Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Valaki kórházi ágyon fekszik. Kicsit javult már az állapota, de még maradnia kell. Lassan telik az idő. Mikor mehetek már haza? – kérdezgeti szüntelen. Nehéz órák, nappalok és éjszakák. És hozzájuk jönnek a – még rosszabb – nehéz gondolatok, a „miértek”.

Tudjuk, hogy a nehéz órák rendszerint üres, értelmetlen időpazarlásnak tűnnek. Mennyi tervem, dolgom lenne, és most tétlenül kell maradnom! – gondoljuk.

Mi a válasz ezekre a kérdésekre? Nos, a hívő ember tudhatja: minden nehéz, értelmetlennek, feleslegesnek és céltalannak tűnő óra is Isten órája. Ha tőle tudom venni – akkor ez sem elveszett idő. És nem egyszerűen a „túlélés” a cél. (A háború éveiben gondoltunk sokszor arra: mindegy, mi van – nélkülözés, éhezés, nehézségek –, csak éljük túl!)

Az egyik bibliai példázatban a gazda kiosztja a bért a szőlőmunkásoknak. Egyikük zúgolódva veszi át jövedelmét, mert kevesli a kapott összeget, de a gazda csak annyit mond neki: „Vedd, ami a tied, és menj el.” (Mt 20,14) Mit jelent ez a mi számunkra? Azt, hogy fogadjuk el a sorsunkat, amelyet Istentől kaptunk. De itt többről is szó van, mert – mint már mondtuk – nemcsak a sorsunk, hanem minden óránk Isten órája. És mivel tőle van, egyetlen óra sem üres, hanem mindnek célja van.

Igen, vannak, jönnek a „nemszeretem” napok és órák is. „Ez nem az én napom” – sóhajtjuk, ha aznap valami nem sikerült. De ne feledjük: egy nehéz tárgyalás, talán egy súlyos műtét napja vagy bármilyen, rettegve várt óra is Isten órája. Nagybeteg nagybátyám ágyánál állva azt kérdeztem: „Hogy van?” Ő egyszerűen, csendesen felelte: „Isten kezéből veszem.”

Hadd szólítsa meg most ez a cikk különösen azokat a testvéreinket, akik odahaza vagy a kórházban betegen fekszenek. Mit kezdhetnek ők a betegágy látszólag üres óráival, ha azokat Isten kezéből tudják venni? Ez az időszak csodálatos alkalom lehet számukra, hogy végiggondolják eddigi életüket: hány reggel indultam zúgolódva, hogy már megint dolgoznom kell? Hányszor éreztem tehernek a családért, a gyerekekért végzett házi munkát? Ilyenkor átértékelhetjük a dolgokat, felismerhetjük, hogy a munka nem teher, hanem ajándék, lehetőség. A testi egészség sem „jár” nekünk, hanem Isten kegyelmének a jele.

De a betegágy csendje arra is lehetőséget kínál, hogy sorra vegyük szeretteinket, munkatársainkat, barátainkat, és imádkozzunk értük.

Minden óra Isten órája! Talán érezzük, hogy mekkora vigasztalás és erő rejlik ebben, ha magunkra tudjuk vonatkoztatni. Sok önsajnálattól, keserűségtől szabadulhatunk így meg.

Gáncs Aladár

::Nyomtatható változat::