Liturgikus sarok

A liturgia lényege 2.

Hozzászólás a cikkhez

A Liturgikus sarok újabb belső sorozatában nem formákról és nem eszközökről olvashatunk, hanem az istentisztelet lényegéről. Az elmúlt héten így fogalmaztunk: a liturgia imádkozott dogma. Ezúttal biblikus oldalról közelítjük meg a liturgia tartalmát.

Fiatalkori bibliaolvasásom egyik nagy élménye volt az, amikor ismerős mondatokra leltem a Szentírásban. Elsőre nem jutott eszembe, honnan is ismerem őket, ám a következő vasárnapon világossá vált számomra: az istentiszteleten alkalmanként vagy rendszeresen ismétlődő mondatokról van szó. Ilyen volt például a bűnvalló imádság utáni kegyelmi ige: „Krisztus meghalt bűneinkért, az igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket.” Hasonlóan csengett a gyónásban ez a mondat: „Ha azt mondjuk, nincsen bűn mibennünk, becsapjuk magunkat, és igazság nincsen bennünk. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz az Isten, megbocsátja vétkeinket…” Még hosszan sorolhatnám a hasonló mondatokat.

Jó néhány évvel ezelőtt a teológushallgatókkal végigelemeztünk egy teljes istentiszteleti szöveget, megvizsgálva, hány bibliai mondat hangzik el egyetlen óra alatt. Az eredményt egyszerre mondtuk ki: az egész istentisztelet igék sokaságából áll. A liturgia tehát koncentrált ige. Ez formailag és tartalmilag egyaránt igaz.

A liturgia tulajdonképpen igék gyűjteménye. Háromféle módon fordulhatnak elő benne bibliai mondatok: pontosan idézve, azaz szó szerint; a lényeget megtartó parafrázisként, azaz kissé átformálva, a kontextushoz igazítva (egy-egy ilyen megformálás igehirdetés- vagy bizonyságtétel-jellegű is lehet) és az igei gondolatot szabad mondatokba belefűzve, nemegyszer több bibliai kifejezést vagy mondatot egybeolvasztva. Az Isten nevében való kezdés éppúgy ige, mint a záróáldás. A zsoltár felolvasása vagy éneklése szintén ige, ahogyan a bűnbánatra való felhívás és a kegyelem hirdetése is az. Az imádságok közül nem egy utal az aznapi szentírási szakaszra, de olyan is akad, amely összefoglalja azt (például a kollekta). Az énekeink is sokféle módon válnak igehordozóvá. Tudjuk, hogy nemcsak az ószövetségi, a levélbeli és az evangéliumi olvasmányok, hanem maga a prédikáció is ige, a „viva vox evangelii”, az evangélium élő hangja. Érdemes ilyen szempontból is végiggondolnunk a hitvallásainkat. Az úrvacsorai liturgiában sem „csupán” a szerzési igék bibliai mondatok. A Sanctus (Szent, szent, szent az Isten), az Agnus Dei (Krisztus, ártatlan Bárány) szintén szerepel a Szentírásban. A nagy hálaadó imádság is tele van bibliai utalással, és a sort még folytathatnánk.

A liturgia koncentrált ige, s ez tartalmilag is igaz. Az egyház istentiszteleti életének gazdagsága beláthatatlan. Isten kinyilatkoztatásának nagy csokrát nyújtja át alkalomról alkalomra. Egy egyszerű áhítaton egy igei mottó vagy egy rövidebb olvasmány hangzik el. A teljes liturgiában összefoglaljuk Isten teremtő, gondviselő, célba (üdvösségbe) juttató szeretetét. Ez az összefoglalás tanítást (vagyis hogy mit kell tudnunk Urunk jóságáról és kegyelméről), lelki táplálékot (ahol az asztal bőségesen terítve áll előttünk) és útravalót (ahol a tarisznyába elegendő jó kerül) jelent.

A liturgia olyan úton vezet, amelyen végignézhetjük, végigélhetjük a legfontosabbakat. Az ember nemegyszer úgy olvassa a Bibliát, hogy több helyen is belelapoz. Az Útmutató is használja ezt a módszert. Az igeolvasó ember érzi, milyen gazdagság kerül elénk, ha fellapozunk néhány szentírási részt: történetek, bölcsességek, ítéletek és biztatások, meditációs anyagok és életet újjáformáló evangéliumok – mind-mind Istenhez kötve. Az Isten szavára éhező ember csak úgy habzsolja ezeket a drága mondatokat. Többet és többet szeretne befogadni, szívébe zárni. A liturgia összefoglalva tárja elénk a törvényt és az evangéliumot, a tiltást és az engedést, a keménykezű feddést és a bátorító simogatást, a „megállj” figyelmeztetést és a „bátran indulj” küldetést, az elvonást és a gazdag ajándékozást.

A liturgia koncentrált ige: minden együtt egy helyen. Az ige egyházában mindez megszívlelendő. A liturgia tehát nem csupán a prédikáció kerete, elhanyagolható kísérője (mint ahogyan sokan gondolják), hanem a lényeg hordozója, áldott felkínálója.

Hafenscher Károly (ifj.)

::Nyomtatható változat::