül, de tapintatlanul is beszélnénk, ha szomorú embereket így szólítanánk meg: örüljetek! Amikor baj van, akkor gyakran a vigasztaló szavak is üresen konganak. Ám ennek a vasárnapnak az üzenete mégsem üres jelszó, amely csak olcsó hangulatkeltésre jó. Az ősi zsoltár, amelyről a vasárnap a nevét kapta, valójában így kezdődik: Jubilate Deo! Örüljetek Istennek! Az élet minden keserve és a percnyi örömök értéktelensége mellett ez az üzenet Istenre mutat, aki életünk bármely pillanatában valóban az öröm forrásává lehet számunkra.

A Kilimandzsáró Afrika egyik legmagasabb hegye. Csúcsa ritkán látható a felhők miatt. A környéken élők mégis tudják, hogy a hegy akkor is ott van, ha szemükkel nem látják. Ez adta az ötletet egy misszionáriusnak, hogy a hit szó jelentését így foglalja össze: túllátni a horizonton. Mert a hit nemcsak azzal számol, ami a szemünk előtt van, hanem sokkal messzebbre tekint.

Mai igehirdetési alapigénk régmúlt időkbe kalauzol bennünket. Ézsaiás Kr. e. 740-ben lett az Úr prófétája. Működését Jeruzsálem asszír ostromának végéig (Kr. e. 700) tudjuk követni. A teológusok az Ézsaiás könyvének 55. fejezetével kezdődő utolsó tizenkét részt a Trito-Ézsaiás (III. Ézsaiás) névvel jelölik. Ez a gyűjtemény – akárcsak a könyv 40. fejezetének elejétől az 54. rész végéig tartó és egy ismeretlen nevű próféta beszédeit tartalmazó második egysége (Deutero-Ézsaiás) – valójában név nélkül maradt ránk. Feltehetően a második rész szerzőjének tartott próféta olyan – kizárólag élőszóban elmondott – vízióit és próféciáit tartalmazza, amelyeket szűkebb tanítványi köre írt le és rendezett könyv alakba.

Az a kor, amelyben a Deutero-Ézsaiásként emlegetett próféta élt, anyagi és lelki téren is nehéz időszak volt. A déli országrész, Júda – miután viszonylag épségben vészelte át azt az asszír támadást, amely az Izrael néven ismert északi országrészt elpusztította, és lakóit a birodalom távoli területein, idegenben szórta szét – most a hódító babiloni király seregeivel állt szemben. A hit és a reménység megfogyatkozott, és az embereken kétségbeesés és csüggedés lett úrrá. A próféta igehirdetésében éppen ezért válik kulcsfogalommá a hit, és ezért kerül előtérbe a végső idők várása. A próféta „túllát a horizonton”: a külső elnyomás, a tapasztalható tragikus események ellenére is egy olyan kor eljövetelében reménykedik, amelyben egy Dávid házából származó király fog uralkodni, és uralma igazságos lesz. A szabadítás nemcsak külsőleg fog végbemenni, hanem belsőleg is, mert a nép megszabadul a bálványimádástól és minden más bűnétől. Mai igénkkel a próféta elsősorban vigasztalni akar, hogy felemelje és lelkében erősítse szorongattatások között élő népét. Ezekben a versekben nem a világ végéről, nem a teremtettség elmúlásáról van szó. Az üdvösség itt még nem transzcendentális keretek között jelenik meg, hanem olyan felüdülést hozó korszakként, mint amilyenben egy sokat szenvedett ország egyszerű lakói reménykedhettek. Ezzel szemben a 25. versben – amely a történeti Ézsaiás próféta könyvéből (Ézs 11,6–9) vett idézet – már az apokaliptika értelmezése szerinti új teremtés gondolata, az új ég és új föld várása jelenik meg.

A mai vasárnap prófétai igéje bennünket is így biztat: lássunk túl a horizonton! Az Újszövetség ismeretében nekünk már teljes bizonyosságunk lehet az általa még homályosan látott jövő felől: az a Jézus Krisztus hozza el az új teremtés, az új ég és új föld végső beteljesedését, akire ezek a régi próféciák mutatnak, és akiben már be is teljesedtek. Mert húsvét ünnepe az élet győzelmét hirdeti a halál felett. Túl lehet látni a horizonton, hiszen húsvétkor Isten – a feltámadás csodájával – igent mondott Jézus minden fáradozására, egész életére, tanítására, szenvedésére és kereszthalálára. Így a mi ajkunkon is felcsendülhet a halleluja, az öröm, az Istent dicsérő ének. Életünk ünnep- és hétköznapjain egyaránt fölemelhetjük tekintetünket, mert az az Isten lehet hitünk alapja és reménységünk forrása, aki Jézus Krisztusban Fiát áldozta értünk, bűnösökért, hogy általa életünk, örök életünk legyen.

A mai vasárnap régi elnevezése erre szólít: Jubilate Deo! Örüljetek az Istennek! Ez nem üresen csengő biztatás. Jézus Krisztus valóban feltámadt és él! Ez ebben az életben és az eljövendőben is elégséges alapja az örvendezésnek.

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk! Köszönjük, hogy gondot viselsz népedre, és szeretettel veszed körül az egyet is. Köszönjük, hogy mindent megteszel azért, hogy boldogok legyünk: megadod mindennapi kenyerünket, megbocsátod bűneinket, és hitet adsz, hogy reménységgel tekintsünk az örök élet felé. Örömmel és hálával áldunk téged minden ajándékodért. Ámen.

Szabados Regina

::Nyomtatható változat::