EvÉlet - Lelki segély

Hozzászólás a cikkhez

„Tisztelt Lelkésznő! Tanácsát és segítségét szeretném kérni, hogy helyes döntést hozhassak egy rendkívül nehéz élethelyzetben. Szeretett édesanyám nyolcvanéves, és bár alapvetően el tudja látni magát, mégis állandó felügyeletre szorul. Második éve lakik velünk, és úgy érzem, hogy már nem elég számára az a törődés, amelyet nyújtani tudunk neki. Feleségemmel együtt hajnalban indulunk dolgozni, és többnyire csak késő délután érünk haza. Gyermekeink kollégisták, úgyhogy gyakorta még hétvégén sem jönnek haza. Nem szívesen vinném szegény anyámat szeretetházba, de attól tartok, hogy egyszer valami baja lesz itthon egyedül. Mit tegyek?”

Kedves Károly! A francia írónő, Simone de Beauvoir alapos kutatómunka után Az öregség című könyvében összegzi, hogy különböző korokban és népcsoportoknál milyen bánásmódban részesültek az idős emberek. A pogány néptörzsek általában kirekesztették öregjeiket a közösségből, és egy csendes helyen, némi elemózsiával magukra hagyták őket. Míg egyes eszkimó törzsek egyszerűen kitették a súlyos betegeket és az idős embereket a hóba, jégre, addig a kínaiak komoly tiszteletet tanúsítanak irántuk. A közigazgatásuk élén mindig a bölcs öregek álltak. Izrael népénél ezen a téren is az isteni parancs volt érvényben: „Tisztelt apádat és anyádat” (2Móz 20,12), és ez összekapcsolódott a hosszú élet ígéretével, így tehát a fiak nagyra értékelték az apai áldást. Mindhalálig gondoskodtak felmenőikről, sőt, ha lakóhelyet változtatott a törzs, az ősök tetemét (csontjait) is magukkal vitték (1Móz 50,25).

Ma más a helyzet. Az idős, gondozásra szoruló családtagok ellátásáról többnyire állami és egyházi szervek gondoskodnak. Hazánkban sok az idős ember, így nem mindenki kaphat azonnal helyet a választott intézményekben. Az is igaz persze, hogy nem minden felnőtt gyermek kívánja „szeretetházba” adni megöregedett, magukat ellátni már nehezen tudó szüleit. Minden elismerést megérdemelnek azok a rokonok, akik hozzátartozóikat hűséggel ápolják még nehéz körülmények között is.

Természetesen előadódhat olyan helyzet is – mint például az önök esetében –, hogy minden jó szándék ellenére sem tudják maradéktalanul megoldani az idős szülő elhelyezését, ellátását. Bizony az időskori agyér-elmeszesedés velejárója a nagyfokú feledékenység. Sokszor okozott már súlyos balesetet az, hogy a dédmama elfelejtette elzárni a gázt, kikapcsolni a vasalót. Arról már nem is beszélve, hogy milyen nagy bajt okozhat, ha a nagypapa nem veszi be időben a gyógyszereit, vagy ha nem tud orvost hívni egy hirtelen rosszullét esetén. Kedves levélíró testvérem is nyilván ezért aggódik, és úgy véli, hogy édesanyja nagyobb biztonságban lenne az idősek otthonában.

Szeretettel javaslom, hogy két dolgot vizsgáljon meg alaposan – azért, hogy valóban megbánhatatlan döntést hozzon –, mielőtt dönt. Tehát: Mi a szívének az igazi szándéka, amikor megőszült édesanyja ápolását másokra kívánja bízni? És mit szeretne az édesanyja? Szívesen beköltözne-e egy szeretetotthonba, vagy csak szenvedne ott?

Ha az első kérdésre tiszta szívvel tudja felelni, hogy szándéka nem más, mint az, hogy édesanyja számára a lehető legjobb ellátást biztosítsa orvosi felügyelet mellett, akkor nem kell lelkiismeret-furdalást éreznie. Hiszen előfordul, hogy az idős szülőket befogadja ugyan a család, de a szeretetlen környezetben mégis úgy érzik magukat, mintha idegenek lennének. Szomorúan, könnyes szemmel, csöndesen panaszolják, hogy feleslegesek lettek, hogy már nem kellenek senkinek. Közmondásszerűen emlegetjük, hogy „egy édesanya fel tud nevelni akár öt gyermeket is, de az öt gyermek nem képes megápolni az édesanyát”. (Természetesen az sem ritkaság, hogy a szeretetotthonban igazi otthonra lel az idős ember, és hozzátartozói is lelkiismeretesen látogatják őt, kívánságait lesve.) Keresztény hívő ember számára meghatározó, hogy engedelmes gyermeke legyen mennyei Atyjának, hiszen „…az, aki a szíveket vizsgálja, beléd lát, és aki lelkedet őrzi, ismer; ő megfizet az embernek cselekedete szerint” (Péld 24,12).

A második kérdés ugyanilyen fontos. Nem szabad az idős ember feje fölött dönteni. Tilos félrevezetni, megengedhetetlen dolog félinformációkkal, ígérgetésekkel bizonytalanságban tartani őt. Mindez sértő és megalázó. Ki kell kérni a véleményét, meg kell vizsgálni szándékait, kifürkészni vágyait. Gyakori tapasztalat, hogy a megözvegyült, beteges szülő szívesebben töltené idős napjait egy kényelmes otthonban, ahol kiszolgálják, érdekes elfoglaltságot nyújtanak számára, lelki élete van, és rendszeres az orvosi felügyelet. Sokat segít, ha a választott intézmény hozzájárul, hogy az idős ember megszokott, szeretett tárgyait is magával hozhassa új környezetébe. És ami a legfontosabb: tiszteletben kell tartani az emberi méltóságát. Semmi sem lehet szörnyűbb annál, mint amikor a védtelen gyönge kiszolgáltatottja lesz a hatalmaskodó erősnek. Sajnos tagadhatatlan, hogy némelyik idősek otthonában nincs olyan el- és befogadó légkör, hogy a tisztességben megőszült emberek valóban jól érezhessék magukat. Vajon mennyit ér a test gondos ápolása, ha a léleknek nélkülöznie kell?

Kedves testvérem! Gondolt már arra, hogy édesanyjával felkeresse egyházunknak a lakóhelyéhez legközelebb eső szeretetotthonát? Nagyon fontos, hogy ő maga lássa, hol élne a jövőben, és eldönthesse, tetszik-e neki vagy sem. Megfontolandó, hogy érdemes lenne-e szeretett édesanyja mellé igénybe venni a Hospice házi betegápoló szolgálat segítségét, vagy esetleg egy olyan családsegítő szolgálathoz fordulni, amely napi néhány órára szakképzett ápolót biztosítana. Ha pedig mégis az idősek otthona mellett döntenének, jó ötlet, hogy minden hétvégén kihozzák az édesanyát, és közös programot terveznek!

Kedves Károly! Nagyon megtisztelő, hogy életüknek ebben a döntő szakaszában hetilapunk e rovatának a segítségét is igénybe veszik, hogy édesanyjának sorsa a továbbiakban is megnyugtatóan alakulhasson. Szívesen rendelkezésére állok édesanyja lelki gondozásában is.

Testvéri üdvözlettel:

Szőkéné Bakay Betarix

::Nyomtatható változat::