Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

A jól ismert mondás szerint „aki énekel, kétszer imádkozik”. A Lutheránia tagjainak ajkáról bizony megszámolhatatlanul sok imádság hangozhatott el: az elmúlt évszázad alatt bőven volt lehetőségük arra, hogy a legnevesebb szerzők műveinek megszólaltatásával dalban fohászkodjanak Istenhez. A kórus – melynek neve szorosan összefonódott a Deák téri templommal és a Bach-héttel – az elmúlt szombaton ünnepelhette századik születésnapját.

A Lutheránia tiszteletére rendezett ünnepség délelőtt – természetesen – közös énekléssel kezdődött. Miután ki-ki elfoglalta helyét a szólama számára kijelölt padban, dr. Kamp Salamon országos egyházzenei igazgató magasba emelte kezét, és már el is kezdődhetett a délelőtt folyamán elhangzó művek gyakorlása. Rövid idő elteltével a dirigens letette a karmesteri pálcát, hogy köszöntse az egybegyűlteket, név szerint is említve egyházunk megjelent nyugalmazott és szolgáló püspökeit, dr. Nagy Gyulát, D. dr. Harmati Bélát és Gáncs Pétert, valamint a Lutheránia „házi szerzőjét”, Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerzőt.

Megnyitóbeszédében dr. Kamp Salamon arról szólt, hogy a halhatatlan művek nem itt a földön, hanem Isten és az ember között születnek. „A Lutheránia száz évét ilyen műnek tartom. E kórus fennállását egyedül Isten közelségének köszönheti. Szolgálatával – történelembe ágyazottan, mégis idő feletti módon – sokat tett Isten dicsőítése, továbbá az emberi szívek megvidámítása érdekében” – mondta. Ezután egy valamikori kórustag, Gáncs Péter áhítatát hallgathatták meg a jelenlévők, aki a 100. zsoltár verseit alapul véve arról beszélt, hogy a Lutheránia kaput nyitott a szervezett egyházi ének és zene felé, és közben hatékony missziói szolgálatot végzett. „A Lutheránia olyan márkanév lett a magyar szellemi életben, melyet az igényesség és az Igéhez kötöttség jellemzett és jellemez” – hangsúlyozta a püspök.

Erről tanúskodik a kórus száz esztendejét bemutató színvonalas kiadvány is. A Lutheránia címet viselő könyvet a szerkesztő, Zászkaliczky Péter mutatta be és méltatta a megjelentek előtt, kiemelve, hogy bár az énekkar tagjait áthatotta a közös dalolás öröme, elsődleges feladatuknak mégis mindig Isten ügyének a szolgálatát tekintették.

Ezt a megállapítást a személyes hangú visszaemlékezések sora – D. dr. Harmati Béla nyugalmazott püspök, Gryllus Vilmos, a Deák téri gyülekezet felügyelője, Szokolay Sándor zeneszerző, valamint Weisz Jenő Németországban élő nyugalmazott lelkész felszólalása – is alátámasztotta.

Az ünnepi összejövetelt fogadás követte. A Lutheránia egykori és jelenlegi tagjai közül néhányan a régi szép emlékeket elevenítették fel egymással beszélgetve, vagy az évfordulóra megjelent igényes kiadványt lapozgatták. Mások Kamp Salamon köré gyülekeztek, és gratuláltak neki abból az alkalomból, hogy – még a templomi alkalom keretében – átvette Szokolay Sándortól a Nyugati Egyházkerület ajándékát, a Weltler-plakettet. A népes vendégseregre még egy meglepetés várt. Mielőtt mindazok a vendégek és Lutheránia-tagok, akik a másnapi istentiszteleten közös szolgálatra vállalkoztak, együttes gyakorlásra vonultak volna vissza a templomba, a nagyteremben levetítették azt a néhány – az ötvenes évekből származó – filmkockát, melyre az egyik kórustag, Sass Lóránt bukkant rá apósa hagyatékában. Ezt követően a résztvevők együtt köszöntötték fel a Lutherániához szintén ezer szállal kötődő Trajtler Gábor orgonaművészt, aki a közelmúltban ünnepelte 75. születésnapját.

– gazdag –

Regionális hozzárendelés: Pesti Evangélikus Egyház Deák Téri Egyházközség

::Nyomtatható változat::