EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 21 - A madarak és fák napja

e-világ

Hozzászólás a cikkhez

A madarak és fák napja

Ma már szinte minden napot jeles napként tartunk számon – emlékezünk vagy ünnepelünk. Márciusban a víz világnapjáról rovatunk hasábjain is megemlékeztünk, most a május 10-én tartott madarak és fák napja kapcsán szeretnénk közzétenni néhány hasznos és érdekes tudnivalót. Talán felmerülhet a kérdés: miért kell erről is külön megemlékezni? Erre egy kérdéssel válaszolhatunk: El tudjuk-e képzelni Isten teremtett világát madárdal nélkül? Eddig még nem virradtunk „néma tavaszra” – ahogyan Rachel Carson az 1960-as évek elején aggódva előrevetítette –, s reméljük, ezután sem fogunk… Ám ez rajtunk is múlik. (JCsCs)

Az 1800-as évek végétől szemlátomást fogytak az erdők, mezők. Az európai államok ezért 1902. március 19-én Párizsban aláírtak egy egyezményt a mezőgazdaságban hasznos madarak védelméről. A madarak és fák napját már ebben az évben meg is rendezték hazánkban Chernel István ornitológus közreműködésével. Az ünnep hivatalos bevezetésére Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter körrendeletet adott ki. Ebben kimondta, hogy e napon eper- vagy más gyümölcsfákat kell ültetni, illetve öntözni, és meg kell emlékezni a hasznos madarakról. A nemes kezdeményezést az állatvédő egyesület és a Magyar Ornitológiai Központ is támogatta.

Századunk első felétől minden év májusában tartjuk e jeles napot. Bár a második világháború után veszített jelentőségéből, a kilencvenes évektől ismét egyre többen megemlékeznek róla. Egy 1996-os kormányrendelet alapján a madarak és fák napját május 10-én ünnepli az ország.

(Forrás: www.foek.hu)


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap - új kegyelem
Liturgikus sarok
Elment, hogy minden istentiszteleten jelen legyen
Élő víz
Isten órája
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Látatlanban szentelték
Zenés áhítat és köszöntés a teológián
Dombóvári "induló"
Szárszó mindenkit vár
Anyagyülekezetből - Mezőberényen át - a volt leánygyülekezetbe
Orgonaszentelés Kajárpécen
Avatás a Lepramissziónál
Isten éneklő szolgái
Múzeumi majális az Insula Lutheranán
Keresztutak
Határtalan szolgálat
Betű szerinti idézet Mózes Árpád püspök "személyi jelentéséből"
Amerikai nyolcak Bonyhádon
Trans World Radio
Másfél évszázados szeretetintézmény
"Ez az a nap!" roadSÓ négy nagyvárosban
Evangélikusok
Valós kép egy igényes munkatársról
e-világ
A madarak és fák napja
Harmincéves a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
A teremtés ünnepe 2004
Keresztény szemmel
Egyházépítés
Kiút a félelemből
A vezető kéz
Ha könnyű, akkor miért nehéz?
A hét témája
Ikertudosítások Piliscsabáról
Keresztényként megnyilvánulni
Szolgálat a médiában
A közelmúlt krónikája
Gyurátz Ferenc ösztöndíj - első alkalommal
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Evangélikus templomok a mai Magyarországon
A vasárnap igéje
Ne legyen hiány!
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
EvÉlet - Lelki segély
EvÉlet-Lelki segély
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2004 21 A madarak és fák napja

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster